Ezekre a fürdőszobai hibákra jobb figyelni.
A fürdőszobai trendek jönnek és mennek, de vannak bizonyos dolgok, amiket a lakberendezők utálnak látni ebben a térben. Most megmutatjuk, hogy szerintük, miket kell mellőzni annak érdekében, hogy ez a helyiség stílusos és szerethető legyen.
A belsőépítészek ugyanabból az okból kifolyólag nem rajonganak a nyitott polcokért, amiért a fiókokat annyira kedvelik: sokszor jobb, ha bizonyos tárgyakat szem elől el tudunk rejteni. Az pedig tény, hogy a fürdőszobában könnyedén el tud uralkodni a káosz. Emellett pedig a toalettpapírnak, valamint sok-sok szépségápolási terméknek sem kell feltétlenül mindenki számára láthatónak lenniük. Inkább csak a dekoratívabb tárgyak maradjanak elől:
A kialakításkor érdemes arra ügyelni, hogy a vécé ne váljon fókuszponttá. Tény, hogy nélkülözhetetlen berendezési tárgy, de nem kell, hogy ez legyen az első dolog, amit meglátunk. A lakberendezők szerint kellemetlen hatást kelthet, ha az ajtón belépve egyenesen erre a pontra látunk rá. Sokan egyébként hisznek abban, hogy a legjobb, ha a vécé és a fürdőszoba külön térben van, de persze ez a lakásod kialakításától is múlik, hogy megvalósítható-e.
Ha már a vécé szóba került, akkor erről a gyakori hibáról is fontos beszélni. A szakértők szerint ez az egyik legnagyobb rémálom, amit sokszor látnak ebben a helyiségben. Biztosan te is tudod, hogy a vécé környékén rengeteg baktérium van, ezért valójában teljesen elképzelhetetlen, hogy bármilyen nedvszívó textília közvetlenül fölötte kapjon helyet. Ha bármit is szeretnél odatenni, akkor az legyen egy dekoratív műtárgy vagy kép.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!