A nappalinak hívogatónak kell lennie, hiszen a vendégeinkkel is ebben a helyiségben töltjük a legtöbb időt.
Nem szükséges a legdrágább bútorokat és kiegészítőket megvásárolnunk az otthonunkba azért, hogy stílusos és letisztult legyen. Ha már egy kicsit kreatívan gondolkodunk, akkor is nagyszerű eredményeket érhetünk el. Most azonban eláruljuk, mik azok a dolgok, amik lehangolttá teszik a nappalit.
A kanapé a nappali középpontja, ezért kulcsfontosságú, hogy olyan dizájnt válassz, amit szeretsz, és a térbe is illeszkedik. Vásárlás előtt semmiképp se felejtsd el lemérni azt a részt, ahol a kanapé el fog helyezkedni, hogy semmiképp se válassz túl nagy vagy éppen túl kicsi darabot. Ha azonban sokszor változtatod a dizájnt és a falszíneket a lakásodban, akkor érdemes egy olyan időtlen és klasszikus kanapét választani, ami mindenhez jól megy.
Egy helytelenül felakasztott műalkotás túlságosan feltűnő lehet. Át kell gondolnod, hogy mik azok a képek, amelyek remekül mutatnak a szobába, és pozitív hangulatot keltenek. Emellett azonban az is fontos, hogy helyesen legyenek feltéve a falra, ugyanis abban az esetben, ha ez nem történik meg, akkor a nappali azonnal nem fog annyira hívogatónak tűnni.
Nemcsak a műalkotásoknak kell nagy figyelmet szentelni, hanem a függönyöknek is. Könnyű felakasztani a függönyrudakat csak az ablak fölé, és kész, de ettől automatikusan kisebbnek fogod érezni a teret. Ha azt szeretnéd, hogy a helyiség tágasabbnak tűnjön, akkor kicsit feljebb helyezd el őket, de szintén jó ötlet lehet az is, ha a függöny a padlóig ér. Mutatjuk, hogyan:
Az egyik legnagyobb hiba, amit rengetegen elkövetnek. Azok a nappalik, amiket az Instagramon vagy a Pinteresten látunk hihetetlenül menőnek tűnhetnek, de nem biztos, hogy a valóságban úgy tudnánk használni őket, ahogyan szeretnénk. A stílusosság mellett a kényelmet sem szabad figyelmen kívül hagyni. Olyan kanapékat és fotelokat kell választanod, amelyekben tényleg lehetőség van pihenni, és a többi bútornak is funkcionálisnak kell lennie. Még akkor is, ha kevesebb pénzből gazdálkodva dobnád fel ezt a teret, akkor néhány párna vagy egy hangulatos takaró megvásárlása már nagy különbséget jelenthet.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!