Nálatok már áll a karácsonyfa?
Alig két hét és itt a karácsony, szóval sokaknál már áll is a karácsonyfa. Ha te is élő fenyőt választottál, vagy választasz majd, akkor érdemes a fával egy kicsit tudatosabban foglalkozni, mert egy egy kis odafigyeléssel jóval tovább maradhat szép és illatos. Összeállításunkban most megmutatjuk, mire érdemes figyelned a vásárlástól kezdve egészen addig, amíg a fa nálad áll.
Nem mindegy, honnan érkezik a fa. Ha tudsz, olyat válassz, amit a te környékeden vágtak ki, nem pedig több száz kilométerről hoztak. A rövidebb szállítási idő általában azt jelenti, hogy a fa frissebb, kevesebb ideje szárad. Vásárláskor nézd meg, mennyire merevek a tűlevelek: ha ridegek és könnyen pattognak, akkor az annak a jele, hogy a fa már régóta nincs a földben. Érdemes a fa színét is szemügyre venni, az egészséges fenyő ugyanis élénkzöld, nem pedig fakó, szürkés. A kinézett fát egy kicsit meg is rázhatod: ha már egy kisebb mozdulatra sok tűlevél lehullik, akkor inkább válassz másikat.
Ha megtaláltad a befutót, szállítás után ne dobd rögtön be a 24–25 fokos nappaliba. Jó, ha először hűvösebb helyen pihenteted (folyosó, lépcsőház, garázs), így nem kap akkora sokkot a hirtelen hőmérséklet-változástól.
Az élő karácsonyfa valójában úgy viselkedik, mint egy óriási vágott virág: inni szeretne. A legjobb, ha víztartályos talpba állítod. Fontos, egy kb. 2 méter magas fának akár 1,5–2 liter vízre is szüksége lehet naponta, éppen ezért mindennap csekkold a talpat, és ne hagyd, hogy kiszáradjon.
Akár hiszed, akár nem, de a fa helye sem mindegy a lakáson belül. Ne tedd például közvetlenül radiátor, kandalló, vagy fűtőtest mellé, emellett a huzatos helyek sem túl jók neki.
Ha tudod, picit hűvösebb szobában vagy a nappali hűvösebb sarkában tartsd, hálás lesz érte, és sokkal lassabban hullik majd.
Ha ezekre a lépésekre odafigyelsz, az élő karácsonyfád nem csak néhány napig, hanem akár az egész ünnepi időszak alatt szép, zöld és illatos maradhat, és pont azt az hangulatot adja majd, amit az ember ilyenkor annyira vár.
Mielőtt előkapnád a díszek dobozát, állj meg egy percre, és gondold át: milyen hangulatot szeretnél teremteni? Letisztult és elegáns? Vidám, nosztalgikus, kicsit bohém? Természetközeli, skandináv? Fontos, hogy meghatározd a fa karakterét, mert ha megvan a vonal, amin szeretnél elindulni, egyszerűbb lesz a díszeket is a témához igazítani. Jó ötlet lehet előre meghatározni a színpalettát is, így nem összevissza aggatod majd csak a díszeket a fára, hanem lesz egy sémád, aminek a mentén tudsz haladni. Fontos, nem kell a zöld-piros klasszikusához ragaszkodnod, nyugodtan lehetsz ennél kreatívabb is.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!