Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Balcony

Mutatjuk a világ leghíresebb erkélyeit: nemcsak szépek, de titokzatosak is

2025. május 27.

2 perc olvasás

ELLE

erkély Rómeó és Júlia balkon
Mutatjuk a világ leghíresebb erkélyeit: nemcsak szépek, de titokzatosak is
© Shutterstock

Bizonyos erkélyek azon túl, hogy csodálatosak, történelmileg is igencsak jelentősek. 


Az erkélyek egyfajta hidat képeznek a belső és a külső világ között, néhány balkon pedig kimondottan híres. Összeállításunkban most megmutatjuk a világ 4 leghíresebb erkélyét, ezeket egyszer az életben neked is látnod kell. 

A Szent Péter-bazilika erkélye

A Vatikánban található Szent Péter-bazilika erkélye világszerte ismert, hiszen itt jelentik be az új pápák megválasztását, valamint itt hangzik el húsvétkor az „Urbi et Orbi” áldás is. Ez az erkély gyakorlatilag a hatalom és a hívők közötti kapcsolat szimbóluma, ahol a pápa megjelenése egyszerre jelenti a közelséget és a távolságot is a hívekhez. A bazilika erkélye éppen nemrégiben is óriási történelmi esemény színhelye volt, hiszen a Ferenc pápa halála után megválasztott XIV. Leó itt lépett először a hívek elég. 

Fotó: Shutterstock

Rómeó és Júlia erkélye Veronában 

Egyetlen erkély sem ismert annyira az irodalomban, mint Rómeó és Júliáé. A Shakespeare művéből ismert erkély valóban létezik az olaszországi Veronában, a hely pedig a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend az irodalomkedvelők és a reménytelenül romantikusok körében. Az erkély egész pontosan a Via Capello utcán található palota udvarán található, és ma Verona egyik legtöbbet fényképezett motívuma. 

Fotó: Shutterstock 

A Buckingham-palota erkélye 

A Buckingham-palota erkélye még azok számára is ismerős lehet, akik egyébként nem követik nyomon az angol királyi család életét. Ugyanakkor az erkélyen számtalan fotó készült az elmúlt évtizedekben, hiszen a királyi család tagjai minden jeles esemény alkalmával itt vonulnak fel. Esküvők, jubileumok és egyéb ünnepségek alkalmával a royal famly innen köszönti a népet, ezzel erősítve a monarchia és az alattvalók közötti kapcsolatot.

Fotó: Shutterstock 

Az Ambassador Hotel erkélye

A filmsztárok is gondoskodtak arról, hogy bizonyos erkélyek a figyelem középpontjába kerüljenek. A New Yorkban található Ambassador Hotel erkélye például Marilyn Monroe színésznőnek köszönhetően lett híres, hiszen itt készültek róla azok a képek, melyeken a város felett pózol. Ennek hála a szálloda erkélye a nőisség, a hírnév és a popkultúra szimbólumává vált. 

Fotó: Getty Images / Michael Ochs Archives / Stringer

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felejtsd el...
1

Felejtsd el a konyhaszigetet, ez az új konyhai trend

2024.06.28. 2 perc olvasás

Felejtsd el a konyhaszigetet, ez az új konyhai trend

A csempe a m...
2

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

2024.04.30. 2 perc olvasás

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

A Feng Shui...
3

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

2024.10.09. 2 perc olvasás

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

A konyhaszig...
4

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

2024.10.25. 1 perc olvasás

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

6 meglepő tá...
5

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

2023.03.26. 3 perc olvasás

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

Sokkal boldo...
6

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

2024.07.31. 2 perc olvasás

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

Ettől a 10 d...
7

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

2023.08.12. 4 perc olvasás

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

A lakberende...
8

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

2024.08.05. 2 perc olvasás

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves