Az ebédlővel kapcsolatban a kényelem nagyon is fontos.
Mi a sikeres ebéd vagy vacsoraparty titka? A finom ételek mellett fontos, hogy az ebédlő kényelmes és jól berendezett legyen. Most eláruljuk, hogy mi az a gyakori hiba, amit jobb elkerülni, ha azt szeretnénk, hogy a vendégeink boldogan menjenek haza.
Az étkezőbútorok igen nagy hatással lehetnek a vendégeid kedvére. Egy kényelmetlen széknél vagy éppen zavaró asztalnál nincs rosszabb. Ezekből a bútorokból érdemes minőségibb darabokat választani, amik tényleg kiállják az idő próbáját, valamint persze komfortosak is. Kerüld azokat a székeket, amik túl nehezek, mert ezeket nem könnyű előre vagy éppen hátra húzni. De az étkezőpadok sem túl kényelmesek, főleg a gyerekek és az idősek számára, valamint a középen ülők is kellemetlenül érezhetik magukat.
A lakberendezők is úgy gondolják, hogy a meleg, semleges színpaletta a legváltozatosabb és legbarátságosabb egy étkező számára. Az olyan árnyalatokat, mint a fényes fehér vagy a jeges szürke inkább kerüld, mert túl steril hatást kelthetnek. A lágy földszínek azonban remekül működhetnek, sőt a hangulatot otthonossá és hívogatóvá tehetik.
Ne felejtsd el, hogy az erős illatok irritálhatják az érzékeny vendégeket, és elvonhatják a figyelmet az étel élményéről. Éppen ezért a szakértők szerint ebben a helyiségben jobb választás lehet az illatmentes gyertya, hogy inkább a finom ételek aromája kerüljön a középpontba.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!