A repülőgépek ablakai jó okkal kerekek.
A repülőgépek ablakai kerekek, mert így erősebbek és biztonságosabbak. Amikor egy repülő a magasba emelkedik, akkor a gép belsejében óriásira növekszik a nyomás, a kerek ablakok pedig sokkal jobban tudják ezt eloszlatni, így az ablak nem fog megrepedni.
Az 50-es években néhány repülőgépen még szögletes ablakok voltak, ezek azonban számos problémát okoztak. A négyzet alakú ablakok sarkainál túl sok nyomás gyűlt össze, ami töréseket okozott, ez pedig volt, hogy tragédiával végződött. Ezután a repülőgép-gyártók áttértek a kerek ablakokra, hogy ez többet ne fordulhasson elő. A kerek ablakok előnye, hogy nincsenek éles sarkaik, ezáltal erősebbek a nyomással szemben, kevésbé hajlamosak a törésre.
A repülők nagyon magasra, több mint 10 ezer méter fölé emelkedni, ebben a magasságban pedig már nagyon ritka a levegő, ezért a repülőgép belsejében túlnyomás keletkezik, hogy az utasok könnyen tudjanak lélegezni.
A repülőgépek ablaki egyébként három rétegből állnak: egy külső rétegből, ami viseli a nyomást, egy belső rétegből, ami biztonsági rétegként szolgál, a belső réteg pedig az utasokat védi. Az ablakban van egy apró lyuk, ezt kiegyenlítő nyílásnak nevezik, nevéből adódóan segít kiegyenlíteni a nyomást, valamint meggátolja, hogy bepárásodjanak az ablakok. Az ablakokat mindig ülésmagasságban helyezik el, így az utasok kényelmesen kiláthatnak. A repülőgép ablakai emellett erős műanyagból és nem üvegből készülnek, ennek oka, hogy a műanyag könnyebb, ugyanakkor kevésbé törik.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!