Még egyszer, érzéssel

A világ egyik leghitelesebb trendelőrejelző irodája, a Trend Union szerint 2013-ban újraéled a romantika korának szellemisége. És mi ezer örömmel hiszünk neki.

Még egyszer, érzéssel
2012.12.23. 18:38

A jövő archeológusa

Amit Lidewij Edelkoort, ez a 62 éves holland hölgy nyilatkozik a jövőt illetően, azt érdemes nagyon komolyan venni. Nem véletlen, hogy cégek és magánszemélyek világszerte euróezreket fizetnek ki jóslataiért, azaz trendkönyveiért, melyek a tervezés és a termékfejlesztések alapjaiul szolgálnak. Li felfedezései az életkörülményekben és az emberek leendő igényeiben gyökereznek, és a divat, a design, sőt minden kreatív terület új produktumaiban megmutatkoznak. “Trendelőrejelzőként autoritás a divat és a design világában. Tehetségével, mellyel a különböző tudományterületeket kombinálja, az évek során kultúrfilozófussá vált, aki meghatározója is a jövő tervezésével foglalkozó vitáknak. “De nem csak ezért kell hinnünk neki – mondja Dávidházy Panni , aki évekig dolgozott Li Edelkoort párizsi, majd New York-i irodájában, és jelenleg Magyarországon képviseli a céget. – Li a nyolcvanas években, elsősorban a textilpiac számára kezdett trendelőrejzéseket készíteni, és hamar feltűnt mindenkinek, hogy amit mond, az általában beigazolódik. A legtalálóbb szóösszetétel, amivel jellemezték, “a jövő archeológusa”, hiszen képes kiolvasni a jelenből a jövő lenyomatait.

Drámai körülmények

Li Edelkoort és cége, a Trend Union az érzelmek fontosságára hívja fel a figyelmet. Úgy jövendölik, hogy 2013-ban a három évszázaddal ezelőtti preromantikus és romantikus korszellem újra életre kel. Ennek gyökereit az immár biztossá váló bizonytalanságban látják. A Sturm und Drang irodalmi korszakában azt mondták: úgy kell élni, hogy érzéseink „a körmünk hegyéig” eltöltsenek bennünket, és “a civilizáció béklyóiba kötött ember nemcsak erkölcsileg kisebb értékű a primitív embernél, hanem nem is él igazán” – írja Szerb Antal A világirodalom történetében. A romantika válasz volt az ipari forradalom átalakító erőire, és a francia forradalom eszméiből is táplálkozott. A Trend Union szerint ehhez hasonlóan most is súlyosak a reakciók a kormányok intézkedéseire,  a szakadatlan és mértéktelen értékpiacosításra, a kultúra kiárusítására, a morál ellaposodására, a társadalom elembertelenedésére.

Szépség a középkorból

Az újromantika a spontaneitás, a zseni, a rögtönzés és az ösztön eszközeit használja az alkotáshoz, és felértékeli az önkifejezés, a mozgás és a migráció, a szenvedély és a nemek szabadságát. Éltető eleme a boldogtalanság, az elérhetetlen és az elveszett utáni végtelen hajsza, hiszen a célhoz sosem érhetünk el, a romantikus lélek állandó kísérője a vágyakozás és a veszteség gyönyörű érzése.

A test elveszti jelentőségét a lélekkel szemben, így fedettebb és prűdebb öltözködésre számíthatunk. Az új textilek fő inspirációs forrása a melankólia, az élet sötétebb oldala. A kétség és a lelki szükséglet, hogy elmeneküljünk a ma kellemetlen valóságából, a furcsa, hátborzongató szépségnek kedvez, ami ellentétes feszült társadalmunk főnökei, a menedzserek által elvárt stílussal és életformával. Visszatérnek a tündérmesék és a moralizálás, ami a kortárs művészet, animáció és design fontos sajátossága is lesz.

Memento mori

A régi romantikában nagy tisztelet övezte a hősies, individualialista művészt, akinek kreatív törekvései úttörő példaként szolgáltak, így emelve fel a társadalmat, míg az újromantika a családot és az együtt dolgozó csoportot idealizálja. A legmagasztosabb emberi érzelem természetesen a szerelem, és jóllehet a nagy romantikus művek középpontjában gyakran a rettegés és a düh áll, a hajtóerő ezek mögött sokszor egy szerelmi kapcsolat. A szerelemhez mindenkinek joga van, és a házasság alapjául is ez szolgál. A közeljövőben a házasság és a családi élet utáni vágy felerősödik. Talán azért, mert az embert megtépázza a válság, és – ahogy Japánban a földrengés után sokan elmondták – nem akarunk magányosan meghalni.

A témáról még többet olvashattok az ELLE január-februári számában!

Lidewij Edelkoor romantika Szerb Antal A világirodalom története

Még több
Test-Lélek