Egy egész ország számára tette érthetővé és kézzelfoghatóvá a transzgenerációs traumák hatásait Orvos-Tóth Noémi, akinek Örökölt sors című könyve fogalom lett az önismeretre fogékony olvasók körében. Mindeközben elkötelezetten dolgozik azon, hogy a mentális egészségünkkel is legalább annyit foglalkozzunk a mindennapokban, mint a fizikai jóllétünkkel.
Orvos-Tóth Noémi 2006-ban végzett az ELTE pszichológia szakán, majd 2010-ben klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusi szakképesítést szerzett. Az egyetem első napjától érezte, jó döntés volt hátat fordítani a versenyszférának, és közel 30 évesen követni kamaszkori nagy álmát. Számára a pszichológia nem munka, nem foglalkozás, hanem hivatás, szenvedély, létforma, ami identitása egyik legfontosabb eleme. Minden lenyűgözi, ami az emberi lélek rejtelmeiről szól, ám a transzgenerációs örökségek szerteágazó világa az, ami igazán rabul ejtette.
Tanulmányai, kutatásai és a klienseivel folytatott beszélgetések során döbbent rá, hogy mindannyian traumatizált ősök leszármazottai vagyunk, generációk hosszú során át öntudatlanul adjuk tovább sérüléseinket. Az erről szóló ismereteket az Örökölt sors és a Szabad akarat című könyveiben foglalta össze, igyekezve, hogy a szakma elefáncsonttornyán kívül, a laikus olvasó számára is világossá váljanak ezek a megrendítő összefüggések.
Legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy segítse egy traumatudatos társadalom kialakítását, melyben minden ember megőrizheti méltóságát, és kibontakoztathatja a benne rejlő lehetőségeket. Hálás a klienseinek, akik bizalmat szavaznak neki, és velük tarthat önismeretük sokszor fájdalmas útjain, örül az értő tekinteteknek, amikor előadást tart, és szereti a szobája magányát is, amikor éppen egy könyvön dolgozik.
Facebook: https://www.facebook.com/maipszicho/?locale=hu_HU
Instagram: https://www.instagram.com/orvos.toth.noemi/?hl=hu