Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Illés Fanni © Illés Fanni
Illés Fanni
parasportoló

Illés Fanni egész eddigi élete során azt hallgatta, hogy mikre nem lesz képes, és hogyan fog hiányt szenvedni az életben csak azért, mert nem olyan testi adottságokkal született, mint mások. Aztán szépen sorban rácáfolt ezekre a feltevésekre. A végtaghiánnyal született sportoló ma már több mint nyolcvanszoros magyar bajnok, emellett paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóként írta be a nevét a sporttörténelembe.

 

 

Fanni egy születési rendellenesség következtében alsó lábszárak nélkül és összenőtt ujjakkal született, és az úszásban találta meg önmagát, valamint azt a szabadságot, amit mindig is keresett. Már 16 évesen tagja volt a pekingi csapatnak és összesen négy paralimpián vett részt. 2021-ben a tokiói paralimpiai játékokon ért fel a csúcsra, ahol a 100 méteres mellúszásban aranyérmet nyert.

Minden egyes nap megmutatja a világnak és magának, hogy képes arra, amire sokan azt gondolják, nem. Hamar megtanult műlábakon járni, majd néhány évvel ezelőtt ezeket is elhagyva kerekesszékben él teljes életet. Gimnazista korában elköltözött otthonról, a kollégiumban is megállta a helyét, sokáig kitűnő tanuló volt. Mindig gondoskodott magáról, ez sosem okozott gondot, vezetni is megtanult. Bátor kiállásaival a nyilvánosság elé arra motiválja a társadalmat, hogy az elfogadás akkor lehet teljes, ha magunkat is vállaljuk, és másoktól lehetőségeket kapunk, hogy bizonyítsunk.

Tavaly nyáron Fanni édesanya lett. Tudatosan készült az anyaságra, tudja, látja, érzi, gyermeke számára ő a legjobb, mindenben el tudja őt látni. Harmóniában és családban élnek, és készülnek a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra. Életpályájával, gondolkodásával nemcsak a fogyatékkal élő embereknek mutat példát, de mindannyiunk számára bizonyítja; lehetetlen nincs, csak munka, bátorság, és a szeretet a siker kulcsa.  

Web: https://illesfanni.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/illesfanniparalimpikon/

Instagram: https://www.instagram.com/fanni.illes/?hl=hu

ELLE AWARDS 23

Az Elle Awards jelölőbizottsága kivétel nélkül csak olyan nőket választott, akik munkásságukkal, elért eredményeikkel példát mutatnak - és nem csak nőknek. A listában lesznek ismerős és új arcok is, mi viszont azt gondoljuk, ebben a csapatban mindenki megérdemli a hírnevet.


Köszönjük a rengeteg szavazatot! A nyerteseknek gratulálunk.

Az ELLE Awards digitális pénzügyi partnere a Raiffeisen Bank.

ELLE Wonder Woman további jelöltjei

Kérjük szavazatod leadásához add meg email címed:

Köszönjük! Szavazatodat rögzítettük. A további kategóriákban még 2022. szeptember 5-ig van lehetőséged jelöltjeink közül választani.

további kategóriák megtekintése

Kérjük szavazatod leadásához add meg email címed:

Köszönjük! Szavazatodat rögzítettük.

TOVÁBBI KATEGÓRIÁK MEGTEKINTÉSE