Az Egyesült Államok legismertebb filmes szaklapja, a Variety 2020-ban a 10 legfigyelemreméltóbb európai filmes közé válogatta be Szőke Abigélt. És bár az Akik maradtak egy hajszállal ugyan, de lemaradt a végső Oscar-jelölésről, a főszerepet alakító, akkor még csak 19 éves Abigél egy csapásra a filmes elitben találta magát.
Kreativitását, önálló, szabad fejlődését és a természet szeretetét Szőke Abigél a Waldorf iskolának köszöni. Az ott eltöltött tizenhárom év, valamint az otthoni környezet erős morális értékrendet mutatott neki, amit azóta is példaként tart maga előtt.
Az érettségi évében kapta meg Pálfy György Engedj be! című helyspecifikus darabjának vámpírszereplőjét, majd Tóth Barna Akik maradtak című filmje női főszerepét, Klárát. Azelőtt csak az iskolában és Földessy Margitnál játszott színpadon, és mai fejjel visszatekintve elveszettnek látja az akkori önmagát, és sokszor kudarcosnak élte meg, amit csinált.
Az Akik maradtakra átgondoltan készült Barna segítségével és vezetésével, aki már a próbák alatt nagyon sokat fejlesztett a játékán, őszintén és nyíltan mondta, ha valamit máshogy szeretett volna látni. Ott megértette, hogy erős akarattal, és gyakorlással sokat lehet fejlődni. Elmondása szerint nehezen kapcsolt át vígjáték móduszba, amikor a Nyugati nyaralást forgatta Tiszeker Danival és Lévai Balázzsal. Ez a műfaj nem kívánta, hogy a két jelenet között is félsírós állapotban üljön, amit hiányolt egy ideig, de a családját játszó Mészáros Máté, Pokorny Lia és Tóth Mátyás játékossága annyira megragadta, hogy feloldódott.
Nagyon fontos része az életének a zene, és általában sokkal jobban érzi magát, ha énekel. A Besúgóban Juditként volt szerencséje olyan klasszikusokat ordítani, mint a mocskos idők, és a besúgók és provokátorok. Szereti, hogy két munka között van ideje visszarázódni Abigélbe, egyedül lenni, regenerálódni, és figyelni a neki kedves dolgokra. Korábban ideiglenes kutyabefogadó volt, most inkább jógázik, főz, könyvet köt, és sok kulturális programon vesz részt a szeretteivel.
Instagram: https://www.instagram.com/abigelszokelenke/?hl=hu