Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Jordán Adél © Fényes Gábor
Jordán Adél
Máthé Erzsi-díjas színművész

A romantikus vígjátékoktól a komoly drámákig igen széles skálán mozog Jordán Adél, akinek a vérében csörgedezik a színjátszás sava-borsa. Hol mikrofont ragad és énekhangjával kápráztatja el a közönséget, hol kétkezi munkával épít lakóautót szaktudás nélkül, négy éve pedig rendszeresen tart jógaórákat is. 2021-ben az ELLE tripla címlapján hirdette párjával, Székely Kriszta rendezővel, hogy egy a szerelem.

 

 

Színészcsaládban nőtt fel, a színház az otthona, a színészetet a járással egy időben tanulta. 2003-ban végzett a Színművészetin, egy csodálatos osztályban, ahol megérezte, milyen fontos az alkotásban a csapatmunka, az elfogadó közeg.

Miután végeztek, majdnem 20 éven keresztül minden nyáron együtt töltöttek két hetet, csináltak egy előadást mindig valamelyikük életéből. A „Jordán Adél” középpontjában az útkeresés állt: az, ahogy egy felnőtt nő keresi magát és próbál különböző szerepek és minták között magára lelni.

2006-ban szerződött a Katona József Színházhoz, amelynek társulata mára a második családjává vált. Hálásan gondol azokra a szerepekre, amiket itt eljátszhatott, és azokra a találkozásokra, amik ott történtek vele.

Saját bevallása szerint mindig az aktuális darabja a szívügye. Legutóbbi szerepe valódi jutalomjáték a számára: ez nem más, mint Ibsen Hedda Gabler címszerepe, egy igazán fajsúlyos mély lélegzetvételű, összetett szerep, amiben úgy érzi, ki tud teljesedni az, ahol most tart a színészetében.

Immár 4 éve oktat jógát, nemrégiben végzett el egy vinyasa flow továbbképzést. 


Facebook: https://www.facebook.com/jordanadelhivatalos/

Instagram: https://www.instagram.com/jordanadelactress/?hl=hu

ELLE AWARDS 23

Az Elle Awards jelölőbizottsága kivétel nélkül csak olyan nőket választott, akik munkásságukkal, elért eredményeikkel példát mutatnak - és nem csak nőknek. A listában lesznek ismerős és új arcok is, mi viszont azt gondoljuk, ebben a csapatban mindenki megérdemli a hírnevet.


Köszönjük a rengeteg szavazatot! A nyerteseknek gratulálunk.

Az ELLE Awards digitális pénzügyi partnere a Raiffeisen Bank.

Az év színésznője további jelöltjei

Kérjük szavazatod leadásához add meg email címed:

Köszönjük! Szavazatodat rögzítettük. A további kategóriákban még 2022. szeptember 5-ig van lehetőséged jelöltjeink közül választani.

további kategóriák megtekintése

Kérjük szavazatod leadásához add meg email címed:

Köszönjük! Szavazatodat rögzítettük.

TOVÁBBI KATEGÓRIÁK MEGTEKINTÉSE