Van valami a mai magyar filmben

Már a vizsgafilmjeik is figyelemfelkeltőek voltak, mióta pedig kikerültek az iskola falai közül, hazai és a külföldi fesztiválokon aratnak zajos sikereket. Három fiatal magyar filmrendező, akik teljesen különböző megközelítéssel bizonyítják ugyanazt: lehet jó, szórakoztató vagy éppen felkavaró filmeket készíteni ma Magyarországon.

Van valami a mai magyar filmben
2014.12.16. 15:45

Reisz Gábor: „Az embereket érdekli a valóság”

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjét a közönség és a kritika is éljenezve fogadta. Még azok is, akiket zavartak a film helyenként esetleges megoldásai, elismerték, hogy Reisz Gábor hiteles, személyes filmet rendezett, fals hangok nélkül. A film tele van a budapesti fiatal felnőtt generáció életére jellemző valóságos mozzanatokkal: bulik utáni, hajnali gyrosozások, BKV ellenőrökkel kapcsolatos, gyakran irracionális méretű szorongások, világmegváltó beszélgetések barátokkal a főzelékbárban, az örökös „Érdemes-e ebben az országban maradni?”- viták, és a szülőkről való anyagi és érzelmi leválás buktatói.

„Azt akartam, hogy ez a film ‘itt és most’ játszódjon, mert szerintem az embereket érdekli a valóság. Kevés pénzből dolgoztunk: ennek számos hátránya mellett az volt az előnye, hogy nem volt bennünk görcsösség, bátran kísérletezhettünk.”

Fotó: Tálas Zsófia

Javarészt a rendező barátai és ismerősei dolgoztak a filmben – gyakorlatilag ingyen, olyan kicsi volt a költségvetése. Emiatt belekerültek úgynevezett „amatőr” megoldások is, de Gábor szerint ez a szó nem pejoratív. „Az amatőr egy módszer elnevezése, amikor te viszed a kameracuccot a hátadon, nincs világítás, fodrász és smink, meg csomó minden más sem. Van viszont iszonyú intenzív csapatmunka, és rengeteg hit abban, amit csinálsz. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy kevés pénzből nem lehet filmet forgatni. Az én generációm nagyon korán találkozhatott a digitális filmmel, rugalmasabban gondolkodunk a mozgókép készítéséről, mint az idősebb nemzedék. Én nagyon akartam ezt a filmet. Szerencsére a stáb is teljesen a sajátjának érezte, ennek köszönhetően most mindenkiben van egy Bebizonyítottuk!-hangulat.”

Reisz Gábor életében az elsőfilmes berobbanást hosszabb útkeresés előzte meg. A középiskolában vízilabdázott, a tanulás nem kötötte le túlzottan, a zenével, vizualitással kapcsolatos dolgok annál jobban, de a filmezés akkor még távoli álomnak tűnt. Helyette elvégezte a Testnevelési Egyetemet, és egy ideig dolgozott is testnevelő tanárként, de nem érezte magát a helyén, úgyhogy abbahagyta és inkább elkezdte a filmszakot a Bölcsészkaron. Itt élvezte, hogy hozzá hasonló filmőrültek veszik körül, de a Filmművészeti Egyetem és a filmrendező szak továbbra is elérhetetlen, misztikus helynek tűnt, „ami körül filozófusok agyából szőtt drótkerítés van”. Aztán mégis jelentkezett, egyből felvették. Ekkor már 26 éves volt.

„Amikor a saját életedet írod bele egy jelenetbe, és megfogalmazod a szenvedésedet, majd másnap visszaolvasod, hirtelen vicces lesz az egész. Objektíven látod a kínjaidat. És ha utána az egészet még le is forgatod, akkor lesz igazán távoli és nevetséges. Mondják, hogy minden film terápia, nekem ez tényleg az volt.”

 

Zomborácz Virág: „A filmem úgy szomorú, hogy vicces, és úgy vicces, hogy közben szomorú”

Forgatókönyvírást tanult a Filmművészetin, ahol első vizsgafilmjének sikere után merült fel először, hogy a rendezés területén is van keresnivalója. Humora egyszerre fanyar és üde. Szorongásait és neurózisait nyíltan vállalja. Írásban érzi magát a legerősebbnek, de a rendezés is fontos önkifejezési formája. Utóélet című első nagyjátékfilmjét – melynek forgatókönyve egyben a diplomamunkája is-, nagy sikerrel vetítették itthon és külföldi fesztiválokon is. A film egy szorongó fiú és szellemként visszatérő apja kapcsolatáról szól, sajátos, groteszk hangvételben. Virág írói tevékenysége az elmúlt években Jóban Rosszban dialógoktól HBO sorozatokig terjedt, de rendezett reklámfilmet, és a Fapad című köztévés sitcomnak is ő az egyik rendezője. Egyszer szívesen írna egy regényt is.

„Miután befejeztem a forgatókönyvíró szakot, fogalmam sem volt, mi lesz. Úgy gondoltam, legjobb esetben el tudom adni az Utóélet forgatókönyvét. Közben jelentkeztem mindenféle álláshirdetésre. Szállodai recepciósnak is, mert arra gondoltam, hogy ott éjjelente tudnék írni. De sehova sem vettek fel. Kétségbeesésemben már mindenféle nyelvtudást és szállodaipari gyakorlatot kamuztam az önéletrajzomban, de még csak be sem hívtak interjúra. Nem tudom, lehet, hogy nem kellett volna fényképet csatolnom.”

Ebben a kérdőjelekkel teli időszakban karolta fel az Utóélet filmtervét Pusztai Ferenc producer, akiről Virág azt állítja, nélküle a film biztos nem készült volna el. A forgatókönyvírás- és fejlesztés hosszú folyamat volt, és Virág esetében is közel járt a terápiához, mert édesapja hirtelen halála volt az elsődleges oka annak, hogy ilyen témához nyúlt.

Kiskora óta készített videókat, a filmek és a vizualitás mindig is az élete része volt, mindemellett viccesnek érzi, hogy az első alkalom, hogy nagyjátékfilm forgatásán részt vett, a saját filmje volt. Arra a kérdésre, hogy milyen filmet érdemes ma csinálni Magyarországon, habozás nélkül azt feleli, hogy vígjátékot, vagy olyan filmet, amiben van humor – legalábbis, ha az a cél, hogy sokan megnézzék. „Lehet, hogy azért, mert az emberek úgy általában nincsenek jól, mindenesetre a humor nélküli magyar filmek iránt nem túl nyitott az itthoni közönség. Azt szokták mondani, hogy az Utóélet úgy vicces, hogy közben szomorú, és úgy szomorú, hogy közben vicces. Valahogy ez jön belőlem, ilyen dolgokat szeretek nézni és írni is. Annak idején a Jóban Rosszban írásakor egy csomó ötletemet kukázták emiatt. Túlságosan karikatúraszerűek voltak.”

Bár sikert sikerre halmoz, a jövővel kapcsolatos szorongás és a folytonos önmegkérdőjelezés része a személyiségének. „Nem hiszem, hogy szakmai sikerek változtatni tudnak ezen. Bár a Junior Prima díjátadón, amikor beadtam a kabátomat a ruhatárba, volt egy pillanat. Még az egyetem alatt dolgoztam ruhatári hoszteszként, és amikor beugrott, hogy már nem vagyok az, akkor tényleg sikeresnek éreztem magam.”

 

Nagy Dénes: „Az a cél, hogy érzelmileg felkavarjam az embereket”

Képzőművész édesanya és építész édesapa gyermekeként nőtt fel az Anker-házban, de kicsit mindig kívülállónak érezte magát Budapesten. „Konstans problémám ez. Sokszor előjön, hogy kívülről nézem az itteni világomat, mintha nem lennék teljesen a része annak, ami körülvesz.”

A Színház- és Filmművészeti Egyetemre 3 év angol szak után jelentkezett, és bár filmrendező szeretett volna lenni, mégis operatőrnek vették fel. Másodév után osztályvezető tanára, Szász János engedélyével rendező szakra váltott. Nagyjátékfilmet még nem készített, de kisfilmjeivel és dokumentumfilmjével többször elnyerte már a Magyar Filmkritikusok díját, és filmjeit Cannes-tól Rotterdamig számos A-kategóriás filmfesztiválon vetítették. Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című dokumentumfilmje sokak szerint az elmúlt évek legjobbja. A kelet-magyarországi kis falu, Mezőszemere életébe láthatunk bele, érzékeny interjúk és megrázó erejű képek segítségével.

„Mi, akik itt élünk Budapesten, nem nagyon ismerjük a vidék Magyarországát, legfeljebb ami autópályákról vagy országutakról látszik. Teljesen más képet kapunk, ha megállunk egy órára, vagy egy napra, vagy akár egy hétre. Egy olyan világot ismerhetünk meg, amiről azt gondoltuk, hogy már nem is létezik. Sokkal árnyaltabb a kép, és persze szomorúbb.”

Dénest magát is meglepte, milyen erősen hatott rá a közeg: táj, a falu, a kocsma, ahol a helyiek összegyűlnek.

A filmrendezés számára arról is szól, hogy mit jelent itt élni, magyarnak lenni, ő miért van itt, és miért marad. Jelenleg témát keres a nagyjátékfilmjéhez. Ez a legnehezebb, meséli, de ebben nem szabad türelmetlennek lenni. „A történelmünkben sok a máig homályos terület, így nem lehet elég pontos tudásunk arról sem, hogy miért tartunk ott, ahol tartunk. Jó példa erre a magyar futball: alapélményem, amikor mindig abban bízunk, hogy nyerni fogunk, aztán rendre kiderül, hogy mennyivel gyengébbek vagyunk az ellenfeleinknél. Mintha a foci területét is jellemezné az önismeret, önreflexió hiánya, ugyanez igaz arra is, ahogy a múltunkról, a történelmi sérelmeinkről gondolkodunk.”

Sokat olvas mostanában a II. világháborús magyar részvételről. Több ötlete is van. „A legfontosabb, hogy rendezőként a téma nagy lendülettel sodorja el az embert, és attól kezdve ne akarjon semmi mást csinálni, csak azt. Egy filmmel az is a célom, hogy érzelmileg felkavarjam az embereket. Ha ez sikerül, annak örülök.”

Még több
Arcok