7 ok, amiért szeretjük Jennifer Lawrence-t

7 ok, amiért szeretjük Jennifer Lawrence-t
2013.11.22. 22:41

1. Szupertehetséges

Idén jelölték másodszor Oscar-díjra, és haza is vihette a szobrocskát a Napos oldal című filmben nyújtott alakításáért, miközben még mindig csak 23 éves. A leghihetetlenebb a dologban pedig az, hogy nem tanulta a színészetet, egyszerűen eldöntötte, hogy színésznő szeretne lenni, New Yorkba költözött és elkezdett meghallgatásokra járni. Így magyarázta döntését egy interjúban: „Soha nem éreztem, hogy bármi mást teljesen, 100%-osan értenék, úgy, ahogyan a színészetet.”

2. Biztos kézzel válogat

Míg A hallgatás törvénye (első Oscar-jelölése) és a Napos oldal drámai alakításai lenyűgözték a kritikusokat, addig az olyan döntések, mint hogy elvállalt egy szerepet az X-Men sorozatban, vagy éppen Az éhezők viadal főszerepét, abszolút közönségkedvenccé tette. Ez igazán kevés színésznőnek sikerül, pláne úgy, hogy közben mindkét vonalon egyformán hiteles maradjon.

3. Egészséges a testképe

A gyönyörű színésznő fiatal kora ellenére is határozott véleménnyel van a Hollywoodot „elsötétítő felhőről”, arról, hogy mindenki megszállottja a diétázással és fogyással kapcsolatos témáknak. Az alábbi interjúban elmondta, hogy soha nem fogyókúrázott és nem is áll szándékában.

4. Csodás humora van

Jennifer teljes mértékben őszintének tűnik minden interjúban, mintha hiányozna belőle egy szűrő. Azt mondja, ami éppen eszébe jut, és ez persze rengeteg vicces helyzetet szül. Ennél már csak az szórakoztatóbb, ahogyan aztán észbe kap, és szapulja magát. Másokat is szeret azonban megviccelni, itt például 5:40-nél Josh Hutcherson színésztársának (Az éhezők viadala) szól oda, akit éppen interjúvolnak: „Hogy van a kiütésed?”.

5. Elesett az Oscar-díjátadón

Ez volt az a híres momentum, amikor idén februárban Jennifer nyerte a legjobb női főszereplő Oscar-díját, megcsúszott a lépcsőn és elesett, majd felkelt és átvette a szobrot. Az egész terem állva tapsolta, mire annyit mondott, hogy „tudom, hogy csak azért álltatok fel, mert sajnáljátok, hogy elestem, ez nagyon kínos, de köszönöm”. Sokak szerint direkt esett el, ezzel rájátszva a „szomszéd lány” karakterre, mely az interjúk alapján kialakult róla. Bárhogyan is, megtanulhatjuk tőle, hogyan reagáljunk kínos szituációkban és ne féljünk nevetni magunkon.

6. Nem panaszkodik

Így beszélt a színészlétről két évvel ezelőtt: „Azt csinálom, amit imádok, több hónapnyi szabadságom van pihenni. Rengeteg pénzem van egy átlagos 21 éveshez képest. Nem bírom, amikor a színészek panaszkodnak.”

7. Nagyon elfoglalt, 2014-ben legalább három filmjét láthatjuk a mozikban

Alig várjuk az újévet: Jennifer rengeteget dolgozik, így jövőre minimum háromszor mehetünk el moziba miatta. Legkorábban januárban, akkor mutatják be ugyanis az Amerikai botrány című filmet, melyet a Napos oldal rendezője, David O. Russel jegyez. Óriási sztárparádéra számíthatunk, játszik benne Bradley Cooper, Christian Bale, Amy Adams és Jeremy Renner is, és mindenki nagyon ígéretesen fest az előzetesben, a 70-es évek eltúlzott jelmezeiben.

Az X-Men új része májusban kerül az amerikai mozikba, az itthoni bemutatóról még nincs hír. A Serena című dráma pedig a harmadik film, melyben Bradley Cooper oldalán láthatjuk (az első a Napos oldal volt), de sajnos egyelőre nem tudni, pontosan mikor mutatják be nálunk.

Forrás: elle.com

Rovatfotó: Getty Images for PCA

az éhezők viadala hollywood jennifer lawrence mozi napos oldal színésznő x-men

Még több
Arcok