Mélyen a gyökerekig – On the Spot

Ha valakiket érdemes megkérdezni arról, hogy milyen világban élünk éppen, és hogy ebben hogyan lehet jól élni, azok ők ketten. Gázától Etiópiáig, Edith Eva Egertől Charlie Gunnig az On the Spot riporterpárjával.

2020.09.12. 11:02

 

(…)

ELLE: Abban lehet rutint szerezni, hogy a riporter ne vonódjon be túlságosan érzelmileg a drámai történetekbe?

Cseke Eszter: Persze, eleinte teljesen belevetettük magunkat érzelmileg is, aztán megtanultuk, hogy…

S.Takács András: Nem lehet minden történetbe beledögleni. Ebben például sokat segít a kamera is, amely eleve eltávolít a valós történéstől.

Cseke Eszter: A női körülmetélést máshogyan nem tudtam volna végignézni, ott szinte rátapadtam a kijelzőre.

S.Takács András: Egy készülő filmünk részben a rákgyógyításról szól, emiatt forgattunk egy isztambuli kemoterápiás klinikán, ezt sem bírtuk volna ki, ha nem riporterként vagyunk jelen.

Cseke Eszter: Én biztosan nem. Anyukám kilenc évvel ezelőtt rákban halt meg, ezután még csak gondolni sem tudtam erre a betegségre, és senki nem tudott volna rávenni, hogy ebben a témában elmélyedjek. Most eljött az ideje, és a forgatás felért egy terápiával.

ELLE: Spirituális megéléseitek voltak az utazások során?

S.Takács András: Mivel az apám lelkész, én abban a tudatban nőttem fel, hogy valaki mindig figyel és vigyáz rám, akihez imádkozhatok, és ez nagyon erős alapot adott. Afganisztánban is ott volt a 91. zsoltár a farzsebemben, mert közben azért rendesen be voltam tojva. Amikor viszont mágikusan szép természeti helyeken járunk, és teljesen lekapcsolódunk a világhálóról, akkor mindig közelebb kerülünk önmagunkhoz, egymáshoz, Istenhez. Ezáltal én el is távolodtam kicsit a vallás formalitásától, és inkább a mindennapi megéléseit keresem.

Cseke Eszter: Az én hitem mindig is nagyon személyes és vallásoktól független volt, és ez még inkább így lett, amikor minden egyes vallásnak közelről láttam a romboló radikalizmusát is, legyenek azok a Kalasnyikovjaikat rázó palesztin férfiak egy temetésen vagy a gyűlölettel teli izraeli telepesek Ciszjordániában, de a buddhisták között is vannak kifejezetten erőszakos csoportok.

ELLE: És nem féltek? – kérdezik ilyenkor egy emberként az On the Spot nézői. De tényleg, változott a félelemérzetetek az élményeitek hatására?

Cseke Eszter: Már kamaszkoromban is elég vakmerő voltam, feszegettem a határaimat, és a kíváncsiságom azóta is mindig erősebb volt annál, mint hogy a veszély miatt ne utazzak el valahova. De amikor megszületett a fiunk, nálam is megjelent az a halálfélelem, amelyről sok anya beszámol: a félelem, hogy mostantól felelős vagyok a gyerekemért az életben maradásommal. Talán ez a konkrét halálfélelem nélküli létezés hiányzik egyedül a korábbi életemből.

S.Takács András: A fiunk születése előtt Geréb Ági adta a kezünkbe Jeanne Liedloff amerikai antropológusnő Az elveszett boldogság nyomában című könyvét, amely azt vizsgálta, mitől olyan kiegyensúlyozottak a venezuelai indiánok. A könyv a kötődés kialakulásáról szól, kezdve azzal, hogy a csecsemőt mindenhova magukkal viszik a hordozókendőben, sosem hagyják egyedül… Az afrikai törzseknél pedig azt láttuk, hogy a kisgyerekek machetékkel szaladgálnak, mégsem történik baleset. Nincs az az állandó, bénító túlféltés. Ezt próbáltuk is ellesni tőlük, mert megértettük, hogy ha azt mondjuk egy kisgyereknek, „le ne ess”, valójában pontosan érzi, hogy azt várjuk tőle, hogy mikor esik már le, és minden bizonnyal le is fog esni.

ELLE: Él még egy gyerek a világon, akiért felelősséget vállaltatok: egy etióp törzsben a kamerátok előtt született meg az a lány, aki a tiszteletetekre az Esther nevet kapta, és akinek anyagilag vállaltátok a későbbi taníttatását. Beavatkozni az alanyaitok életébe, felelősséget vállalni értük – ebben hol húzzátok meg a határt?

S.Takács András: Esther taníttatása nem a mi ötletünk volt, hanem az apuka vetette fel, hogy ha álljuk a költségeit, megengedi a lányának, hogy tanuljon – első lányként a törzsből. Nálunk is alapszabály, hogy a film kedvéért nem avatkozunk be a történésekbe, de ha valaki azután kér segítséget, hogy letettük a kamerát, az már egy másik helyzet.

Cseke Eszter: Voltak azért kudarcos sztorijaink is. Johannesburgban nagyon megszerettünk egy Charlie Gun nevű kábítószeres gengszterfiút, aki éppen a határán volt annak, hogy végleg kicsússzon a lába alól a talaj, ezért az anyukája azt kérte, hogy juttassuk be egy elvonóra. Bement az intézetbe, kirabolta, és megszökött. Nem tudtunk neki messziről jól segíteni. És forgatás közben sem tudsz mindig csupán megfigyelő maradni, a szülő nőknek egy idő után ösztönösen segítettem: az egyik kezemmel szorítottam a kamerát, a másikkal a nő kezét, aztán meg már a kamerát is letettem, és masszíroztam a derekukat. (…)

 

Patakfalvi Dóra

 

 

A Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással készült teljes interjú az ELLE magazin 2020 októberi számában olvasható.

ELLE 2020 október

Cseke Eszter On the Spot S. Takács András

Még több
Aktuális