Online jóga – Melyiket válasszam?

Pizsamás yin, köldökcsakra harmonizálás, vagy hagyományos óra?

2020.04.23. 16:00

Kijárási korlátozás ide vagy oda – otthon jógázni biztosan fogunk tudni az elkövetkező időszakban is. Az első sokkból magához térve ma már a legtöbb jógaközpont folytatja online az óráit, így akinek eddig is megvolt a kedvenc oktatója, fennakadás nélkül gyakorolhat velük tovább. Persze valószínűleg a legtöbbünknek bejön otthon egy-két nehezítő körülmény (például érdeklődő kiskutyák, közreműködni vágyó gyerekek és rajtunk nevetgélő párok) – de ez semmiképp ne tántorítson el mindket, hisz úgyis fontos eleme a jógának a körülmények kizárásának gyakorlása… 

Az online-ra váltás a nehézségeken túl viszont új lehetőségeket is megnyitott – olyan stúdiók és oktatók óráira is ellátogathatunk a digitális térben, akik eddig túl messze voltak, túl korán vagy épp későn kezdtek, esetleg pont azon a napon tartották az órákat, amikor nekünk mindenképp máshová kellett mennünk. 

De hogyan válasszuk ki, hogy kikkel tegyünk próbát? Mutatjuk a kedvenceinket!

Photo by Kari Shea on Unsplash

Mandala Jógastúdiók

A Mandala országszerte összesen 9 helyen működik, az órákon kívül tanfolyamokat és képzéseket is szerveznek. Sok kiváló oktató tart náluk gyakorlásokat, az egészen kezdő szinttől az erős és speciális foglalkozásokig.

Mi sosem hagyjuk ki Gyöngyvér gerincjógáit keddenként 18h-kor, egyszerűen fantasztikusan jólesik egy végig ült home office nap után. Az óra szintje kezdő, így bárki csatlakozhat, de leginkább azoknak ajánljuk, akiknek már van egy kevés tapasztalata a jógázásban. A 90 perces gyakorlatsor minden porcikánkat átmozgatja, folyamatos mozdulatsorokon át. Imádjuk!

Az órák a Facebookon is követhetőek és visszanézhetők, de elsődleges online felületük a Mandala Jóga Live, amelyhez most ingyenesé tették a hozzáférést. Aki megteheti, az ott megadott számlaszámra tudja utalni a foglalkozások árát.

Petraflow

Szappan Petra leginkább szabadtéri óráiról ismert, a nevéhez fűződnek az első rooftop jógák és állandó résztvevője a Szabadság hídon szervezett Jóga a Hídon eseményeknek is. Az Adidas Runners csapatának tagjaként számos kiscsoportos foglalkozást tart a Margit-szigeten – és most, hogy mindenki otthon van, a Facebookon. Az aktuális órákat a Petraflow jóga események csoportban találjátok.

A szombat reggel 10-es Moblity Flow LIVE óra leginkább középhaladóknak csodás élmény, dinamikusabb, aktív kikapcsolódás. Nagyon szuper így kezdeni a hétvégét! A live-ről készült videó pedig egészen vasárnap estig elérhető, így többször is megismételhetjük a gyakorlást. 

Az óradíj szintén önkéntes és átutalásos, lehetőségeinkhez mérten 1000- 3000 Ft.

DownDog Jógastúdió

A DownDog csapata a magas színvonalú órák tartása mellett a Mandalához hasonlóan szintén profi képzésekkel is foglalkozik. Úgy hiszik, “A jóga rendszeres gyakorlása segíthet abban, hogy szilárdan és stabilan nézz szembe az élet forgatagával” – vagy most éppen az élet kifordulásával.

Az online foglalkozások órarendjét itt találjátok, a gyakorlásokhoz pedig a Facebookon tudunk csatlakozni, a videóknál. Naponta legalább három, de néha még több gyakorlást is tartanak minden szinten, a pizsamás yin jógától kezdve a kismama órán át a köldökcsakra harmonizáló jógáig.

Teljesen kezdőknek – és fáradtaknak – tökéletes élmény például Dömötör Édua Csenge szerda 18h-ás hatha órája, sok légzőgyakorlattal, finom nyújtásokkal és lágy relaxációval.

Az órákért a Downdog adományokat kér az adjukossze.hu-n azoktól, akik megtehetik – itt kártyával is fizethetünk –  vagy át is lehet nekik utalni az összeget a weboldalon megadott számlaszámukra.

Reméljük, a következő hetek bezártságában ti is találtok kedvetekre való órát és minél gyakrabban be tudtok majd iktatni egy kis gyakorlást. Plusz egy tipp: ha már belevágtok, javasoljuk a live foglalkozásokat – így egy kicsit nagyobb lesz a motiváció és kevesebb az esély, hogy hagyjátok magatokat kizökkenti az otthoni, sokszor nem igazán ideális körülmények által.

 

 

jóga wellness

Még több
Test-Lélek