Nárcizmus, újragondolva

Gátlástalanok, énközpontúak, a szívükben nincs hely más emberek számára. Az extrém narcisztikus személyiségek olyanok, mint a pestis, legjobb elkerülni őket. De egy bizonyos fokig majdnem mind narcisztikusak vagyunk. És ezzel nincs is baj! Az utóbbi öt évben mindenki a narcizmusról beszél, és egyre árnyaltabb képet kapunk jó és rossz vetületeiről.

Nárcizmus,  újragondolva
2016.05.19. 13:53

Az embernek az a benyomása, hogy narcisztikusokkal van körülvéve. A témában írt könyvek tarolnak, olyan címekkel, mint „Segítség, a párom narcisztikus!”, „A narcizmus lefegyverzése”, „Toxikus szülők”, „Miért mindig rólad szól – a narcizmus hét halálos bűne”.

Ezek zömében azzal foglalkoznak, hogyan tudjuk megvédeni magunkat ezektől a diabolikus emberektől. A narcizmus angol megfelelője évek óta feltörekvő keresőkifejezés a Google-ön. Rengeteg a róla szóló cikk és fórum, a számuk ráadásul exponenciálisan növekszik. A kifejezés jelentéstartalma egyre nő a netes közbeszédben, miközben mindenki tudni véli, hogy pontosan mit takar. Divatos lett vele kategorizálni és megbélyegezni. Mostanában például Donald Trumpot – a nevére és a „narcissist” szóra egyszerre keresve mindjárt 510 000 találatot dob ki a Google – tehát a narcizmus mint szitokszó akár politikai versenyhelyzetben is jól jöhet az ellenfélnek.

Narcizmusspektrum

„Manapság úgy tűnik, mintha majdnem mindenki narcisztikus lenne” – mondja Joseph Burgo pszichoterapeuta, a The Narcissist You Know (A narcisztikus, akit ismersz) című könyv szerzője.

A személyiségkutató, Jean Twenge a San Diego Állami Egyetemről egyenesen „narcisztikus járványt” diagnosztizált. Csakúgy, mint a kóros elhízás esetében, a nyers pontszámok a narcizmusban is egyértelmű emelkedést mutatnak generációról generációra az amerikai népességben. Az úgynevezett narcisztikus személyiségtesztet még a hetvenes évek végén alkották meg, és az előbb ismertetett eredmény a tesztet azóta kitöltő főiskolások, egyetemisták eredményein alapul. Twenge szerint a mostani már maga az ÉN Generáció, tele arroganciával és hatalmas igényekkel.

Twenge tételei ugyanakkor sok tiltakozást is kiváltottak szakmai körökben: a fiatalok ma a kérdőívekben szerénytelenebbül nyilatkoznak, mint a korábbi generációk – vetették ellen más kutatók, ami szerintük kevésbé az egoizmusról tanúskodik, mint inkább az egészséges önbecsülésről. És pontosan ez a lényeg: egy bizonyos mennyiségű narcizmus nem feltétlenül veszélyes, és nem is társadalomellenes. „A narcizmus sok árnyalatban és súlyossági fokozatban létezik – magyarázza Burgo. – A skála pedig az egészséges önbecsüléstől a patologikus narcizmusig terjed.”

A narcizmusspektrum egyik peremén a „narcisztikus személyiségzavar” szerepel mint klinikai diagnózis. Ennek
a súlyos zavarnak az egyik alapvető jellemzője az illető saját jelentőségének túlértékelése és az empátia hiánya. Burgo szerint a népességnek csupán körülbelül egy százaléka esik ebbe a kategóriába. Ezekkel az emberekkel nagyon nehéz kijönni az életben, személyes kapcsolataikban a pusztítás nyomait hagyják maguk után, amerre csak megfordulnak.

A népesség további öt százaléka Burgo szerint már nem a patologikus, hanem az „extrém” narcizmus osztályába tartozik. Hát, ezekkel az emberekkel sem érdemes egy tálból cseresznyézni.

A „narcisztikus abúzus” pokoli élmény, és, úgy tűnik, rendkívül népszerű téma. A kifejezés angol megfelelőjére keresve 1,22 millió találat érkezik a weben. Beleolvasva a különböző, áldozatok, szakemberek és önjelölt megmondóemberek által vezetett blogokba, fórumokba, weboldaltartalmakba, egy hátborzongatóan ördögi világ tárul a szemünk elé. Ebben
a világban él egy csomó ember, akik a manipuláció semmilyen eszközétől nem riadnak vissza, hogy megszerezzék
a másikaktól a szükséges adagnyi érzelmet, ragyogást, csodálatot, csak hogy aztán hideg szívvel ellökjék őket. A baj csak az, hogy ez a világ ugyanaz, mint amiben élünk. A velejükig narcisztikus személyiségek varázslatosan vonzóak, intelligensek, és mivel az igazi énjüket valamikor régen elvesztették, képesek mindig a célnak megfelelő alakot ölteni. Így aztán szinte lehetetlen nekik ellenállni. Mások számára pusztító viselkedésük tipikus mintát követ, szerelmi kapcsolatokban például az idealizálás-devalválás-eldobás hármasát. A net népe imádja az ehhez kapcsolódó, olyan bennfentes kifejezéseket, mint a „szerelmi bombázás” (ez az idealizáló szakaszhoz kapcsolódik, amikor a narcisztikus személy folyamatosan elkápráztatja a másikat programokkal, ajándékokkal, nagy szavakkal), a „jövőhamisítás” (mélyen párjuk szemébe nézve sokszor és sokat beszélnek házasságról, gyerekekről, utazásokról a közeli és távoli jövőben, ha úgy érzik, ez kell a jelen sikeréhez), a „gázláng módszer” (a Hitchcock-filmre utalva, amikor megpróbálnak elbizonytalanítani a saját józan ítélőképességünkben) vagy a „felszippantás” (amikor már dobták az illetőt, de mégsem akarnak teljesen lemondani róla, ezért gyorsan visszaporszívózzák bűvkörükbe).

A cél az ún. narcisztikus ellátmány beszerzése: mivel a belsejük üres, kívülről kellenek a pozitív vagy negatív érzelmek,
az ő csodálatosságuk igazolása, és eleinte a másik csodálatossága, aminek a fényében duplán fürdőzhetnek. Ehhez újabb és újabb forrásokra van szükség, és mivel sajnos a valódi intimitástól halálfélelmük van, kapcsolataik sikertelensége kódolt.

Mindezek ismeretében persze könnyű elintézni egy-egy balul elsült szerelmi történetet azzal, hogy az illető narcisztikus személyiségzavarral küzd. Miközben lehet, hogy csak egy nőcsábász/férfifaló, aki egészen primitíven a megszerzésre játszik, és az is lehet, hogy egy felelőtlen, éretlen jellem, akiből mindennemű úriemberség vagy úrinőség hiányzik. Sajnos van ezekből is épp elég a világban.

A cikket teljes terjedelmében az ELLE júniusi számában olvashatjátok!

celeb celebek celebtársadalom donald trump nárcisztikus abúzus nárcisztikus személyiségzavar nárcizmus

Még több
Test-Lélek