Nőként a legveszélyesebb hely a világon az otthonunk

Közel negyedmillió nő él bántalmazó kapcsolatban ma Magyarországon, az erőszakot elkövetők 99 százaléka pedig büntetlen marad.

Nőként a legveszélyesebb hely a világon az otthonunk
2020.03.23. 07:54

Még ma is emlékszem, milyen jeges rémület járt át, mikor tizenöt éve belebotlottam a Sziget Fesztiválon a Néma Tanúk Kiállításba. A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület piros kartonalakjain megrázó történeteket olvastam olyan nőkről, akik átélték a poklot. Tizennyolc éves voltam, félig még gyerek, s egyszerűen nem értettem, hogy történhet meg mindez. Miért nem kiabálnak, üvöltenek ezek a nők, s miért nem védi meg őket senki? Tényleg előfordulhat, hogy valaki a saját otthonában sincsen biztonságban?

Világszerte növekszik a kapcsolati agresszió

A kapcsolati és családon belüli erőszak nem újkeletű probléma, mégis csak mostanában kap végre akkora figyelmet, amekkorát mindig is érdemelt volna. Napról napra érik egymást a hírek a médiában, melyek nőket ért erőszakról szólnak. Brutális gyilkosságok és testi sértések képei járják be a sajtót, közfelháborodást okozó esetek történnek Mexikótól Spanyolországon át Indiáig. Világszerte milliók tüntettek az elmúlt hónapokban és hirdették, hogy elég a bántalmazásból, nem tűrhetjük tovább az agressziót.

Magyarországon sem maradtunk hasonló történetek nélkül, gondoljunk csak Orosz Bernadettre, vagy a “lúgos orvos” áldozatára, Renner Erikára. 2019 ősze óta viszont mintha ijesztően megszaporodott volna az erőszakos bűncselekményekben elhunyt nők száma. Minden héten újabb gyilkosságról kapunk hírt, nem véletlen, hogy nőnapon ezrek gyűltek össze a Hősök terén, hogy kiálljanak az erőszak ellen. Vajon tényleg aggódnunk kellene? Lehet, hogy hazánkban komoly gond van? Bennem is felmerült: tényleg veszélyes ma nőnek lenni Magyarországon?

Különösen aktuális most a kérdés, hogy százezrek kerültek home office-ba a koronavírus megfékezésének érdekében. Ez ugyanis egy fokozottan veszélyes helyzet azoknak a nőknek, akik kapcsolati, vagy családon belüli erőszaknak vannak kitéve. A bezártság, elszigeteltség ugyanis a bántalmazó legjobb barátja: növekszik a stressz, ezzel az agresszió szintje is, az áldozatoknak pedig nincs hova menekülniük.

Minden napra jut egy testi sértés

Ez a kiszolgáltatottság jelen pillanatban több mint 223 ezer nőt sújt Magyarországon – ennyien élnek ugyanis olyan kapcsolatban, ahol partnerük bántalmazza őket. Megdöbbentő adat, hogy a magyar nők 21%-a szenved el élete során fizikai erőszakot, tehát minden ötödik nő tudna mesélni nekünk a tettlegességről. Az áldozatok egyébként átlagosan 35 (!) alkalommal élnek át testi sértést, mielőtt segítséget kérnek és sokszor csak akkor lépnek, ha az agresszió már a gyerekeiket is közvetlenül érinti.

A hatóságok mindössze pár száz esetről szereznek tudomást évente, de a valós számok ennél sokkal rosszabbak, csakhogy az áldozatok nem akarnak, vagy nem mernek a hivatalos szervekhez fordulni. A rendőrségi adatok alapján nehéz eldönteni, pontosan hány nő ügyében vizsgálódtak, mert a hozzátartozó által elkövetett testi sértések női áldozatainak száma bár csökkenő tendenciát mutat (2016: 683 fő, 2017: 644 fő, 2018: 563 fő, 2019: 506 fő), nem megállapítható, hogy az esetekben hányan szenvedtek el párkapcsolati bántalmazást.

Bekértem hát a rendőri eljárásban regisztrált kapcsolati erőszak számait is, mely rendszeres fizikai bántással járó bűncselekménytípust jelent és azokra vonatkozik, akik legalább két alkalommal megverik, valamilyen módon bántalmazzák, vagy kényszerítik hozzátartozójukat. Itt azonban stagnáló – a tavalyi évhez képest pedig növekvő – számot találtam (2016: 386, 2017: 391, 2018: 336, 2019: 390 eset – melyből 362 fő női sértett).

Ez több szempontból is megtévesztő lehet, mivel csak a lezárt ügyeket tüntetik fel, a valóságban viszont 604 ilyen eljárás indult a tavalyi évben a BM statisztikái szerint, s fontos tudni, hogy bár van néhány férfi áldozat is, a kapcsolati erőszak érintettjei döntően nők. A helyzet tehát nem javul, hiszen minden napra jut legalább egy bántalmazási ügy a rendőrség berkein belül is.

A kapcsolati erőszak azért nagyon fontos tényállás a Büntető Törvénykönyvben, mert egy sokszorosan és súlyosan bántalmazó közegben az áldozatok sokszor a félelem miatt visszavonják feljelentésüket és felmentik az agresszort. Amennyiben azonban rendszeres fizikai bántalmazásról van szó, akkor a sértettnek nincs döntési jogköre: azonnal el kell indulnia a hivatali eljárásnak, ha a hatóság tudomást szerez az ügyről.

Kétmillió nő szenved lelki erőszaktól párkapcsolatában

A párkapcsolati erőszaknak csak az egyik formája a tettlegesség. Minden második nő ugyanis súlyos lelki erőszakot szenved el partnerétől felnőtt élete során, vagyis közel kétmillióan érintettek az ügyben. Hogy ez pontosan mit jelent? Például ha valaki az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít, vagy pénzügyileg hozza az áldozatot nehéz helyzetbe.

Ezek is legalább annyira megterhelő történések a nők számára, mert ilyenkor durva szóbeli bántások, megalázások, gyalázkodások folynak, az elkövető akár bútorokat is rongál, székeket borogat, még ha fizikailag nem is bánt senkit. A Btk. csak ezekben az esetekben bízza a sértettre annak átgondolását, hogy induljon-e büntetőeljárás a családtag ellen, vagy ad neki még egy esélyt. Erre szokták mondani, hogy “a rendőrség nem tesz semmit, amíg vér nem folyik”. Ha az áldozat ugyanis nem mer segítséget kérni a hatóságoktól, mert retteg a megtorlástól, vagy fenyegetett helyzetben érzi magát, akkor nem is fog kapni.

Nem segít az ügyön az sem, hogy a hivatalos szervek nem mindig tudják megfelelően kezelni az ehhez hasonló eseteket. Az erőszakot elszenvedő nők például érthető módon nem szívesen beszélnek a bántalmazójuk közvetlen közelében problémáikról, így mikor kihívják a rendőrséget az agresszív, fenyegetőző férfira az aggódó szomszédok, sokszor nem tudnak mit tenni, mert a nő nem tesz feljelentést.

Pedig 2009. októbere óta létezik már egy távoltartásról szóló jogszabály is, mely alkalmazható lenne a hozzátartozók közötti erőszak kapcsán, mégis elenyésző számú megelőző távoltartással kapcsolatos ügy van. Egyértelműen látszik, hogy egyelőre nem találják nálunk a fogást erre a problémára.

Amikor a bántalmazás eljut az emberölésig

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) által közzétett adatok szerint átlagosan naponta 137 nőt gyilkol meg egy közvetlen hozzátartozója világszerte. Jelentésük szerint ezért a legvalószínűbb helyszín, ahol egy nőt meggyilkolhatnak, az a saját otthona.

Magyarországon 2019-ben 58 nőt gyilkoltak meg, ebből a rendőrségi adatok szerint családon belül 33 nővel végeztek, 22 nő ellen pedig volt vagy jelenlegi párkapcsolata követte el a bűncselekményt. Ez azt jelenti, hogy minden héten megölnek egy nőt, s minden második áldozat vére rokon kezéhez tapad. Civil szervezetek adatai szerint egy nőnek nyolcszor annyi esélye van, hogy férje vagy élettársa ölje meg, mint hogy egy idegen támadó. Ez azért elég rossz arány.

Fontos tudnunk, hogy a bántalmazott nők átlagosan 5-12 intézménynél, vagy szervezetnél kérnek segítséget, mielőtt hatékony védelmet kapnának, vagy eljutnak a legrosszabbig és megölik őket – akár gyerekeikkel együtt. Legtöbbször nem előzmény nélküli tehát a brutalitás, csak meg kellene hallani a sokszor néma segélykiáltásokat.

Léteznek helyek, ahová menekülni lehetne

Lenne ugyanis hová fordulniuk a bántalmazottaknak. Létezik egy szám, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatnál (OKIT), amelyet kifejezetten párkapcsolati erőszak áldozatainak tartanak fenn. A +36-80-20-55-20-as telefonszámon nemcsak abban segítenek, hogy felismerjük, ha problémánk van, hanem megerősítenek elhatározásunkban és információt adnak arról, hová fordulhatunk szükség esetén.

Jelenleg mindössze három áldozatsegítő központ működik az országban az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt, de Varga Judit miniszter azt ígérte, öt éven belül minden megyében jelen lesznek, országos hálózattá fejlődve. Ezen kívül az Emberi Erőforrások Minisztériuma is fenntart húsz, titkos címen megtalálható krízisközpontot, mely ideiglenes megoldást nyújthat, illetve hosszabb távra rejtett menedékházak és átmeneti szálláshelyek is elérhetőek az országban.

Az persze kérdés, mennyire mernek a bántalmazottak hozzájuk fordulni, informálódni, egyáltalán tudják-e, kit kell keresniük, s nem félnek-e attól, hogy nem elég biztonságos nekik az ott elérhető megoldás. A jó hír az, hogy a krízisközpontok és az OKIT működése nem állt le a koronavírus ideje alatt sem, és nem is fog: ugyanúgy menekítenek, fogadnak áldozatokat, mint eddig.

A nemi erőszak láthatatlan, pedig legtöbbször ismerjük a támadót

Persze nem csak az otthonunkban kell vigyáznunk magunkra. Sokkolta a magyar társadalmat, amikor pár éve egymás után olvastunk a megerőszakolt, majd meggyilkolt lányokról, akik futni indultak, de soha nem tértek haza. 2019-ben a szexuális erőszaknak 191, a szexuális kényszerítésnek pedig 47 női áldozata volt a rendőrségi statisztikák szerint, vagyis hetente 4-5 nőt erőszakolhatnak meg Magyarországon úgy, hogy az később a hatóság tudomására is jut.

Sajnos a valóság még ennél is rosszabb számokat mutat. Az igazságügyi statisztikák és kutatási adatok összevetéséből ugyanis arra a becslésre juthatunk, hogy a nemi erőszak elkövetőinek 99 (!) százaléka büntetlen marad. Ezt szeretném azok figyelmébe ajánlani, akik szerint a MeToo-mozgalom csak egy feminista túlkapás. Van még mit tenni hazánkban és nagyon messze állunk a megoldástól.

Ugyanakkor észben kell tartanunk azt is, hogy nem az idegenektől és a sötét utcáktól kell elsősorban félni. A felmérések alapján ugyanis az összes nemi erőszak 71%-át ismerős, családi barát, vagy rokon követi el. Persze ezeknek az eseteknek a töredéke sem jut el a rendőrségig. 2019-ben 66 szexuális erőszakot és 5 szexuális kényszerítést regisztráltak, ahol az elkövető és a sértett családi, vagy rokoni kapcsolatban van. Ez is óriási szám, hiszen ezek szerint minden héten legalább egy nőt a saját családjában erőszakolnak meg.

Miért nem fogadják el az Isztambuli Egyezményt?

Mivel a nőjogi szervezetek folyamatos munkája és a média érzékenyítése sikerrel járt, Magyarországon a közfigyelem fokozódik a téma körül, az áldozathibáztatás pedig egyre csökken. A rendőrség és a kormány is komoly kommunikációs erőfeszítéseket tesz, hogy mutassák, tenni akarnak a változásért. Varga Judit igazságügyi miniszter 2020-at mint az áldozatsegítés évét határozta meg.

Ugyanakkor elszomorító, hogy a kormány nem fogadja el az Isztambuli Egyezményt. Magyarország 2014. március 14-én csatlakozott aláíróként, az egyezmény ratifikálására azonban nem került sor. Három sarkalatos pontja van, mely nem egyezik a jelenleg általuk képviselt programmal: a gender kérdés, a migrációs pont és a civil szervezetek szerepvállalása.

A nőjogokat biztosító egyezmény 3. cikkében a fogalommeghatározásnál a “gender” szó szerepel, s a társadalmi nem fogalmának meghatározása így szól: “azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Emiatt a pont miatt az ellenzők úgy vélik, itt már nem a nők elleni erőszakról van szó. Az Alapjogokért Központ például azt írta, az egyezmény “a mérgező gender ideológiát emelné a jog szintjére az azt elfogadó országokban”.

Az egyezmény emellett elfogadja a nemi alapú erőszakot az üldöztetés egy formájaként, a áldozatainak menekültstátuszt biztosít. Ez azt jelenti, hogy semmilyen körülmények között nem lehet őket visszaküldeni őket olyan országba, ahol “kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetnék alá őket”. Talán nem is kell magyaráznom, miért problémás ez.

Az egyezmény egyébként számos ponton kötelezővé tenné a civil szervezetekkel való együttműködést, közös munkát, érveik és meglátásaik figyelembevételét, melyre az utóbbi években nem igazán került sor a velük való mostoha bánásmód miatt. Az talán bizakodásra adhat viszont okot, hogy Varga Judit a nőnapi rendezvényre küldött levelében kijelentette, a nők elleni erőszak problémáját csak komplex, összehangolt lépésekkel lehet megoldani, amiben számít a nők jogaiért küzdő szervezetekre is.

Isten megsértése?!

A nőjogi és aktivista csoportok mind egyetértenek abban, hogy ha a kormány nem tudja, vagy nem akarja elfogadni az Isztambuli Egyezményt, akkor készítsen egy jobbat, amely megvédi a nőket. Én magam is úgy vélem, politikai hovatartozás és kormányprogram ide vagy oda, erre a mérhetetlen erőszakra válasz kell, mielőbbi beavatkozás és segítség.

Olyan világszintű problémáról beszélünk, amely mellett még a pápa sem ment el szó nélkül. Újévi homíliájában Ferenc pápa elítélte azt a tendenciát, hogy a nők rendszeresen válnak bántalmazás, nemi erőszak, verés és prostitúció áldozatává, vagy terhességmegszakításra kényszerítik őket. “Isten megsértésével ér fel a nők ellen elkövetett erőszak minden formája” – mondta az egyházfő.

Hozzátette: “A nők a béke adományozói és közvetítői, és teljesen be kell kapcsolódniuk a döntéshozatalba. Mert amikor a nők átadhatják ajándékaikat, a világ egységesebb és békésebb. A nők győzelme az egész emberiség győzelme.

Az áldozatoknak már arca és neve is van, hiszen egyre többen mernek kiállni és vállalni történetüket. S bátorságukban nemcsak erő van, hanem tenni akarás is. Mert ha összefogunk, ha egyre többen hallatjuk a hangunkat, egyszer csak odafigyel az egész világ. Amikor pedig nem lesznek többé süketek a kiáltásainkra, megérkeznek majd a tettek is.

Az otthonunk újra a béke szigetévé válhat.

Balogh Mariann

családon belüli erőszak isztambuli egyezmény metoo párkapcsolati erőszak

Még több
Társadalom