Ilyen most turistának lenni a hongkongi zavargások alatt

Lassan fél éve, hogy Hongkongban folyamatos, és egyre erőszakosabb tüntetések zajlanak. Hamza Gréta modell 9 napot töltött Kína különleges közigazgatási területén, a tüntetések kezdetétől a veszélyes zavargásokig, és megírta nekünk tapasztalatait.

Ilyen most turistának lenni a hongkongi zavargások alatt
2019.11.28. 13:32

Hogy mi váltotta ki a jelenlegi brutális tüntetéshullámot, az messzire nyúlik vissza (a részleteket lásd lent a dőlt betűs részben).

Az első pár nap Hongkongban

Személyes történetem ott kezdődik, hogy 2019 nyarán repülőjegyet vettem Hongkongba, mivel az évek óta ott élő barátnőm meghívott magához vendégségbe. Akkor már nagyban folytak a zavargások, de bíztam benne, hogy ősz végére, mire elutazom, vége lesz. Sajnos, nem így történt. Ennek ellenére útnak indultam. 8 napot töltöttem a városállamban, és az első 5 napban nem érzékeltem semmit a tüntetésekből, bár az feltűnt, hogy kevés ember van az utcán. Nem volt forgalom, a látványosságoknál nem volt ott az általam elvárt turista áradat, szinte üres volt a város. Az üzleti negyedben is csak a rohanó öltönyös alakokat lehetett látni elsuhanni, akik épp tárgyalásról tárgyalásra igyekezhettek. Hogy őszinte legyek, az elején még örültem is, hogy nem kell sehol órákat sorban állni. Mivel a kínaiak jelenleg nem kapnak vízumot, az egyébként onnan érkező tömeggel sem találkoztam. A 30 fokos novemberi melegben még a strand is üres volt, a barátnőmön és rajtam kívül csak egy pár nyugati országból származó anyuka pihent a parton a körülöttünk játszó gyerekeikkel.

Az elmúlt hetekben, hónapokban minden hétvégén tüntettek. Az volt a bevált program, hogy hétfőtől péntekig dolgoznak az emberek, szombaton és vasárnap pedig tüntetnek. Gyanús volt a nagy csend a városban, de egy-két összetűzésen kívül nem történt semmi érdemleges a hétvégén.

Zavargások testközelben

Nyaralásom hatodik napján, hétfőn aztán megváltozott minden. A reggeli csúcsforgalomban kezdtek el tüntetni, és teljesen elbarikádozták a ’Central’ negyedet. Esernyőket, buszmegállótáblákat, köveket használtak a blokkolásra, de lényegében bármit, ami mozdítható volt. Ez annyiban volt baj, hogy ez a negyed Hongkong szigetén található, és tényleg mindennek a közepe, ahogy a neve is sugallja. A tüntetők a szigetet kettészakították, leállt a tömegközlekedés, a taxisok pedig nem voltak hajlandóak kerülni, hiszen nem lehetett kiszámítani, hogy mikor mi fog történni. Még a metrómegállók háromnegyedét is lezárták. Bent ragadtunk a városban. Egy közeli plázában próbáltunk menedéket találni, amíg kint csillapodtak a harcok, de egy-két hátsó bolton kívül az összes üzlet bezárt. Úgy döntöttünk, hogy hazasietünk, és próbáltunk minél nagyobbat kerülve visszajutni. Pár ember sétált csak a környéken, bár a tüntetés már egy pár utcával arrébb már javában zajlott.

Ezt mi is gyorsan megtapasztaltuk. Egyik pillanatról a másikra azt éreztük, hogy nagyon kapar a torkunk. Miután jobban körülnéztünk és láttuk, hogy a többi ember az utcán eltakarja az orrát és a száját, gyorsan rájöttünk, hogy a könnygáztól fulladozunk. Bár mi csak a végét kaptuk el, mégsem volt túl kellemes érzés. Mire hazaértünk, már rengetegen tettek ki az a közösségi hálóra videókat. Kiderült, hogy pár perccel ezelőtt több száz ember menekült a füst elől onnan.

A legborzalmasabb napom Hongkongban

Ez a hétfői nap nem ért ennyivel véget. Aznap reggel a rendőrök éles fegyverrel hason lőttek egy 21 éves tüntetőt. Mindezt élőben közvetítette az egyik médium és a videó futótűzként terjedt a világhálón. Nem sokkal később két tüntető, egy Peking-párti és egy Hongkong-párti összevitázott, majd egy harmadik személy lelocsolta gyúlékony folyadékkal, feltehetően benzinnel a Peking-párti tüntetőt, majd meggyújtotta. Mindez másodpercek alatt történt. Mi pedig csak pár kilométerre voltunk az eseményektől.

A tüntető egész teste lángokban állt, és őt is kritikus állapotban szállították kórházba. Jelenleg is mesterséges kómában tartják, és számos műtét vár még rá. Fontos tudni, hogy a radikális tüntetőket a fekete öltözékükről és a fekete arcmaszkjukról lehet felismerni, emiatt hamar meg is kapták a ’ninja’ becenevet. Mivel nincs ázsiai kinézetem, és ha nem megyek a közelükbe, nem szólok be, vagy veszem elő a telefonomat, békén hagynak. Ennek ellenére mégis félve sétáltam el egy pár ninja mellett, mikor nem volt más út az úti célunkhoz. A barátnőm évek óta ott él már, és az internetes csevegős alkalmazásokban folyamatosan kapta a frissítéseket, ezért ez egyszer tudtuk, hogy hol mire számíthatunk.

A hétfői erőszak miatt a tüntetők azóta sem hagytak alább, a rendőri brutalitásra és erőszakra erőszak a válasz. Jelenleg minden nap kitartóan tüntetnek. A probléma csak az, hogy ez már teljesen kíméletlen, véres tüntetéssé fajult, ahol emberi életek forognak kockán.

Utolsó napok

Az ottlétem utolsó két napján is szinte teljesen tömegközlekedés nélkül voltunk, 1-2 busz járt, miután 5 kilométert sétáltunk, hogy kikerüljünk a Central negyedből. A városrészt teljes blokád alá vették. Megszűnt az élet. A 9. napom reggelén kellett indulnom a reptérre, hogy végre már csak azért imádkoztam, hogy valahogyan oda eljussak. Mielőtt lefeküdtünk volna, kaptuk a híreket, hogy másnap az összes iskola tanítási szünetet rendelt el. Majd olyan hírek is érkeztek, hogy a kínai hadsereg tankokkal várakozik a határnál, és tettre készen várnak, valamint, hogy megtámadják az áramellátókat, és az egész város sötétségbe fog borulni. Hogy őszinte legyek, a családomat nem mertem felhívni, mert nem akartam, hogy halálra aggódják magukat, de mélyen legbelül féltem a másnaptól. Nem mondom, hogy életem legkellemesebb éjszakája volt. Reggel aggodalmaskodva keltem fel, vajon mi történt. Szerencsére hamar kiderült, hogy ezek csak álhírek voltak, az iskolán kívül, mert azok valóban bezártak. Sikerült elcsípni a reptéri buszt is, így biztonságban haladtam a reptér felé, a barátnőmet hátrahagyva, akiért a mai napig aggódok, hogy biztonságban van-e.

A nyár folyamán az is megtörtént, hogy a tüntetők elfoglalták a repteret, nem volt se be-, se kimenetel, az összes járatot törölték. Azóta hoztak egy törvényt, hogy a repülőteret nem lehet lezárni, és szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. Csak úgy léphettem be magára a terminálra, ha megmutattam a névre szóló érvényes foglalásomat és útlevelemet. Habár én megkönnyebbülve szálltam fel a repülőgépre, de a szívem mélyén nagyon sajnálom a hongkongiak helyzetét.

Aggódva itthon

Amióta pedig hazaérkeztem, nyomon követem a történéseket, de sajnos csak rosszabb lett a helyzet. A Hongkongi Polytechnic Egyetemnél teljes világvége hangulattá fokozódtak a történések, olyan súlyosak az összecsapások. A South China Morning Post (SCMP) szerint például betörtek az egyetem laborjaiba, ahonnan veszélyes vegyszereket loptak el. Az egyetememet a rendőrök és a tüntetők körbevették, több százan rekedtek a kampuszon. Még több az erőszak, még több a sebesült, és még hosszabbak a harcok a rendőrök és a tüntetők között. A rendőrök éles lőfegyverekkel, festékes vízágyúval, könnygázzal támadnak, a tüntetők pedig házi készítésű Molotov-koktélokkal és nyílzáporral válaszolnak. Senki sem tudja megjósolni a végkimenetelt, de az biztos, egyelőre sem a rendőrség, sem a tüntetők nem tágítanak az álláspontjaik mellől.

Mi váltotta ki a hongkongi zavargásokat?

A nyár folyamán a Kínai Népköztársaság előterjesztette a kiadatási törvényt, ami lehetővé tette volna, hogy bárkit kiadassanak Hongkongból Kínának. Ez a törvényjavaslat volt az elindítója a tüntetéseknek. Az emberek attól féltek, hogy ezután bárkit fogva tarthatnak Kínában, ezért senki sem lenne biztonságban. Különösen attól tartott az ellenzék, hogy Kína politikai ellenfelei üldözésére használná a törvényt, arról nem is beszélve, hogy Kínában a helyi normák szerint akár meg is kínozhatnák a kiadott hongkongiakat.

Bár eleinte békés demonstrációnak indult a tüntetéssorozat, gyorsan elfajultak az események. Hiába vonta vissza a hongkongi kormányzó a törvényt, a tüntetőknek ez már nem volt elég. Azóta már azt követelik, hogy mondjon le, 5 pontjukból sem engednek. Többek között a reformok között szerepel egy olyan bizottság felállítása, ami vizsgálná a rendőrök intézkedéseit a tüntetőkkel szemben, valamint a végső cél Hongkong demokratikus jogainak kiterjesztése. (a korábbi részleteket lásd lent a dőlt betűs részben). 

1841-ben az Egyesült Királyság gyarmatosította Hongkongot, az első ópiumháború alatt. A britek először Hongkong-szigetét foglalták el, majd a többi rész is az uralmuk alá került. 1949-ben kezdődött el Kínában a kommunista vezetés, ami a mai napig is tart, emiatt több mint százezer kínai menekült a rezsim elől Hongkongba. Viszont, az 1970-es években Kína elkezdett tárgyalni a britekkel a visszavételről, és az akkori Egyesült Királyság miniszterelnöke, Margaret Thatcher megegyezett a kínai vezetéssel, hogy 1997-ben visszakerül a városállam Kínához, de még 50 évig, azaz 2047-ig megőrizhetik a függetlenségüket, amit az „egy ország, két rendszer” néven hívtak. Ez azt jelentette, hogy Hongkong megtarthatta az autonómiáját, – kivéve honvédelmi és külügyi ügyek – de hivatalosan Kínához tartozik. Jelenleg Hongkong a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe.  Például, a hongkongi alaptörvény magába foglalja a szólás- és a gyülekezési szabadságot, de már nincs szabad választásuk, hogy ki áll Hongkong élén, mivel Peking által kijelölt 1200 ’pályázó’ közül választhatnak csak. A több mint 150 éves brit uralkodás alatt Hongkong gazdaságilag megerősödött, létrejött egy multikulturális közösség, kikötőváros lett és jelenleg is a világ egyik vezető pénzügyi és kereskedelmi városa.

(Források: National Geographic, SCMP.com)

Írta: Hamza Gréta, Liptai Lilla Eszter, Képek: Hamza Gréta, Nyitókép: Edmund So, South China Morning Post

beszámoló hongkong hongkongi zavargások napló ninja sérülés személyes tüntetés tüntetések zavargások

Még több
Társadalom