“Ami Budapesten történik, az ott is marad”

Ezt a szlogent hirdeti egy francia film, melynek főszereplői nálunk tombolják ki a nagyvállalati lét frusztrációit. A magyar főváros egyre híresebb és hírhedtebb desztináció, de miért fontos mindez a nők helyzetének szempontjából?

“Ami Budapesten történik, az ott is marad”
2019.10.25. 19:43

Budapest az eredeti címe annak a vígjátéknak, amit itthon Legénybúcsú Bt. néven, 2018. október 25-én mutattak be itthon, és egyfajta európai Másnaposok-verziónak tekinthető: a két francia barát, Vincent és Arnauld megunják öltönyös munkájukat, és miután egy Párizsban dolgozó sztriptíztáncosnő elmeséli nekik, milyen fantasztikus buliváros Budapest („sokkal több a nő, mint a férfi, a vodka pedig olcsóbb, mint a kóla”), úgy döntenek, megalapítják a „Crazy Trips” legénybúcsú-szervező ügynökséget, és tízesével hozzák ide a francia férfiakat. A helyszínen Georgio, egy expat lesz bennfentesként a segítségükre, aki feltárja előttük Budapest minden titkát. A Crazy Trips az összes férfiorientált programot beveszi a kínálatába, amit egyébként a valóságban létező hasonló cégek szoktak – tankvezetés, lövöldözés igazi fegyverekkel, őrült bulik, sztriptíz –, és az ügyfelek csak úgy áramlanak. Az üzlet pörög, azonban Vincent és Arnauld kezéből hamar kicsúszik az irányítás. A film kapcsán írt cikkünk továbbra is aktuális.

A pokol tornácán álldolgálni

A film, mi tagadás, tele van sztereotípiákkal: Budapest szép, érdekes a posztszocialista retró sikk, de hangsúlyosabb, hogy olcsó az ital, bőven van gyönyörű, a testét áruba bocsátó lány, és a nyugat-európai férficsapatok nyugodtan kiélhetik itt alantasabb ösztöneiket is. Nézzünk szembe a tényekkel: ez azért nem áll messze a valóságtól. Ami minket, fiatal felnőtteket, vagy legalábbis az én barátaimat illeti, általában szeretet-gyűlölet kapcsolatot ápolunk a jelenséggel. Nem bírjuk az ordibáló, dülöngélő, lányokat vegzáló brit, francia és egyéb legénybúcsúcsapatokat, akik feltételezésünk szerint otthon nem engednének meg ennyi tahóságot maguknak, a nyílt prostitúciót (egyszer láttam egy lányt az egyik szórakozóhelyen egy asztalnál ülni, konkrétan egy darab láncban, de lehet, hogy csak ilyen az ízlése), és sokszor semmi kedvünk bemenni a Kazinczy utca környékére, mert mindent egybevéve olyan, mintha a pokol tornácán álldogálnánk. Viszont örülünk, ha a külföldiek jól érzik magukat a városunkban, ha esetleg kulturáltan udvarolnak, illetve barátkoznak, és egyikünk-másikunk egészen szép mellékjövedelemre tesz szert a nekik kiadott Airbnb-lakásokból.

Kép: 24.hu

Tény, hogy maga a belvárosi éjszakai élet vált az utóbbi néhány évben egyre kelendőbb exportcikké. A fapados repülőjegyek, az EU-hoz mérten kifejezetten alacsony árak, a romkocsmakultúra divatossá válása és a szálláshelyfoglaló technológia fejlődése együtt tették ennyire népszerűvé a várost, és elsősorban a bulinegyedet. Hétvégente 150–200 000 ember megfordul ott, és amint azt 2017 augusztusban Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a parlamentben képviselői kérdésre elárulta, évente nagyjából 6,6 milliárd forintnyi bevételt jelentenek az államnak a VII. kerületi szálláshely-szolgáltatási, illetve vendéglátási főtevékenységet folytató adózók befizetései. A bulizók, az állam és a szolgáltatók tehát egyelőre win-win-win helyzetben vannak, miközben az erzsébetvárosi lakók problémáiról állandóan hangos a magyar sajtó. Alapvetően a turizmus egyre növekvő mértékű koncentrációja okozza a gondot, ami egyre nehezebb körülményeket jelent az itt lakóknak.

(…)

Keleti nők, képmutató férfiak

A film azonban nemcsak városimázs szempontjából szolgáltatott nekünk fontos apropót, hanem abból az aspektusból is, hogy hogyan tekintenek ma a nyugat-európai férfiak a kelet-(közép)-európai nőre. A filmbeli Vincent barátnője már a cégalapítás tervezésénél kimondja ezeket a fájó mondatokat: „Ott olcsó a lakhatás és a munkaerő. Az emberek szegények és kizsákmányoltak. Magyarország hozzáadott értéke a lányok ára.”

„Bennem rengeteg gondolatot elindított ez a film – meséli egy Párizsban élő ismerősöm, akit most nevezzünk Lilinek. – Amikor ’98-ban, tizenkilenc évesen ideköltöztem, meg- döbbenve tapasztaltam, mennyire él még mindig a rendszerváltás előtti sztereotípia a »fille de l’Est«-ről, azaz a keleti lányról, akiről helyből feltételezik, hogy könnyűvérű, vagy legalábbis kiszolgáltatott. Számtalan példát tudnék hozni. Egyik alkalommal lakásfelújításhoz kerestem építészt. A rutinmunkához a legközelebbi irodát kerestem föl telefonon. Furcsa módon másnap reggel igencsak korán kaptam idoőpontot a vizitre, és a végén az építész közölte, hogy a munkáért nem kér honoráriumot. A 2000 eurós felajánlást az akcentusom váltotta ki. Házibulikon számtalanszor szembesülhettem francia nők félelmeivel is: nagyon csúnyán általánosítva azt éreztem, szerintük a kelet-európai lányok arra mennek, hogy elvegyék tőlük a pasijukat. Én úgy érzem, hogy az előítéletek most is megvannak. Erről számolnak be lengyel és montenegrói barátnőim is.”

„Az évek során kialakult bennem egy negatív reflex az »aaaaa, kelet-európai?….« reakcióval kapcsolatban – meséli Natasa, aki ugyan neves egyetemre járt Franciaországban, de az üzleti életben inkább a második keresztnevét használja, mert úgy érzi, a szláv eredetű Natasához túl sok negatív előítélet kötődik. – Aki nem tud elég hamar túllépni a berögződött negatív gondolatain, azzal nem lesz hosszú és színvonalas az eszmecserénk.”

„A film kapcsán eszembe jutott, hogy amikor nemrég fapados járattal utaztam haza, elhangzott a mögöttem ülő fiúcsapattól az »ami Budapesten történik, az ott is marad« szólás – folytatja Lili. – Arra gondoltam: te jó ég, ez már az általános műveltség része?! És arra, milyen érdekes kontrasztok feszülnek egymásnak a jól szituált nyugat-európai férfi- ban. Franciaországban ma sokan taglalják a nők helyzetét a muzulmán kultúrában, elítélve az elnyomást. Felteszem a kérdést, hogyan hangoztathatják erős nemtetszésüket egy társadalmi gyakorlat miatt, ha sokan közülük az egyértelműen alá-fölé rendelt viszonyokat keresik egy másik országban. Ez aztán a képmutatás! Én a keleti lányok nevében emelem fel a szót: elegünk van az effajta megítélésből! Természetesen ismerek egy csomó rendes, tisztességes férfit Párizsban, aki nem él ezekkel a lehetőségekkel – hacsak nem maradt az ő titkuk is valamikor Budapesten.”

„Amikor Kurtz a halála előtt a szörnyűséget emlegeti A sötétség mélyén című kisregényben – amelynek alapján az Apokalipszis most című Coppola-film készült, és amiben szintén megjelenik Kurtz figurája Marlon Brando alakításában –, nem egyszerűen a Kongóban elkövett bűnökre gondolt, hanem arra, hogy mi történik ott, ahonnan maguk a bűnösök jönnek – világít rá Pető Andrea történész, egyetemi tanár, a CEU és az MTA doktora arra, hogy miért káros az, ami a bulinegyedben zajlik. – A vasfüggöny leomlásával Budapest a globális kapitalizmus részeként, a fogyasztáson keresztül menedzselt legbelsőbb érzelmeink megvalósulásaként lett Európa Bangkokja, ahol a női test olcsón és érdemi korlátozás nélkül hozzáférhető. A szexualitás áruvá tétele nem védhető azon az alapon, hogy az, hogy mit kezd a testével, a testét áruló nő dolga, és mi közünk van hozzá. Ugyanis minden tár- sadalom »érzelmi közösségekből« áll, melyeket az azonos érzelmek azonos értelmezése hoz létre. Azok a bulituristák, akik Budapest hírét úgy viszik, hogy itt olcsók a pia és a nők, otthon példás fiúk, férjek és családapák, akik ahe- lyett, hogy saját életüket tennék élhetővé, a problémákat exportálják máshová, ezzel fenntartva a fenntarthatatlan és élhetetlen otthoni életüket, kihasználva és újratermelve az egyenlőtlenségeket. Ez az igazi szörnyűség.”

Horváth Cecília

A cikk teljes terjedelmében az ELLE magazin 2018. októberi számában jelent meg. 

botrány budapest bulinegyed feminizmus

Még több
Társadalom