Volt idő, amikor a svédek meleget jelentettek a munkahelyükön

"Nem tudok ma bemenni, kicsit melegnek érzem magam!"

Volt idő, amikor a svédek meleget jelentettek a munkahelyükön
2019.10.17. 16:31

Az orvostudomány nem mindig volt megértő azokkal, akik a szexualitás terén különböztek a társadalmilag elfogadott sémáktól. Melegnek lenni orvosi szempontból rengeteg országban mentális zavarnak számított egészen a 20. század végéig – már, ha nem nyilvánították eleve bűncselekménynek. Még Svédországban is – pedig a skandináv mentalitás köztudottan nyitott és hisz az egyenlőségben – a homoszexualitás betegségnek számított egészen 1979-ig.

Abban az évben a svédek egy csoportja kihasználta ezt a jogi keretet, lázadásból gyakran azzal telefonáltak be a munkahelyükre, hogy nem tudnak bemenni, úgy érzik, melegek lettek. Egy nő állítólag még táppénzt is szerzett úgy, hogy melegségére hivatkozott.

Ez a jelenség szerves része volt egy nagyobb demonstrációnak, melyet a Svéd Szövetség a Leszbikus, Meleg és Transznemű Jogokért, röviden RFSL szervezett. Svédország végül csak 1944-ben dekriminalizálta a homoszexualitást, de a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Igazgatóság még mindig mentális betegségnek titulálta a melegséget. Az Amerikai Pszichiátriai Egyesület 1973-ban jelentette be, hogy a homoszexualitást már nem tekintik mentális betegségnek, habár továbbra is a ‘szexuális orientációs zavar” kategóriájába sorolták.

Az RFSL közösség megelégelte, hogy a törekvéseik és kampányaik nem vezettek eredményre, így azt tervezték, hogy a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Igazgatóság épülete előtt fognak tüntetni, hogy végre töröljék el a rendeletet. Augusztus 29-én, a stockholmi “Meleg felszabadulás hetén” (később már Pride), a tüntetők összegyűltek és elzárták az épület lépcsőjét, közben jelszavakat skandáltak. Barbro Westerholm, az igazgató  beszélgetni kezdett a tüntetőkkel, mert meg akarta érteni őket. Végül a demonstrálók Westerholm segítségével elérték, hogy 1979 októberében töröljék a törvénykönyvből a melegségre vonatkozó cikkelyt. Svédország volt az első európai ország, ahol egyenlőséget hirdettek, és az emberek onnantól kezdve szabadon szerethettek.

Forrás: Mental Floss

lmbtq meleg meleg felszabadulás svédország társadalom

Még több
Társadalom