Tatár Csilla: „ Annak idején özönvízként zúdult rám az elvárás, hogy szüljek”

A műsorvezetővel a gyermektelen és a gyermekes létről beszélgettünk

Tatár Csilla: „ Annak idején özönvízként zúdult rám az elvárás, hogy szüljek”
2019.09.04. 18:07

Az ELLE x Société Talks következő eseményén, 2019. szeptember 10-én a gyermektelenségről és annak társadalmi megítéléséről beszélget Ott Annával Bocskor Bíborka, Tanács Eszter, Tatár Csilla és Tóth Vera. Interjúnkban Tatár Csilla mesél személyes érintettségéről és arról, miért lenne fontos, hogy a nők megértőbbek legyenek egymással.

Kisgyerekes anyaként miért érdekes számodra a gyermektelenség témája?

Azért, mert minden aspektusában voltam már érintett. Az első férjemet 21 évesen ismertem meg, 24 évesen hozzámentem, és innentől özönvízként zúdult rám mindenhonnan az elvárás, hogy szüljek. Eleinte őszintén megmondtam, miért nem látom még elérkezettnek az időt rá: az egyetem mellett nagyon szerettem volna a karrieremet is építeni, mivel ez egyrészt gyerekkori álmom volt, másrészt ezzel szoros összefüggésben állt az az egzisztenciális függetlenség, ami mindig nagyon fontos volt nekem. Az élet változik, és én soha nem szerettem volna kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. A nagy őszinteségnek rossz megítélés lett a következménye: én lettem az önző feleség, aki nem szül a férjének. Néhány évvel később, 28 éves korom körül jött az az időszak, amikor már szerettem volna gyereket, de nem sikerült. Miközben műtétek és hormonkezelések sorozatán mentem keresztül, folyton arról kérdezgettek, miért nincs még gyerekem. Emlékszem, egyszer egy pletykalap újságírója ezzel hívott fel: „Szia, azért telefonálok, mert azt hallottam, meddő vagy”.

 2015-ben viszont megszületett Milán.

Igen, elváltam és belépett az életembe a nagybetűs szerelem. Balázzsal három hónap után eldöntöttük, hogy szeretnénk családot és egy hónapra rá már pozitív volt a terhességi teszt. Elképesztően boldog voltam és abban az időben még az „És mikor jön a második gyerek” kérdés sem tudott kiakasztani.

Mit gondolsz, miért érzi úgy mindenki, hogy véleményt kell alkotnia a más gyerekével kapcsolatban?

Olyan téma lett ez nálunk, mint az időjárás, az emberek az utcán beszélgetnek róla, mindenkit megmozgat. Más magánélete mindig érdekes, lehet belőle tanulságokat levonni, de fröcsögni is. Azt vettem észre, hogy ezen a téren a nők különösen rosszindulatúak tudnak lenni egymással, ahelyett, hogy összetartanának. Például, mikor a gyerekem nyílt színen hisztizik – minden gyerek csinál ilyet néha – a férfiak soha nem állnak meg bámészkodni, a nők viszont nagyon szívesen katasztrófa turistáskodnak ilyenkor, és még örülhetek, ha nem szólnak be.

Most, hogy már van egy fiad, mit gondolsz, lehet teljes életet élni gyerek nélkül?

Én nem tudnék, de ez az én életem. Így én maximálisan megértem azt is, ha valaki másképpen gondolja. Nem vagyok a bőrében, nem élem az életét, nem ismerem az emlékeit, milyen jogon ítéljem meg őt? Sokat gondolkoztam rajta, miért ez a megbélyegzés. Szerintem ebben az is közrejátszik, hogy a munkahelyen gyerekes anyák ugyanolyan megítélés alá esnek, mint a gyermektelenek nők, miközben a gyerekkel járó összes feladat ott tornyosul előttük, tehát összesen mégiscsak többet kell teljesíteniük és kevesebb idejük jut regenerálódni. Ettől a gyerekesekben olyan érzés keletkezhet, mintha a másik a könnyebb utat választotta volna.

 Ehhez képest a gyerekesek gyakran lesajnálják a gyermekteleneket, mondván, ők sosem tudják meg, mi az igazi boldogság.

Persze, egy gyerekkel gyakran érezzük magunkat a földi Paradicsomban, de messze nem napi 24 órában. Én megfogadtam, hogy többé nem mondok le a teljes őszinteségről ebben a témában sem, csak azért, hogy szimpátiát keltsek másokban. Mikor Milán 8 hónapos volt, egy újságíró megkérdezte, hogy vagyok, én pedig megmondtam az igazat: a túlélésért küzdök, alig alszom, infúzióra járok, mert vashiányom van, de mindezzel együtt büszke vagyok, hogy még egyben vagyok és minden erőmet összeszedve teszem a dolgom. Mondanom sem kell, megjelent a cikk azzal a headline-nal, hogy „Úgy érzem, meghalok”, és a szavaim egész más színezetet kaptak. Az ember soha nem tudhatja, mi áll a háttérben, ezért jó lenne mindenféle ítélkezéstől tartózkodni. Az én baráti körömben például minden pár szeretne gyereket, de legtöbbjüknek nem jön egyszerűen, rengeteget küzdenek érte. Nekik különösen fájó lehet, ha valaki megbélyegzi vagy önzőnek titulálja őket, anélkül, hogy bármi fogalma lenne a szenvedéseikről.

gyerek gyerekvállalás szülés társadalom tatár csilla

Még több
Társadalom