Kína megmenekült óriáspandái

Két éve került le Kína nemzeti kabalája a veszélyeztetett fajok vörös listájáról, mert az erőfeszítéseknek köszönhetően megállt az állatok számának csökkenése. Ám az ország medvékért való rajongása nem mindig volt ilyen egyértelmű.

Kína megmenekült óriáspandái
2019.06.26. 11:21

Belépek a Bifengxia Panda Bázis kapuján, és elindulok a nedves köves úton a fiatal medvék területe felé. Sűrű köd szállt le az éjjel, ami még csak most szakadozik, az egész vidék nehéz párát lehel, a vastag, húsos levelekről szüntelenül hullanak a vízcseppek. Hirtelen kirajzolódik a hegyoldal, és meglátom a jelzőtáblákat: a kölyökpandák birodalmához érkeztem. Megállok a fakorlátoknál, várom, hogy egy fekete-fehér bunda felbukkanjon az erdőben.

Vasevő óriások

Szerencsére a helyi, kínai turisták tömege a Szecsuan tartománybeli Bifengxiába már nem nagyon jön el, legtöbbjük a tartomány fővárosának, Csengtunak a pandaparkját látogatja, így zavartalanul élvezhetem a kora reggelt. Mivel a medvék ilyenkor a legaktívabbak, játékosak és kíváncsiak is, bízom abban, hogy nem kell sokat várnom rájuk. Éppen hogy csak leteszem a hátizsákom a földre, amikor velem szemközt mozogni kezd a fű, egy fekete mancs jelenik meg a fatörzs alján, majd a pápaszemes fej is láthatóvá válik.
A fiatal, 1-2 év körüli kölyök észrevesz, egy darabig tétovázik, hogy merre tovább, végül az előttem lévő fát nézi ki magának, amire gömbölyű formáit meghazudtoló gyorsasággal mászik fel. Egy darabig fészkelődik a két ág között, ide-oda hajlong, a hátát vakargatja, majd mikor kényelembe helyezi magát, újra engem meg a kamerámat bámulja.
A panda az elmúlt évszázadtól kezdve fokozatosan vált nemzeti szimbólummá. Az ősidőkben a kínaiak féltek a pandáktól, növényevőhöz képest igencsak kifejlett foguk miatt sokáig vasevő, fekete-fehér tapírként ábrázolták őket. Úgy mesélték, a medvék azért ereszkednek le a hegyekről, hogy a bambuszból, vasból vagy rézből készült edényeket megegyék,
a városkapukat megrongálják, és balszerencsét hozzanak a falusiakra. A babonás félelmet később a vadászat váltotta fel, a hiedelem szerint ugyanis a pandabőrön való alvás képes volt elhárítani a szellemeket, és segítette a nők menstruációs ciklusának szabályozását is. Volt olyan idő is, amikor kínai engedéllyel külföldi hobbivadászok tizedelték a populációt.
Az egykori amerikai elnök, Theodore Roosevelt fiai, Kermit és Theodore büszkén hangoztatták, hogy ők voltak az első nyugatiak, akik 1928 áprilisában kínai pandát ejtettek el.
Magára hagyom a pandámat, aki édesdeden elaludt a fa tetején, és elindulok a köves úton a felnőttek felé. Ezek a példányok már egy jól megtervezett tréningprogramban vesznek részt, ahol az a cél, hogy gondozójukról leválva megtanulják, hogyan maradhatnak életben a szabadban. Ahogy odaérek az elkerített területre, Miu, a 6 éves nőstény éppen a reggelijét fogyasztja. Ebben a szakaszban a gondozók már csak napi egyszer adnak neki ételt, a többi, húsz kilogrammnyi bambuszlevelet saját magának kell megszereznie.
Elnézve ezeket a békés állatokat, akiknek sorsát az élőhely fokozatos elvesztése, az élelmiszerforrások hiánya, az emberi tevékenységek terjeszkedése már  évtizedekkel ezelőtt megpecsételte, joggal merül fel bennem a kérdés: hogyan sikerült mégis életben maradniuk? Hiszen a legtöbb természetvédő szervezet szilárdan hitte, kipusztulásuk folyamata visszafordíthatatlan. A válasz egyszerű: Kína tenni akart értük.

Elképesztő bevételi forrás

Az ország állatvédelemhez való hozzáállása régóta ellentmondásos, elég csak az évente megrendezett jülini kutyahúsfesztiválját vagy az egzotikus állatok illegális kereskedelemében játszott vezető szerepét említeni, ám az az állhatatos munka, amit a pandák megmentése és népszerűsítése érdekében tesz, valóban párját ritkítja világszerte. A ’80-as évek fordulóján a kínai természetvédők felismerték az ember terjeszkedése miatti veszélyeket, rájöttek, hogy a bambuszerdők irtásával együtt megannyi állatfajt is elvesztenek. A kínai kormány végül a zöldek lobbijának köszönhetően felvette a kapcsolatot a WWF-fel abban a reményben, hogy velük közösen talán sikerül kidolgozni egy jól működő tervet az őshonos pandafaj védelmére.


Ebben az időben mindössze 1000 példány élt az erdőkben, és ez a szám folyamatosan csökkent. Bár Szecsuan tartomány vadregényes völgyei mindig is pandák őshazája volt, valójában a régió hegyvidékes területei a ’80-as években a szárazság miatt szó szerint élhetetlenné váltak, a medvék természetes táplálékforrásai, a bambuszligetek egyszerűen kiégtek vagy nem nőttek, ami 250 éhes egyed halálához vezetett. Ez a tragédia hívta életre 1987-ben először a csengtui, majd később a bifengxiai és wolongi központot is, hogy a területen megmaradt pandákat megmentsék. A csapat összességében 63 rendkívül legyengült példányt fogott be, állatorvosok és helyi szakértők segítségével táplálták és kezelték őket, majd amint az állatok erőre kaptak, hat kivételével szabadon engedték mindet. Ez a csengtui bázison maradt féltucatnyi mentett panda, három nőstény és három hím lett hamarosan a tenyésztő- és kutatóállomás első hivatalos lakója. Nélkülük a faj nem maradt volna fenn.
A három fő bázis az állatok megmentése után azok mesterséges megtermékenyítését tűzte ki célul. Ez a módszer kissé furcsának tűnhet, ám a tudomány bevonása nélkül a medvék szaporodása igencsak nehézkes volna, mert a nőstények évente egyszer, tavasszal, akkor is körülbelül 24 órára fogamzóképesek, ráadásul a hím egyedek sem aktívak szexuálisan.
A megfeszített munka eredményeképpen a pandák nemcsak Kína nemzeti kincsei, hanem az ország elképesztő bevételi forrásai is lettek. Ma körülbelül 1800 egyed él szabadon, 350 pedig állatkertekben vagy tenyésztőállomásokon. Függetlenül attól, hogy melyik országban születik meg a pandakölyök, Kína birtokában marad, majd ha elérte a 4 éves kort, az anyaországba szállítják. Így a külföldi állatkertek nem magát a pandapárt kapják meg tíz évre, hanem az évi 1 millió dollár értékű kölcsönzési jogot, amit Kínának fizetnek a kutatások, illetve a tenyésztés támogatására. Tökéletesen jól mutatja azt, mennyit érnek ezek a medvék az országnak, hogy a 2008-as szecsuáni földrengés közben a gondozók előbb mentették a bázison rekedt állatokat, mint saját magukat.

A kínai orvoslás árnyoldalai

Már vagy három órája sétálok a parkban, és elmerülve nézem a hol játékos, hol kötekedő pandákat, akik mintha csakis csínytevésre születtek volna, folyton elveszik egymás eledelét, kiborítják a nagy nehezen összeszedett faleveleket, és újra meg újra gondozójuk lábára csimpaszkodnak. Bár szándékos veszélyeztetésük vagy kínzásuk ma már elképzelhetetlen, sajnos más medvefajták nem élvezik ugyanezt a védelmet.
A kínaiak még mindig előszeretettel fogyasztják a medveepét, amely a hagyományos kínai orvoslás egyik összetevője. Ma 68 hivatalosan működő farm szakosodott az állatok számára rendkívül fájdalmas folyamat lebonyolítására, így okozva élethosszig tartó szenvedést 12 ezer fogva tartott példánynak.
Kínának sikerült mára elérnie, hogy az ország 1,4 milliárd lakosa érzelmileg kötődjön a nemzeti kincsnek számító pandákhoz, és aktívan részt akarjon venni megmentésükben. Csak bízni lehet abban, hogy az elkövetkezendő években a figyelem az olyan kihalófélben lévő állatokra is kiterjed majd, mint az ázsiai tobzoska, amely feltételezett gyógyhatása miatt ma az ázsiai feketepiac legkelendőbb terméke.

Kép és szöveg: Balogh Boglárka

A cikk eredetileg az ELLE magazin 2019. júniusi számában jelent meg. 

állítvédelem fenntarthatóság kína medve panda természet

Még több
Társadalom