Széteső tükörképek: a testdiszmorfiás zavar és annak veszélyei

"Nagyon nehéz minden egyes nap a tükörbe nézni. Reggel fel kellene készülni az előtted álló napra, de elviselhetetlen, amit látsz."

2019.05.17. 09:03

Katának szép a bőre, lapos a hasa, és olyan vékony a karja, mint egy kislánynak. Amikor azonban tükörbe néz, ő nem ezt látja. A szeme nagyítóként vizsgálja testének minden apró porcikáját, a hibákat keresve.

“Jaj, a lábam! A lábam” – ismétli. “Ha egy másik nő combján észreveszem, hogy narancsbőrös, arra gondolok, milyen jól áll neki. Ha saját magamon fedezem fel, csak egy csúnya hibát látok.”

Csak úgy, mint a bipoláris zavar, az anorexia vagy a bulimia,  a köznyelvben is elterjedt testképzavar, angolul BDD (Body Dismorphic Disorder, vagyis testdiszmorfiás zavar). A BDD azonban rendkívül veszélyes és káros lehet. A BDD-vel küzdő személyek a saját külsejükön található apró hibák megszállottjai lesznek, amiket minden áron ki akarnak javítani. Ezek a kis hibák valójában a külvilág számára alig, vagy egyáltalán nem érzékelhetőek. A BDD zavar a népesség 1- 2%-át érinti.

Katánál a BDD a gimnázium utolsó évében kezdődött el, de már azóta voltak súlyproblémái, mióta csak az eszét tudja. Míg az általános bizonytalanság érzése szinte kivétel nélkül minden fiatal nőt érint, azoknál, akik ezzel a testépzavarral küzdenek, az ilyen gondolatok teljesen felemésztik és kitöltik a mindennapokat. A testképzavarból adódó problémák pedig kihatnak a teljesítményükre a munkában, a kapcsolataikban és a társasági élet fenntartásában is.

Katának például egy nap nagyjából 70%-ban abból áll, hogy a lábai miatt szorong. Ezek a gondolatok folyamatosan ott motoszkálnak a fejében.

“Ha tükörbe nézek, teljesen más személyt látok magam előtt, mint akit a környezetem. Ennek az érzelmi kivetülései pedig szörnyen nehezen viselhetőek. Néha azt érzem, hogy az emberek azt hiszik, csak azért beszélek erről, mert azt szeretném, hogy bókoljanak nekem, miközben arról van szó, hogy mentségeket próbálok találni arra, ahogy kinézek.

Nagyon nehéz minden egyes nap a tükörbe nézni. A reggeli készülődés során fel kell készülni az előtted álló napra, de egyszerűen nem tetszik, amit ott látsz. Minden egyes alkalom egy csata saját magaddal. Küzdesz azért, hogy a szorongás ne kerekedjen felül rajtad, mert szégyenkezel a saját külsőd miatt.”

Vannak, akik ahelyett, hogy egy bizonyos testrészük miatt aggódnak, az egész testüket képtelenek elfogadni, ahogyan a 21 éves Rebeka is. “Amikor tükörbe nézek – amit ritkán teszek meg – csak striákat és narancsbőrt látok. Semmi másra nem tudok koncentrálni. Azt érzem, hogy teljesen elidegenedtem a saját testemtől, mintha egy idegen emberi testre ragasztották volna a fejemet. Rettenetes érzés.”

Mások, ahogy Kata is, minden egyes alkalommal, amikor csak tehetik, megállnak a tükör előtt, és vizsgálni kezdik magukat.

“Lehet, hogy a külvilág számára hiúnak tűnök, de tényleg mindig a lábamat bámulom. Amikor a saját tükörképemre nézek, egy csalót látok magam előtt. A divatszakmában dolgozom, és annak ellenére, ami egyre inkluzívabb, de azért mindig gyönyörű lányokkal vagyok körülvéve. A szépség minden méretben és formában jelen van, tudom jól, és a 34-es mérettől egészen a 42-is mindenféle alakú nőket öltöztetek, napi szinten. Ettől függetlenül is azt érzem, hogy én nem olyan vagyok, amilyen szeretnék lenni, mintha nem lennék elég jó.”

Senki sem tudja pontosan, honnan ered a BDD. Vannak, akik genetikailag hajlamosak a rendellenességre, míg másokat egy rossz tapasztalat tett érzékennyé és ezáltal alakult ki az állapot.

Harmadéves divatszakos egyetemistaként Rebeka a BDD-t a gyerekkoráig vezeti vissza, amikor rendszeresen negatív beszólásokat kapott. “Az emberek olyanokat mondtak, hogy “egy kicsit pufi vagyok”, és rájöttem, hogy ezzel azt akarják mondani, hogy igazából kövérnek látnak.”

Ahogy a legtöbb általános iskolában, Rebeka sulijában is kötelező volt az úszás. Kisiskolás lányként, ha fürdőruhában állunk a tornasorban, mellettünk pedig egy nagyon vékony, magas lány áll, keresve sem találunk jobb termőtalajt a káros összehasonlítgatásnak. “Szörnyen csúnyának éreztem magam, és azok a vékony lányok mindig is jobban teljesítettek nálam a suliban, ezért a fejemben az a kép alakult ki, hogy nekem is olyan vékonynak kell lennem, mint ők, akkor fogok tudni csak jó jegyeket szerezni.”

Tinédzserként kihagyta azokat a pozitív élményeket, amiket általában ebben a korban tapasztal meg az ember: buli, barátkozás és randik, mivel folyamatosan szorongott, hogy mások elítélik a kinézete miatt. “Azóta már borzasztóan bánom, hogy ezek a tapasztalatok kimaradtak az életemből. A BDD ellehetetleníti a társasági életet. Ez a szorongás egy nagyon komoly típusa. Minden másodpercben megjelennek a negatív gondolatok a fejedben,  az egyetlen dolog, amire fókuszálni tudsz, az a tested, és hogy mennyire rosszul érzed magad benne.”

Az állapot a mai napig komoly mértékben befolyásolja és meghatározza Rebeka mindennapjait. Kollégium helyett otthon lakik az anyukájával, mert “azt érzem, nem tudok bízni magamban annyira, hogy elhiggyem, meg tudom állni a helyem, mint egy normális ember.” Rebeka vásárolni sem jár, és kizárólag kétszer olyan bő ruhákat hord, mint a tényleges mérete. Igyekszik minden egyes nap eltakarni a testét annyira, hogy még a bőre se látszódjon ki sehol.

Az öltözködés nála gyakran pánikot vált ki. A felsőjét még képes stressz nélkül levenni, de ha rá kell néznie a lábaira, hevesen kezd el dobogni a szíve. “Néha, amikor öltözöm, elérkezik egy pont, amikor már fogalmam sincs, mit csinálok, eluralkodik rajtam a pánik.”

Rebekát hivatalosan anorexiával diagnosztizálták öt éve, amihez társult a BDD. Két évig folyamatos terápián vett részt, de miután elváltak a szülei, abbahagyta a kezelést. 2017-ben elkezdett rengeteget enni, amitől felszaladtak rá a kilók, a teste pedig hirtelen megváltozott.

“Fogalmam sincs, hogyan tudnám leküzdeni ezt a betegséget, de azt tudom, hogy segítségre van szükségem.” -mondja. 2017 óta kognitív viselkedésterápiára jár, ami segít neki felismerni, hogy mit miért tesz: “A terápia igazából arról szól, hogy megtörjük a negatív spirált.”

Kata családja nincs egészen tisztában a betegségével, a barátai azonban támogatják. A barátja folyamatosan azt hajtogatja, minden fejben dől el. Miután Kata felépült az étkezési zavarból és a túlzott testmozgás kényszeréből két éve, próbál kevesebb nyomást helyezni magára.

Ma már Kata csak “tiszta alapanyagú” ételeket eszik, de azért a problémája még nem szűnt meg, ez egy összetett folyamat. Minden alkalommal bűntudat kínozza, ha nem ragaszkodik szigorúan az étrendjéhez. Rendszeresen fut, hogy levezesse szorongását. “Ha nem futok legalább 45 percet egy nap, akkor fizikailag nagyobbnak látom a lábamat másnap.”

A terápia és az antidepresszánsok ajánlottak a BDD-ben szenvedőnek. Kata és Rebeka is proaktívan tesz azért nap mint nap, hogy enyhüljenek a tünetek. “Időt kell befektetni, meg persze pénzt az orvosokra, hogy jobban legyél”- mondja Kata.

Rebeka 21. szülinapja mérföldkőnek számított az életében. Annak ellenére, hogy még mindig nem szereti, amit lát a tükörben, valami átalakult benne. “Még mindig szenvedek – és klisének tűnhet – de rájöttem, hogy muszáj változtatnom, ha jobban akarok lenni”.

“Az életnek nem ilyennek kéne lennie, sokkal fontosabb dolgok is vannak, amikre koncentrálhatok. A nővérem tavaly hozta világra első kisbabáját, oda vagyok érte, annyira szép. Rájöttem, hogy én is erre vágyom: család, és egy megbízható társ. Nem akarok többé a testemmel foglalkozni”.

bdd bdd zavar body positivity testkép testkép zavar

Még több
Társadalom