25 ok az optimizmusra

Klímaváltozás, globális felmelegedés és mindezek tagadása. Menekültkrízis, emberkereskedelem, terrorizmus. Országnyi méretű szemétsziget az óceánban, nejlonzacskóktól fulladozó halak, eltűnő fajok. A világ néha tagadhatatlanul sötétnek látszik. Ám bőven van okunk az optimizmusra is! Álljon itt rögtön 25!

25 ok az optimizmusra
2019.02.23. 07:00

A Londoni Divathét nemet mondott a szőrmére. A világhírű divathetek sorában az első, amely szőrmementesen képzeli el a jövőjét és nyitott az alternatív anyagokra. A legnagyobb dizájnerek, mint Gucci, Versace, Armani, Calvin Klein, Givenchy, Hugo Boss, Tom Ford és Ralph Lauren szinte egy emberként álltak ki az akció mellett.

Zeneileg „up to date”-nek lenni már közel sem nagy kunszt, hiszen a Spotifynak hála nincs olyan dal, ami ne juthatna el hozzánk, szinte azonnal. Mindezért cserébe még horrorösszegeket sem kell fizetnünk, ráadásul nincs szükségünk kazettára, walkmanre, CD-re vagy bármilyen törékeny vagy robusztus hanghordozóra.

Itt a bizonyíték, hogy ha elrontunk valamit, képesek vagyunk helyrehozni. Egy pakisztáni tartomány bejelentette, hogy két év alatt egymilliárd fát ültet, válaszul a 2015-ös árvízre. Brazília 73 millió fát ültet, hogy megmentse a világ legnagyobb trópusi esőerdejét.

1800-ban a Föld lakosságának csupán 12,5%-a tudott olvasni. Mára az emberek 85,3%-a képes elolvasni akár ezt a mondatot is.

A hópárduc 40 év után lekerült a veszélyeztetett fajok listájáról, ugyanis a vadon élő példányok száma 2017-re meg­haladta a 10 000-et.

Klímaváltozás, teljesítménykényszer, terrorizmus: ezt adta a világ a millenniumi generációnak. Ők azonban, mindezek ellenére, nem estek kétségbe. Helyette megreformálják a világot, lobbiznak az élethosszig tartó tanulás mellett, a munka-magánélet egyensúlyát hangsúlyozzák, digitális nomádokká válnak, és a kreativitásukat hívják segítségül, ha valami problémájuk támad.

#nofilter! A természetesség egyre nagyobb trend az Instagramon is. Kevesebb filtert használunk, és egyre többször adunk hangot annak, hogy a szépség a hétköznapokban is megtalálható. Elég csak Celeste Barberre gondolnunk, aki vicces fotóival fityiszt mutat a lehetetlen celebképeknek.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének adatai szerint az olvasás egyre népszerűbb, a magyarok egyre több könyvet vásárolnak. A szabad forgalmú könyvpiac pénzforgalma 2,03%-os bővüléssel elérte a 47,83 milliárd forintot. A legsikeresebb könyvek akár a 100 ezres darabszámot is elérhetik, ami azt jelenti, hogy minden 100. magyar olvassa ezeket a műveket.

A szépen öregedés nem futurisztikus álom többé, hála a noninvazív kezeléseknek, illetve az anti-aging medicináknak. Utóbbiak hormonális szinten segítenek, hogy minél tovább megőrizzük egészségünket, és persze a szépségünket is. Az anti-aging medicina feladata komplex, optimalizálja a belső élettani folyamatokat, aminek köszönhetően javul a külső megjelenés is. Bioazonos hormonokkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel személyre szabott megoldásokkal veszi fel a harcot az öregedéssel szemben.

Itthon többet költünk utazásra és étteremre, a jóléti kiadásaink reálértéke az elmúlt évben 9,7 százalékkal emelkedett.

A Föld lakosságának 50%-a demokráciában él, az 1800-as évek elején ez a szám még csupán 1% volt.

30 évvel ezelőtt a Föld lakosságának 37%-a élt nyomorban, ma 10%-uk. A Brookings elemzői szerint másodpercenként egy ember emelkedik ki a szegénységből, és két másodpercenként lesz valaki gazdag.

Az űrben is létezik jó zenei ízlés. Elon Musk dél-afrikai feltaláló, a Tesla tulajdonosa február 7-én egy piros Tesla Roadstert küldött az űrbe, utasával, egy szkafanderbe bújtatott bábuval együtt. A Starman nevű bábu stílusosan David Bowie-t hallgat az úton, menő űrjárgányában a Space Oddity és a Life on Mars pörög végtelenítve. Az előzetes számítások szerint az autó 30 évente közelíti meg a Földet. Addig is tekerjük maxra a hangerőt, ha David Bowie szól! 

A mesterséges intelligenciának hála az életünk még soha nem volt ilyen könnyű. Reggel a kávégép magától is képes elkészíteni a kávét, önjáró porszívók, navigációs rendszerek, okoseszközök sokasága siet a segítségünkre.

Magyarország felkerült az online rendelés térképére. Egyre több helyről szállítanak hozzánk, ezzel jelentősen bővült az elérhető termékek palettája. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag pár napon belül kézhez kaphatunk bármit, akár a világ másik feléről is.

Nienke Hoogvliet holland textilkutató, művész-aktivista szerint a hínáré a jövő, már ami a textilfestést illeti. A fiatal dizájner felfedezte, hogy a különféle moszatok eltérő színűre festik az anyagokat, ezzel alternatívát kínál a textilipar egyik legkárosabb összetevőjére, a szintetikus festékre. A művész az „Oosterschelde” csodálatos pasztellszíneit 20 különböző fajú hínárból nyeri.

Jobban vágyunk a boldogság után, mint valaha. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Yale Egyetem történetének legnépszerűbb kurzusa a Pszichológia és a boldog élet nevet viseli. A tárgy célkitűzése igen nagyszabású, ugyanis arra keresi a választ, mi a boldog élet titka. A házi feladatok között szerepel a társadalmi kapcsolatok ápolása, apró jó cselekedetek és a „légy a jelenben” attitűd elsajátítása. A nagy népszerűségre való tekintettel a kurzus a coursea.org oldalon keresztül a nyilvánosság számára is elérhető lesz.

Az egyre bővülő technológiai szolgáltatások révén a világon bárkivel kapcsolatot létesíthetünk. Vendégként részt vehetünk egzotikus indiai esküvőkön, élőben követhetjük egy afrikai oroszlánrezervátum mindennapjait, de az Ausztráliában élő rokonunk titkos csirkesaláta-receptjét is könnyen elkérhetjük,
a távolság ma már nem akadály. A technológia közelebb hoz minket egymáshoz.

Ki ne vágyna olyan munkára, ami valójában nem is tűnik munkának? A „finnovation” szemlélet célja, hogy levegye a munkavállaló válláról a motorikus és bürokratikus tevékenységek terhét, így csupán a kreatív, intuíciókon alapuló és intellektuális feladatok maradnának a porondon.

A mesterséges intelligenciának hála az életünk még soha nem volt ilyen könnyű. Reggel a kávégép magától is képes elkészíteni a kávét, önjáró porszívók, navigációs rendszerek, okoseszközök sokasága siet a segítségünkre.

A The Latte Factor nevű startup igen egyszerű elven alapszik, azon, hogy mindannyian szeretnénk meggazdagodni. Ennek ellenére napi szinten irreálisan sok pénzt költünk el felesleges apróságokra. A kalkulátor segítségével kiszámolhatjuk, egy-egy berögzült szokásunk, például a kávézóban elfogyasztott reggeli kávé mennyi pénztől szabadít meg bennünket évente.

Ökomenza, nem elírás! Az utóbbi év egyik legjobb magyar kezdeményezése a szarvasi gyermekétkeztetési modell. A gyerekek sokkal érzékenyebbek a vegyi anyagokra, ezért különösen fontos, hogy megfelelő alapanyagokból készült ételeket kapjanak. A Greenpeace Magyarország szerint a közétkeztetésben érdemes lenne minél több helyi gazdaságból és fenntartható forrásból származó élelmiszert használni.

A Zero Waste földalatti mozgalomként indult, de mára mainstreammé vált. Egymás után nyílnak a csomagolásmentes boltok, az üzletekben egyre gyakrabban mondunk nemet a műanyag zacskóra, sőt az élelmiszer-hulladékkal is tudunk mit kezdeni. A házi komposztok, a vadiúj étrendek, mint a flexitáriánus diéta és a zöldgondolkodás beférkőztek a mindennapjainkba. 

A fiúk autóznak, agresszívak, nem sírnak, és mérnökök vagy informatikusok lesznek, ha felnőnek. Ebből lett elege a 26 éves, angol származású szerzőnek, Ben Brooksnak, aki megalkotta az első genderfluid mesekönyvet Történetek fiúknak, akik mások szeretnének lenni címmel.

Itthon többet költünk utazásra és étteremre, a jóléti kiadásaink reálértéke az elmúlt évben 9,7 százalékkal emelkedett.

2019 jó hír jövő optimizmus

Még több
Társadalom