Ezek a nők varrják a Zara farmeredet, éhbérért

És most a tisztességes fizetésért harcolnak

2019.01.23. 21:38

Kép: Fabeha Monir

„Kérem, ne vágják le a hajamat” – szipogja könnyes szemmel Bobita az orvosnak, amíg az próbálja összevarrni a lány tarkóján található nyílt sebet a dhakai “Nők és Gyerekek Egészségcentruma” kórházban.

Január 13-án, hétfőn, a 22 éves Bobita Akhter egyike a több ezer tüntetőnek, akik Banglades második legnagyobb textilgyárában dolgoznak, most pedig magasabb fizetést követelnek. Múlt hónapban a kormány a textilmunkások minimálbérét 5300 takáról 8000-re emelte fel. Ennek ellenére a dolgozók szerint nem érzékelhető ez a különbség a havi fizetésükben. Az elégedetlenség január 6-án tüntetéssorozatot indított be. A tüntetők az utcára vonulva lezárták a repülőteret, buszokat gyújtogattak, autókat rongáltak. A rendőrség könnygázzal és locsolótömlővel válaszolt a vandalizmusra, egy tüntető életét vesztette a zavargásokban.

Bobita Akhter, kép: Fabeha Monir

A tüntetők egy csoportja azonban teljesen erőszakmentes volt. Ők megtagadták a munkát, és kisétáltak a gyár elé tüntetni. Bobita is a csendes tüntetők csoportjába tartozik, akik eltervezték, hogy ebédszünet után hagyják ott a munkahelyüket.  “Mindenki különböző irányba rohant, én próbáltam egy mellékutcán át menekülni, amikor hátulról valaki megdobott egy téglával.” Idézte fel a lány.

Bobita szerint a gyár tulajdonosai lefizették vagy a rendőrséget vagy a munkásokat, hogy megsebesítsék. „A gyárakat a tüntetéseken téglával szoktuk megdobálni, de ha elfajulnak a dolgok, akkor a rendőrök közé dobjuk. Egymást viszont sohasem bántjuk, ezért tudom, hogy valakit lefizettek azért, hogy ezt tegye.”

Bobita a NASSA csoportegyüttesnek dolgozik, ő a felelős azért, hogy minden órában 80 zsebet rávarrjanak a Zara farmerekre. Azok a nők, akik 16 éves koruktól kezdtek el gyárakban dolgozni, 80%-át teszik ki a Bangladesi ruhagyárak foglalkoztatottjainak, amikben összesen közel 4 millióan dolgoznak. Ez az iparág egymaga alakította át Banglades gazdaságát, ugyanis 83,49%-al járul hozzá az ország 36,6 milliárd dolláros teljes exportjához. Szintén a ruhaipar önmagában hatalmas szerepet játszik a kormány tervében, hogy 2021-re fejlődő országból a közepes jövedelmű országok közé sorolhassa magát.  Ha ez nem lenne elég, a ruhaipar látványosan segíti a hátrányos társadalmi osztályokból származó nők gazdasági helyzetét. Ezek a nők hagyományosan a ház körüli munkákban segédkeztek rettenetesen alacsony fizetésért, annak ellenére, hogy a hét minden napján dolgoztak. A textilgyárak ezt kihasználva, minimálisan jobb fizetést és emberi méltóságot kínálva nekik, bekebelezte a hánytatott sorsú nőket.

“Az, hogy a ruhaiparban dolgozom, számomra azt jelenti, hogy független lehetek a családomtól. Ha nem vagy a családodra utalva, akkor nem kell elviselned a fizikai és szexuális erőszakot a férfiaktól. Az élhető fizetést azonban mi is megérdemeljük. ” meséli Bobita.

Banglades miniszerelnöke nő, az ország gazdaságának jelentős százaléka a nőkön alapszik, de a textiliparban dolgozó nők havonta kevesebb, mint 100 dollárt keresnek, ami a javasolt élhető fizetés negyede. Az ‘Asia Floor Wage Alliance’, ami a szakszervezetek és a munkajogi aktivisták nemzetközi szövetsége, azért küzd, hogy a textiliparban dolgozó munkások végre több fizetést kapjanak.

Getty Images + Munir Uz Zaman

Shamim Imam, a Bangladesi Munkajogi Függetlenség vezetője az ‘Asian Times’-nak adott interjújában elmagyarázta, hogy bár emelkedtek a bérek, mégis alig felelnek meg az éves megélhetési követelményeknek, mivel az alapbér nemrég csökkent. A kezdőbér csak a munkavállalók tényleges fizetésének 40%-át teszi ki; a maradék bónuszok és egyéb juttatások, gyakran függenek a dolgozók munkájának minőségétől, a termelékenységtől. Mindent összevetve, a gyári munkások 5 dollárral keresnek most többet havonta.

„Ez a legnagyobb fajsúllyal bíró tiltakozás jelenleg, mivel csökkentek az alapbérek.“ Magyarázta Nazma Akhter, az Awaj Alapítvány munkajogokkal foglalkozó szervezet létrehozója. Akhter is 16 évesen állt be ruhaipari munkásnak, viszont beszél angolul és ért a számítógépekhez. Így lett ő a munkavállalói jogok és a munkásokért folyó harcok elismert figurája Bangladesben.

Két héttel a tiltakozások után a kormány újravizsgálta a bér struktúrát, az viszont még így sem éri el a minimálisan élhető szintet, sem a szakszervezetek követeléseit. Ősszel a szakszervezetek a minimálbért, 18000 Tk-t (60.000 Ft) követeltek minden hónapban, a kormány pedig 8000Tk-ra (26.000Ft) emelte az összeget – messze attól az összegtől, amiből Dhakában az ember meg tudna élni. Ebben a városban található ugyanis a legtöbb gyár. 2015-ben készült egy kutatás a globális megélhetési költségekről, a ‘The Economist’ Dhakát a 71. legdrágább városának kiáltotta ki, maga mögött hagyva Mexikóvárost, Cleveland-et vagy Isztambult. Dhakában átlagosan 11.000Tk-ba (36.000 Ft) kerül a lakhatás. Bobita nem engedheti meg magának, hogy lakásba költözzön, ezért egy szűk kis szobában él, a kétes tisztaságú fürdőszobán és konyhán pedig a többi lakóval osztozik.

Getty Images + Nurphoto

„Összesen 100 Tk-val emelték a fizetéseket, a lakhatás, és minden más viszont 500 Tk-val nőtt. Hogyan fogunk tudni így megélni?“ Kérdezi Mostafa Zahan Begum, egy textilmunkás Dhaka egyik gyárából.  A minimálbér legutoljára 2013-ban emelkedett, amikor a Rana Plaza nevű gyár összeomlott, több mint 1100-an vesztették életüket a tragédiában. A minimálbér Bangladesben csak öt évente emelkedik, 2018-ban viszont majdnem megelőzte a Bangladesi választásokat is. „A politikusok a gyári munkásokra csak a választási kampány idején figyelnek, de sosem láttunk eredményeket tőlük.“

Munkajogi szervezetek tüntetései nem először fulladtak brutalitásba. 2016 decemberében egy nagy tüntetőcsoport több száz tagját letartóztatta a rendőrség erőszak miatt, és több mint 1500 alkalmazottat rúgtak ki. A januári tüntetéseken résztvevőknek is komoly következményekkel kellett szembenézniük.

„Több ezer dolgozót tartóztattak le. A gyártulajdonosok továbbították a tüntetők nevét a rendőrségnek, akik aztán letartóztatták őket koholt vádak alapján. A börtön tele lesz ruhaipari munkásokkal, arról nem is beszélve, hogy rengetegen megsérülhettek. “ Mesélte Nazma.

Bobita Akhter, Taslima Akhter és Jummah Begum textilipari dolgozók épp elhagyjűk a “Nők és Gyerekek Egészségcentruma” kórházat. Kép: Fabeha Monir

A Daily Starban megjelent interjúban Siddiqur Rahman, a Bangladesi Manufaktúrák és Exportálók (BGMEA) igazgatója azt mondta, hogy az ártatlan tüntetőknek nem eshet bajuk, akik viszont vandalizmusban vettek részt, azoknak felelniük kell a tettikért. Ennek ellenére rengeteg olyan dolgozót tartóztattak le, akiknek az egyetlen bűne, hogy szeretnének több fizetést kapni. Nazma szerint az ipari munkásoknak nincsen szóvivője, és arra sincs lehetőségük, hogy központilag támogassák őket.

„A gyárak 90%-a szervezetlen, saját szakszervezetük sincsen. Bangladesben nagyon szigorúak a szabályok. “ Mondta Nazma. „A törvényen túl is vannak akadályok, amiket nagyon nehéz kikerülni. A rendőrségi erő folyamatosan jelen van, ha a dolgozók szeretnének valamit megszervezni, ők lefújják.  Vannak olyan jogi, társadalmi-gazdasági tényezők, amelyek megakadályozzák a szakszervezetek kialakulását Bangladesben.“ Fejti ki véleményét  Chaumtoli Huq, producer és egyetemi professzor.

Getty Images + Nurphoto

Mégsem a gyártulajdonosok és a Bangladesi kormány a kizárólagos felelősei a kialakult helyzetnek. A nyugati ruhaipari szereplőknek, legfőképpen Amerikában, ki kellene állnia az ügy mellett, nem pedig hallgatásba burkolózni. A Rana Plaza tragédia kényszerítette a nyugati márkákat, hogy sokkal nagyobb energiát fektessenek a biztonságosabb körülmények megteremtésére, de a dolgozók keresete még akkor sem került fókuszba. Lehet, hogy körültekintőbben építkeznek, de a munkások életkörülményeire nem figyelnek azóta sem.
„A fast fashion akaratlanul is erőszakos. A kereskedőláncoknak le kellene lassítaniuk a gyártást (például, nem 52 szezonos idővonallal dolgozni, ahogy most teszik), megemelni a béreket, és lehetővé kellene tenniük a szakszervezetek és a kollektív tárgyalások létrejöttét, emellett véget kellene vetniük annak a gyakolatnak, hogy amelyik ruhaipari munkás meg mer szólalni, azt megtorolják.“ Szólal fel Hoda Katebi, politikai divatújságíró, aki folyamatosan felszólal a ruhaipari munkások kizsákmányolása ellen.

Egy 2016-ban az ILO által végzett kutatás azt bizonyítja, hogy a Bangladesi gyárak 83%-a tapasztalta, hogy a vásárlók (azaz fashion brandek) nem hajlandók kifizetni magasabb összeget a termékekért, ami a dolgozók fizetésemelésével járna. Nazma szerint a márkák felelősséggel tartoznak a gyári munkások jólétéért, ahelyett, hogy egyszerűen olcsó munkaerőként számolnának velük.

„A márkák csak a gyárak igazgatójával egyeztetnek (a tüntetések leállításáról), de senki sem mondja azt, hogy rendben van, megemeljük a fizetéseteket. Mindenki csak saját magával törődik, de amit mi, munkások kapunk, az nem éri el az élhető összeget.“ Fejti ki Nazma.

Az FLA riportja szerint a megoldás a nagyobb láthatóság lenne. A márkáknak oda kéne figyelniük, hogy milyen feltételek mellett szerződnek a gyárakkal. Egyre több cég fedi fel azokat a gyárakat, ahol a ruháik készülnek, de a legtöbb ruhalánc, beleértve az Inditex, vagy egyéb fast fashion hálózatokat, nem akarnak tenni az ügy érdekében.

Taslima kezéről folyt Bobita vére, miután segített neki eljutni a kórházba. Nem hajlandó megmosni a kezét, a gyár főnökével fognak találkozni, miután összevarrták Bobita fejét. „Látniuk kell a bemocskolt kezünket, és azt is muszáj tudomásul venniük, hogy milyen körülmények között élünk.“ Mondja Taslima.

Taslima és még egy kollegájuk, Jummah Begum potyázni kezdtek a gyógyszer áráért, ami összesen 1050Tk (3.600Ft). Taslima kevés pénzel indult el reggel otthonról, nem sejtve, hogy valakinek gyógyszert kell majd venni. Néhány jóindulatú járókelő adományozott neki egy kevés pénzt, így a patika után egyből a gyárba mentek, hogy a megfelelő emberekkel beszélhessenek.

„Vásárlóként a te felelősséged is, hogy tisztában legyél azzal, milyen körülmények között készülnek el a ruhák, amiket megveszel. Habár a H&M és a többi fast fashion lánc érinthetetlennek bizonyul, mégis elképesztően fontos, hogy felelősségre vonjuk őket, annak érdekében, hogy a ruhaipari munkások életszínvonala javulhasson” – mondta Katebi.

Egy héttel később Bobita még mindig orvosi kezelés alatt áll.

„Amikor visszamentünk a gyárba, az irodában adtak pénzt az orvosi ellátásra, és azt mondták, vegyek ki szabadságot. Nem akarják, hogy a többiek meglássanak így engem, mert attól félnek, megint feszült lenne a hangulat. “ Bobita csalódott a tüntetés kimenetelében. „Semmi értelme nem volt az egésznek. A béreink még mindig ugyan olyan alacsonyak. Nem hiszem, hogy az életünk valaha változni vagy fejlődni fog. “

Az Elle nemzetközi oldala, az ELLE.com megkérdezte az Inditexet és a Nassa Csoportot az ügyben, de egyelőre nem nyilatkoztak.

Jennifer Chowdhury, ELLE.com

banglades bérek farmer textilipar Zara

Még több
Társadalom