Az erkölcsnélküliség kora

Erkölcsi elvek helyett manapság moralizálunk és pszichologizálunk, mindenki maga igyekszik megtalálni a saját boldogulása útját, mindez azonban nem segít megakadályozni a társadalom szétesését. A globalizált világ korábban ismeretlen erkölcsi problémákkal szembesül, és új etikai rendszert próbál kialakítani.

Az erkölcsnélküliség kora
2018.12.30. 12:14
Különös hely a bécsi Természettudományi Múzeum tetőtere. Ahhoz, hogy feljussunk ide, végeláthatatlan folyosókon kell végiggyalogolnunk, plafonig érő, üvegezett szekrények mellett, amelyek polcain a múzeum hátborzongató koponyagyűjteménye sorakozik. Valaha itt tárolták a Péterfy Gergely regényének címét adó „kitömött barbárt” is, azt az afrikai születésű udvaroncot, akit 1796-ban bekövetkezett halála után valóban ugyanúgy preparáltak, mint az állatokat szokás. Ide kapaszkodtam fel néhány újságíróval egy hideg, ősz végi napon, majd miután az erkélyről vetettem egy gyors pillantást a bécsi háztetőkre és Mária Terézia odalent üldögélő szobrára, a lelkesen fotózkodó kollégákat magam mögött hagyva gyorsan visszahúzódtam a viharos szélből a benti iroda melegébe. Ekkor vettem észre a minket kísérő muzeológus íróasztalán a régi téglákat. A több száz éves, szabályosan formált agyagkockákba kiégetés előtt egy gondos kéz nagy, ákombákom betűket írt, így a téglák örökre megőrizték készítőjük monogramját.

Lenyűgözött, hogy az illető, akinek az a nem túl érdekfeszítő munka jutott, hogy naphosszat teljesen egyforma téglákat gyártson, ilyen lelkiismeretesen és büszkén végezte a feladatát, sőt még a nevét is adta hozzá. Felvetésemre a muzeológus bólogatni kezdett, és megmagyarázta, ennek két oka volt. Egyfelől, mondta, régen az emberek elfogadták azt a társadalmi pozíciót, ahová hitük szerint az Úr helyezte őket: a kőműves fia nem lázadozott a gondolat ellen, hogy őbelőle is kőműves legyen. Másfelől úgy érezték, a munkájukat Isten dicsőségére végzik, és ez elégedettséggel töltötte el őket. „Valljon a mű mesteréről, de nincs áldás, csak az égből” – idézte Schillert, az Ének
a harangról című versét.

Eltűnő régiek, születő újak

Ez a felfogás kétségkívül azzal a hátránnyal járt, hogy bebetonozta a társadalom szerkezetét, szinte a nullával téve egyenlővé a feljebb jutás esélyét. Ugyanakkor tagadhatatlan előnyként olyan világosan megfogalmazott erkölcsi alapelvekkel látta el az embereket, amelyek irányt mutattak nekik az élet legfontosabb témáiban. Kérdés, hogy manapság, amikor a vallás egyre inkább eltűnőben van a nyugati ember mindennapjaiból – Magyarországon például a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor az emberek 54,19%-a vallotta magát valamilyen keresztény felekezethez, közösséghez tartozónak, míg ugyanez az arány 2001-ben még 74,37% volt – milyen értékek alapján igyekszünk eligazodni az életben.

„Azt látom, hogy bizonyos értelemben elfelejtettünk erkölcsi terminusokban beszélgetni egymással – mondja Réz Anna filozófus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa. – A magánéletünkben ugyan látszólag nagyon sokat moralizálunk, jönnek a nagy port felverő ügyek, mint hogy a gyerek földhöz vágta a szurikátát, mit csináljunk vele. Ilyenkor úgy tűnik, mintha erkölcsi vitákat folytatnánk, de gyorsan egyértelművé válik, hogy valójában mindenkinek van valamilyen nagyon erős meggyőződése arról, mi a baj a világgal, és azt védelmezi körmeszakadtáig. Amikor pedig közéleti disputákba keveredem, gyakran találkozom azzal, hogy alapvető erkölcsi minimumok megfogalmazása ma már nem számít érvnek. Azt mondani, hogy rászoruló családokat kilakoltatni bármifajta megoldás nélkül az otthonukból embertelen, az nem érv. Ilyenkor mindenki elkezd arról beszélni, hogy mibe kerül ez az adófizetőknek, és az fel sem merül, hogy nyomorult embereket nem hozunk még az eddiginél is sokkal nyomorultabb helyzetbe. Mindent megpróbálunk társadalmi hasznosságra visszavezetni, például azt mondjuk, azért kell fellépni a családon belüli erőszak ellen, mert a bántalmazott nők kezelésére sok millió dollárt kell költenie az amerikai egészségbiztosítási rendszernek. Holott az erkölcsnek nem arról kell szólnia, mekkora a GDP, hanem arról, egy közösség tagjai hogyan tudnak egymással a másikat tiszteletben tartva együttműködni.”

Réz Anna szerint számos, a vallások által lefektetett alapérték a máig érvényes: így az emberi élet védelme, az az egyszerű szabály, hogy ne okozzunk feleslegesen fájdalmat másoknak, hogy ápoljuk a szeretetkapcsolatainkat, legyen az barátság, család vagy szerelem, hogy valamilyen módon tegyünk a közösségünkért, vagy a „ne lopj!” parancsa. Emellett azonban rengeteg érték átalakult. Arisztotelész számára például az egyik legfontosabb erénynek a bátorság számított, ma azonban nagyon kevésszer kerülünk olyan helyzetbe, amikor közvetlen életveszélyben kellene helytállnunk. Másképp gondolkodunk a családról, a házasságról, és csak az elmúlt 50 évben hihetetlenül sokat változtak a szexuális normáink.

Hasonlóképpen nincsen egyetértés abban sem, a hazához mint koncepcióhoz hogyan kellene viszonyulnunk.Amikor néhány évvel ezelőtt az angliai Cheddar-szurdokban megtalálták egy kőkorszaki fiatalember maradványait, majd a DNS-mintája alapján keresni kezdték a leszármazottjait, és kiderült, az egyikük a környéken lakik, az esetet sokan meghatónak, a szülőföldhöz való ragaszkodás jelének találták. Mások viszont a röghöz kötöttség és  a rugalmatlanság csimborasszójaként értékelték, hogy a Cheddar Man mai utódja kilencezer év alatt odáig jutott, hogy a barlangból beköltözött a közeli faluba. Ugyanakkor az eltűnő régi normák mellett újak is vannak kialakulóban, Réz Anna szerint mostanában gyakran szóba kerülő, és sok erkölcsi kérdést felvető téma például, hogyan ne éljünk vissza a nekünk jutott, bármilyen természetű hatalommal.

Erkölcs helyett pszichológia

„A probléma az, hogy ezt az egész erkölcsi keretrendszert nem a mostani civilizációra találták ki – fogalmaz a filozófus. – Az egész világ áttekinthetetlenné vált erkölcsi értelemben is, és nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy a meglévő etikai fogalmainkkal nehezen tudjuk kezelni a globális problémákat. Nem tudjuk leírni velük például a klímaváltozást: kinek mi a dolga, ki miért felelős? Ugyanígy nincs konszenzus a menekültkrízissel kapcsolatban: azoknak a nagyon kiszolgáltatott embereknek, akik ide érkeznek, mi jár azoktól a jobb helyzetben lévőktől, akik itt élnek? Mivel egy sor új dilemma vetődik fel, minden eddiginél nagyobb szükségünk lenne rá, hogy legyen egy olyan erkölcsi keretünk, amelyben ezeket a dolgokat kezelni tudjuk. De soha nem álltunk messzebb attól, hogy legyen ilyen etikai rendszerünk, ráadásul egy olyan, amit a nagy többség elfogad. Most az erkölcs helyett pszichologizálunk: mindenkit rettenetesen érdekel, ő hogyan tudna jobban és boldogabban élni, és a választ terápián meg önismereti tréningen keresi. A pszichológia mint diszciplína azonban szélsőségesen individualista, ami önmagában nem lenne probléma, de egy ilyen eszközrendszerrel nem fogjuk tudni megoldani a társas együttélésünk gondjait. Felfejthetem önmagam újabb és újabb mélységeit, és ebben nagy örömömet lelhetem, viszont ebből nem következik, hogy a társadalom funkcionálisabb lesz.”

A jelenség, hogy a társadalmat összetartó szálak érzékelhetően meglazultak az utóbbi időben, nem magyar sajátosság. Nyugtalanítja például a németeket, ahol a Bertelsmann Alapítvány 2017-es felmérése azt találta, a megkérdezettek 75%-a aggódik a társadalmi „ragasztóanyag” széthullása miatt, bár a személyes környezete helyzetével 68%-uk elégedett volt. Megoldásként többen (köztük a CDU főtitkára, Annegret Kramp-Karrenbauer) felvetették a hét évvel ezelőtt megszüntetett kötelező katonai szolgálat visszaállítását, akár a hadseregben, akár civil szervezetnél letöltött egy év formájában.

„A növekvő individualizmus egyik következménye, hogy a nagy társadalmi intézmények, legyenek bár pártok, szakszervezetek vagy egyházak, gyorsan veszítettek a tagságukból. Ezzel eltűntek azok a helyek, ahol találkozhattak öregek és fiatalok, szegények és gazdagok, bal- és jobboldaliak, helyben születettek és bevándoroltak” – vázolta fel a helyzetet a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A kérdésről egyelőre vita folyik, a lap szerint azonban az ötlet az önkénteseket fogadó szervezetek tetszését nyerte el a legkevésbé, ami joggal veti fel a kérdést, vajon mekkora elkötelezettséget tanúsítanak a civil szolgálatosok. Ahogyan a szociális ügyekért felelős észak-rajna-vesztfáliai miniszter, Karl-Josef Laumann fogalmazott: nem szeretné, ha idős korában olyan valaki ápolná, akit az állam kényszerített erre.

Atomizált társadalom

Franciaországban Macron elnök karolta fel „a nemzet javára végzett” kötelező szolgálat gondolatát, szintén abból kiindulva, hogy az általános hadkötelezettség felszámolása óta csökkent a nemzeti összetartás, mert a hadsereg már nem működik össznépi olvasztótégelyként. A választási kampány óta eltelt időben azonban a terv sokat finomodott, és most úgy néz ki, hogy a jövőben minden 16 éves francia gyereknek el kell töltenie két hetet vagy a hadseregben, vagy valamilyen szociális intézményben, illetve részt venni egy kéthetes, állampolgári ismeretekről szóló oktatáson, ami azért egészen más, mint az előírt katonáskodás.

„A helyi közösségek válsága és az individuális gondolkodásmód nemcsak minket jellemez, de mivel itt jóval kevesebb az erőforrás, mint a nyugat-európai országokban, nálunk ez még katasztrofálisabb eredményekhez vezet – mondja Réz Anna. – A magyar társadalom még a nyugatinál is jobban atomizált, pont a lokális közösségek hiányoznak a legjobban, nagyon jól tudjuk a kutatásokból, hogy a magyar ember lényegében csak a családjában bízik. Ugyanakkor azok a kisebb, zártabb közösségek, amelyek valaha megállapodtak a normákban, és azokat egymáson számon is kérték, általában rendkívül konzervatívak voltak, anomáliának tekintették, ha valaki csak egy kicsit is másként szeretett volna élni, mint a többség, és én nem szeretnék újra ilyen világban élni. A nagy kérdés, hogyan tudunk létrehozni egy olyan etikai rendszert, ami betartható, és a közösségnek, illetve az egyénnek egyaránt jó. Amíg a mindenkori hatalom abban érdekelt, hogy mi törzsi szembenállással acsarkodjunk egymásra, addig itt nem lesz új erkölcsi konvenció. Női közösségek is azért nincsenek, mert senkinek nem érdeke, hogy legyenek, a nőket kivéve. Ha meghallgatjuk egymást, azonnal transzparenssé válik egy csomó probléma, transzparenssé válik, hogy ezeket nem mi okozzuk magunknak, hanem intézmények és férfiak okozzák nekünk, és abban a pillanatban, ha nem hiszem el, hogy ez az én felelősségem, nem fogok benne maradni abban a helyzetben, amit rám tukmáltak. De ez csak a nőknek jó, a helyi hatalmasságoknak nem. Azt gondolom, hogy a meglévő etikai rendszereink, amiket a filozófusok kitaláltak, sok szempontból jól használhatók. Tiszteletben tartani mások testi integritását, nem okozni felesleges fájdalmat, őrizni az emberi kapcsolatainkat, szociálisan beágyazottnak lenni valahová, segíteni, hogy ne legyenek mérhetetlen egyenlőtlenségek abban a társadalomban, amiben élünk, tanulni és tanítani: egyéni szinten ezekben az értékekben nyugodtan lehet hinni. Elvégre nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy az ember etikusan viselkedjen.”

Mörk Leonóra

erkölcs jövő modern kor társadalom

Még több
Társadalom