Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Botrány

A Rammstein együttes énekesét azzal vádolják, hogy szexuális visszaélést követett el

2023. június 07.

2 perc olvasás

Szentkuty Nikolett

rock szexuális zaklatás zenekar szexbotrány drog Rammstein
A Rammstein együttes énekesét azzal vádolják, hogy szexuális visszaélést követett el
© Forrás: Matthias Nareyek / Getty Images

Több fiatal női rajongó is azt állítja, hogy folyamatosan castingoltak lányokat, hogy a koncertek előtt, alatt és után szexuális kapcsolatot létesítsenek a Rammstein énekesével, Till Lindemannal.


Több rajongó is arról számolt be, hogy a német heavy metal zenekar, a Rammstein egy speciális rendszert tart fenn, amelynek lényege, hogy a koncerteken a „nulladik sorba” csak lányokat engednek be, akiknek előre meghatározott külsővel kell megjelenniük az eseményen, majd részt vesznek az afterparty-n, ahol találkoznak Till Lindemannal, sőt a hotelba is elkísérhetik az együttest. A fiatal lányoknak állítólag drogokat és italokat is adnak, ezután pedig közösülniük kell az énekessel.

A történtekre azután derült fény, hogy egy fiatal lány azt állította, a zenekar vilniusi koncertje után tudtán kívül bedrogozták. A Rammstein épp most készül egy négy estén át tartó koncertsorozatra Münchenben, de a szervezők már be is jelentették, hogy  az extra szolgáltatásként működő „nulladik soros” rendszert leállítják, és a koncertek után sem lesznek külön afterpary-k.

A Rammstein elhatárolódik

A zenekar a hivatalos Instagram-oldalán jelezte, hogy rendkívül komolyan veszik az ügyet, és mindenképpen vizsgálatot indítanak. Kijelentették, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy a rajongóik biztonságban érezzék magukat a koncertjeiken és az afterparty-kon is. Ugyanakkor egy korábbi Twitter-bejegyzésben leszögezték: kizártnak tartják, hogy a rajongó által elmondottak Vilniusban valóban megtörténtek volna, és visszautasítják a vádakat.

A Rammstein énekese nehéz helyzetbe került

Bár a vizsgálatok még zajlanak, Till Lindemannak már most is számolnia kell a következményekkel, ugyanis a Kiepenheuer & Witsch kiadó, amely korábban megjelentette a zenész verseit, azonnal megszakította vele a kapcsolatot, és a zenekar nevével fémjelzett Sex, Pussy, Kokain nevű parfüm is lekerült a boltok polcairól.

via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
1

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
3

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
6

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
7

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves