Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

Arról is beszél, hogyan készül az eseményekre

2019.09.10. 10:23

A vörös szőnyegen végigsétálni mindössze pár perc, azonban hosszú órákon át tartó készülődést igényel. Palvin Barbi – aki egyébként Giorgio Armani szépségnagykövete – gyakorlott ebben. A velencei filmfesztiválon Barbi pont úgy nézett ki, mintha ő lenne Bridget Bardot, 2019-es változatban. Frizurája a hatvanas éveket idézte, arcára pedig több árnyalatból álló nude smink került, amivel romantikussá varázsolta a lookot.

A magyar szupermodell elárulta, amikor vörös szőnyeges bevonulásra készül, a koncepció kialakításának első lépéseként kiválasztja a ruháját, melyet elküld a szépségcsapatának még jóval az esemény előtt. “Ha három különböző eseményre megyek pár napon belül, akkor három teljesen más ruhát választunk.” Barbi napközben szinte sosem visel sminket, amikor azonban kamerák előtt kell mutatkoznia, nem fél kipróbálni a narancssárga szemhéjpúdert, vagy a frufrut. “Szeretek kísérletezni. Rengeteg lány van, akik tudják, mi áll jól neki, ezért mindig azt hasonlóan néznek ki. Én egyszerűen túl sok mindent szeretek, így mindig különböző lookok születnek meg.”

Összegyűjtöttük Barbi 10 legemlékezetesebb vörös szőnyeges pillanatát, és megkértük, elemezze ki nekünk a fotókat.  

Katt a galériára!
11 fotó

Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

1 of 11
2 of 11
3 of 11
4 of 11
5 of 11
6 of 11
7 of 11
8 of 11
9 of 11
10 of 11
11 of 11

  2 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2019 augusztus: "Ez az egyik kedvencem. Szerettünk volna egy kis olasz hatást adni a megjelenésemnek, amit végül egy piros masnival oldottunk meg. Készülődés közben egy nyakláncot is felpróbáltam, de végül nem volt rá szükség, mert a haj és a smink önmagában elég volt. A hajamat három órán keresztül csinálta a fodrász."

  3 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2019 június: "Mindig is szerettem a frufrut. Kislány koromban volt is, de idővel lenövesztettem. Erre az eseményre Diane von Fürstenberg azt mondta, hogy megjelenésemről sugározzon a magabiztosság, és legyek önmagam. Azt hiszem, a frufruval a magamban lévő kisgyereket idéztem meg."

  4 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2019 február: "Ez nem igazi bob, de mindenkinek nagyon tetszett, ezért az esemény után levágattam a hajam. Owen Gould kreálta számomra ezt a régi hollywoodi stílust. A ruhában láthatunk kék és rózsaszín árnyalatokat is, ezért használtuk ezeket a színeket a szemhéjamra és az ajkaimra is."

  5 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2019 március: "Ha jól emlékszem, egy héttel ezelőtt vágattam le a hajam. Ez egy nappali esemény volt, úgyhogy szerettem volna a természetes vonalnál maradni. A napszítta hatás elérése volt a cél, a fekete tusvonal pedig kiemelte kék szememet, ami passzolt a babakék öltönyhöz."

  6 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2018 február: "Szeretem, ha nem kell a hajammal foglalkoznom. Ha például szépen be van hullámosítva, azonnal elkezdem simogatni és játszani a tincsekkel. Így sokkal hamarabb tönkremegy a frizura. Ezen az eseményen csak úgy volt a hajam, nem kellett hozzáérnem. Egyszerűen szexi akartam lenni, mivel ez egy Sports Illustrated esemény volt. A cicaszem és a rúzsos ajkak pedig elérték ezt a hatást."

  7 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2017 október: "Itt sok csillámot használtunk a szememre, mert a ruha is csillogó volt."

  8 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2018 február: "Itt a szemre fókuszáltunk, nem pedig a hajra. Általában vagy az egyik, vagy a másik kerül fókuszba. A füstös szemekkel kapcsolatban szeretek elővigyázatos és óvatos lenni, mert van, hogy az eredmény túl durva lesz. A szemem itt már be is vörösödött, mert túl sokáig volt rajtam a smink. Ezzel vigyázni kell."

  9 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2014 május: "Egy hajfesték fotózásra festették be a hajam. Igazából szerettem ezt az árnyalatot. Egy kicsit rock'n'roll hatása volt. Az egész look olyan érzést adott, mintha egy James Bond lány lennék."

  10 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2013 május: "Nagyon színes megjelenést szerettünk volna, mert a ruhám fekete volt, egyszerű szabással. Kiválasztottuk ezt a színt, és így haladtunk tovább. Ha ilyen élénk a szemsminked, nem szabad túlzásba esni azzal, hogy az ajkaidra is vibráló rúzst teszel. Szeretem, ha egy look egyszerű, de sikkes."

  11 of 11
Palvin Barbi kielemzi 10 kedvenc vörös szőnyeges pillanatát

2013 május: "Ez az egyik kedvencem. Igazából, csak szempillaspirált viselek, abból viszont jó sokat. Úgy tűnik, mintha sok smink lenne rajtam. Először egy másik frizurát próbáltunk ki - talán egy kontyot, ha jól emlékszem - de szerettem volna maszkulinabb hatást elérni, hiszen öltönyt viseltem a vörös szőnyegen. Végül egyszerűen csak összefogtuk hátul a hajam."

beauty look palvin barbi szépség vörös szpnyeg

Még több
Szépség