3 klassz hely Budapesten: A Felix, az Essence és a Bobo

Nagyon jó látni, hogy egyre több reggelizőhely van Budapesten, és az olyan helyek is szaporodnak, ahol azok is megtalálják a számításukat, akik szeretnek nappal élni, és nem éjszakába hajlóan mulatni. Mutatunk három vendéglátóhelyet, amit érdemes kipróbálni a nap bármely szakában!

2020.01.14. 08:59

Pazar reggeli pezsgővel és kilátással

A Felix Kitchen&Bar 2019 tavaszán nyitott meg. A remek konyhának, a páratlan panorámának, illetve az épület különleges hangulatának köszönhetően gyorsan kedvelt találkozóhely lett délutáni kávérandikhoz, koktélozáshoz és esti vacsorákhoz is.

Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a Felix reggelihez, brunch-hoz is ideális – főleg azóta, hogy nemrég megújult az étlap. Választhatunk klasszikus fogásokat, mint az omlett vagy az angol reggeli, de egészséges (sőt vegán) opciókból sincs hiány, ezek közül a szezonális kedvenc a sütőtökös smoothie bowl. Akik az édesre esküsznek, feltétlenül próbálják ki a Dutch Baby-t, ami egy hazánkban még kevéssé ismert, öntöttvas serpenyőben sült palacsinta-felfújt hibrid – mi imádtuk! Azoknál pedig, akik egyszerre szeretnek édeset és sósat enni, a sütőtökös waffel lesz a befutó.

A szezon legnagyobb újdonsága kétségkívül a Champagne Reggeli: ha erre szavazunk, akkor a reggeli ételeink mellé a patinás Charles Heidsieck-ház champagne-ját töltik a poharunkba. Hogy a buborékokkal indítani vagy befejezni szeretnénk a reggelit, csak rajtunk múlik… ahogy az is, hogy bent gyönyörködünk a Felixnek helyet adó Ybl Vízház jó ízléssel felújított, mégis régmúltat idéző enteriőrjében, vagy inkább reggeli közben a fűtött, téliesített teraszról csodáljuk a Dunát és Pestet a túloldalon. Ha korábban még nem jutott eszedbe reggelinél pezsgőt inni és/vagy egy kis luxussal indítanád a napod, ezt ki kell próbálni február végéig! Ráadásul az élménnyel meglepheted a gasztrorajongó családtagjaid vagy barátaidat is, ajándékkártya formájában.

Olivaolaj mennyország és álomreggeli Zuglóban

Óriási meglepetés a Nagy Lajos király útján egy tökéletesen felszerelt delikátboltra bukkanni, amelyben minden ínyenc talál magának felfedezni valót. Az Essence Delicatesben az olivaolaj szerelmesei megdöbbentő választékkal találkozhatnak itt kedvencükből, a jó minődégű, de elérhető árú fajtákból a világ legjobbjáig. A lelkes üzletvezető, Czinege Tamás – aki korábban a Sarki Fűszeresekben bizonyított – akár előadást is tart az olajokról az éreklődő vendégeknek. A kávét kivéló minőségét a pörkölőbajnok Gardellinek köszönhetjük. Nekem személyes kedvenceim a Bestillo Gönci Barack Lekvár és a Noblesa del Sur gyönyörű csomagolású olivaolaja.

De a polcokon sorakoznak kiváló lekvárok, ketchupok, tészták és más finomságok is sokarkoznak. A hűtőpultból csodás sajtok, kolbászok, olivabogyók, sonkák kerülnek elő – utóbbit egy tekintélyes olasz szeletelővel vágják fel, mely a kis üzlet egyik éke. A süteményeket nem érdemes kihagyni, elég, ha annyit mondunk: málnás tarte pisztáciakrémmel? A harapnivalók szezonnak megfelelően változnak, így a legjobb, ha időről időre visszatérünk az Essence-be.

A hely este minden nap 8kor nyit és este 9-kor zár, így egyaránt alkalmas reggelizésre, uzsonnázásra, kávézásra és esti borozgatásra. Különösen a közelben lakóknak, akiknek végre nem kell a belvárosig menniük, ha kulináris különlegességekre vágynak.

Békebeli harmónia modern konyhával Budán

A Bobo tulajdonosainak – a nagy múlttal rendelkező Haris családnak – először is hatalmas tisztelet jár a kívülről korhű, belülről lenyűgöző, az art deco eleganciáját idéző kialakításért, ahogyan a Haris Park neoreneszánsz épületét, mely egykor a Budai Lövész Egyleté volt, felújították. Az étterem enteriőrjében a Degournay pávás tapétája érvényesül, a bárban pedig elegáns, mustársárga és királykék bársonykárpitok, na meg arany pálma díszek gondoskodnak róla, hogy eszünkbe jusson: Budán lakni világnézet. A villának hatalmas táncterme és egy lakosztálya is van, így tökéletes esküvő helyszín. De el tudok képzelni itt egy nagyszabású családi partit is!

Az étterem menüje alapvetően magyarosnak – azaz, ha a borjú bécsit is tekintetbe vesszük, akkor monarchiásnak – nevezhetjük, találhatók rajta olyan klasszikusok, mint a gulyásleves, a borjúpaprikás, a füstös pisztráng és a madártej. A kacsamáj-nápolyit imádtuk, próbáljátok ki a fogas filét majorannás kelkáposztával és a csokoládé textúrákat is!

Alig várjuk, hogy eljöjjön a tavasz, már csak azért is, mert a Haris Park gyönyörű kerthelyiség, ahol nagyon szívesen üldögélnénk a Bobo csodás ételeivel és boraival.

 

 

 

 

 

 

budapest ebéd hely reggeli vacsora

Még több
Kultúra