Az egész világ ezekről a filmekről fog beszélni 2020-ban

Horror, szerzői film vagy egy romantikus komédia - ezeket a filmeket írd fel a naptáradba!

Az egész világ ezekről a filmekről fog beszélni 2020-ban
2019.12.31. 09:36

Az ünnepek alatt elegendő időnk jut a pihenésre, feltöltődésre és persze, hogy a saját testsúlyunkkal megegyező mennyiségű kalóriát vigyünk be a szervezetünkbe. Nem árt már most elkezdeni listát írni arról, hogy melyik filmeket szeretnénk megnézni 2020-ban. Összegyűjtöttük azt a 23 filmet, amit mindenképpen meg látnod kell jövőre.

The Rythm Section

Eredetileg idén mutatták volna be a filmet, Blake Lively főszereplésével, aki egy önpusztító személyiségű gyilkost alakít, akinek családja repülőgépkatasztrófában hal meg egy olyan járaton, amire neki is jegye volt. Több okunk is van rá, hogy várjuk a filmet: Sterling K. Brown mellett Jude Law is szerepel majd benne, a rendező nem más, mint Reed Moreno, aki Emmy-díjat kapott A szolgálólány meséje c. sorozatért.

Bemutató: január 31.

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)

Ha te is tűkön ülsz, hogy láthasd Margot Robbie alakítását Harley Quinnként, nem vagy egyedül. Az Öngyilkos osztag után Quinn saját filmet kapott, megszabadulva Jared Leto Joker karakterétől. A Ragadozó madarakban olyan női hősök tűnnek majd fel, mint a Vadásznő (Mary Elizabeth Winstead) vagy a Fekete Kanári (Jurnee Smollett-Bell).

Hazai bemutató: február 6.

A fiúknak – Utóirat: Még mindig szeretlek  

A kikerülhetetlen romantikus film, ami tavaly nyáron berobbant a köztudatba a Netflixnek köszönhetően. A történet Jenny Han regénye alapján készült, Lana Condor és Noah Centineo mindketten visszatérnek a főszerepükbe, ami azt jelenti, hogy Lara Jean és Peter románca még komplikáltabb lesz.

Bemutató: Netflix, február 12.

Emma

Az imádott Jane Austin regény a szerethető, kerítőnőt játszó fiatal lányról egy teljesen új feldolgozást kap (a regény szolgált a Spinédzserek film alapjául is). A forgatókönyvet Eleanor Catton írta, a filmet Autum de Wilde rendezte, Emma szerepében pedig az imádnivaló Anya Taylor-Joy tűnik fel.

Bemutató: február 14.

The Photograph

 

A szerelmi történet, amire már régóta vártunk. Issa Rae egy fiatal nőt alakít, akit megrendít fotóművész édesanyja halála, míg Lakeith Stanfield egy újságíró bőrébe bújik, aki könyvet akar írni az anya munkásságáról. A kettejük között kialakuló kémia magáért beszél.

Bemutató: február 14.

Hang nélkül 2.

John Kraskinski áttörő sikerű filmjét, a horror műfaját újra gondoló Hang nélkült 2018-ban mutatták be, nem meglepő, hogy máris érkezik a második része. A folytatásban Emily Blunt, Millicent Simmonds és Noah Jupe is visszatérnek a szerepükbe, hogy folytassák a harcukat a posztapokaliptikus világban, ahol azonnal végük van, ha csak egy hangot is kiejtenek a torkukon.

Hazai bemutató: május 3.

Mulan

Készen állsz egy újabb élőszereplős Disney filmre? Az 1998-as rajzfilm adaptációjában Mulan egy bátor és elszánt kínai nő (Liu Yifei), aki szeretné megmenteni apját a seregbe vonulástól. A filmet Niki Caro rendezte, a Disney történetében a második nő, aki 100 millió dolláros büdzsé feletti filmet rendezhetett (Az első Ava DuVernay volt a tavaly bemutatott Időcsavar c. filmmel).

Hazai bemutató: március 26.

Nincs idő meghalni

Még ha szkeptikus is vagy a James Bond filmekkel kapcsolatban, nehéz nem várni Daniel Craig ötödik alakítását 007-es ügynökként. A film rendezését Cary Fukunaga jegyzi, akit a Törvény nevében című, HBO által gyártott sikersorozatból ismerhetünk. A forgatókönyv írásában Phoebe Waller-Bridge is részt vett. A cselekmény öt évvel a Spektrum után játszódik, a filmben pedig végignézhetjük, amint Bond azért tér vissza a nyugdíjból, hogy “egy olyan veszéllyel küzdjön meg, amelyet a világ még nem látott” – Rami Malek szavaival élve, aki a főgonoszt alakítja majd.

Bemutató: április 8.

Antebellum: A kiválasztott

Ez a Janelle Monáe főszereplésével készült horrorfilm azóta titokzatos, mióta bejelentették az érkezését. Ettől persze még nagyobb az érdeklődés iránta. A rövid leírás szerint a történet egy író életét mutatja be, aki egy horrorisztikus valóságban találja magát és egy elképzelhetetlen rejtély végére kell járjon, mielőtt túl késő lesz.” Nagyjából ez minden, amit a filmről tudni lehet, azon kívül, hogy a szereplőgárdában olyan nevek olvashatók, mint Jack Houston, Kiersey Clemons, Gabourey Sidibe és Jena Malone.

Bemutató: április 24.

Fekete Özvegy

Scarlott Johansson karaktere, Natasha Romanoff végre megkapta a már régóta megérdemelt saját filmjét, ami közvetlenül a 2015-ben bemutatott Amerika Kapitány: Polgárháború után játszódik. A film cselekménye Romanoff menekülésével kezdődik, miután Tony Stark oldalán segített Steve Rogers-nek és Bucky Barnes-nak. A történetben megismerhetjük a főhős sötét múltját. David Harbour, Florence Pugh és Rachel Weisz is feltűnik a képernyőn.

Bemutató: április 30.

The Personal History of David Copperfield

Armando Ianucci írta, rendezte és volt a producere a filmnek, ami Charles Dickens klasszikusát dolgozza fel. Dev Patel játssza a főszerepet, a mellékszereplők között feltűnik Tilda Swinton, Hugh Laurie, Ben Whishaw és Gwendoline Christie.

Bemutató: május 8.

Wonder Woman 1984

Gal Gadot visszatér Diána hercegnő szerepébe. Ezúttal a ’80-as években száll szembe a Pedro Pascal által megformált médiaóriással, Maxwell Lord-dal. Chris Pine-nak is lesz egy meglepetés jelenete a filmben, annak ellenére, hogy az első részben meghalt a karaktere.

Hazai bemuatót: június 4.

In The Heights

Lin-Manuel Miranda musical darabja érkezik a filmvászonra, méghozzá a Kőgazdag ázsiaiak rendezője, Jon M Chu keze alatt. A film New Yorkban játszódik és a története szerint egy kis bodega tulajdonosa (Anthony Ramos) vissza kell térjen hazájába, a Domonikai Köztársasága, hogy átvegye a nagymamája által ráhagyott örökségét.

Bemutató: június 26.

Tenet

Christpopher Nolan visszatér, méghozzá 11. alkotásával. A thrillerben John David Washington játssza a főszerepet. Az előzetesből alig tudunk meg bármit is a cselekményről, az viszont azonnal kiderül, hogy jó volt a paróka választás Robert Pattinson számára.

Bemutató: Július 17.

The Trial of the Chicago 7

Aaron Sorkin második filmje író- rendezőként, a cselekmény igaz történetet mesél el a Chicago Seven nevű csoportról, aminek lényege, hogy hét férfit meghurcol a kormány vietnámi háború ellen folytatott tüntetéseik miatt. Sacha Baron Cohen, Eddie Redmayne és Jeremy Strong is feltűnnek a filmben, ami garantáltan esélyes lesz a legtöbb díjra a következő évben.

Bemutató: szeptember 25.

Amerikába jöttem 2.

Az ikonikus, 1988-ban Eddie Murphy-vel bemutatott film 2020-ban folytatódik és kiderül, hogy az egykori Akeem hercegnek van egy amerikai fia, akinek létezéséről csak most szerez tudomást.

Bemutató: december 17.

Dűne

Évek óta ez a legjobban várt fantasy adaptáció. Frank Herbert híres regénye alapján készült filmes változatban Oscar Isaac kapta a főszerepet, Rebecca Ferguson és Timothée Chalomet és Zendaya mellett.

Bemutató: december 18.

West Side Story

Steven Spielberg egyesítette erőit Tony Kushner íróval, hogy filmre vihessék az ikonikus Broadway darabot, amelynek története erősen hajaz a Rómeó és Júliára. A West Side Story New York két rivális bandáját mutatja be, aminek két tagja szerelmes lesz egymásba. Az Oscar-díjas 1961-es adaptációt sokan támadták azzal, hogy a történetet kizárólag kaukázusi szereplőkkel mutatta be, így a készítők a remake során már az első perctől kezdve komolyan vették, hogy az eredetileg Puerto Rico-i szerepekre latin származású színészeket válogatnak be.

Bemutató: december 18.

The Glorias

Julie Taymor életrajzi filmje Gloria Steinem-ről, amiben legalább négyen főszerepet játszanak: Ryan Kira Armstrong és Lulu Wilson a feminista ikon gyerekkori énjét, míg Alicia Vikander és Julianna Moore a felnőtt éveit mutatja majd be. A film a jövő évi Sundance Filmfesztiválon debütál.

Bemutató: január 26.

Kajillionaire

Miranda July nagyon várt harmadik alkotása heist film lesz, ami elég érdekes a korábbi munkáihoz képest. A Kajillionaire a Sundance Filmfesztiválon mutatkozik majd be, olyan szereplőkkel, mint Evan Rachel Wood, Gina Rodriguez, Richard Jenkins és Debra Winger. A filmet Brad Pitt produkciós cége, a Plan B Entertainment vette szárnyai alá.

Bemutató: Januar 25.

The Last Thing He Wanted

A Mudbound rendezője, Dee Rees egy adaptációval tér vissza, méghozzá Joan Didion regényéből. A cselekmény egy visszavonult washingtoni újságíróról szól (Anne Hathaway), aki morális válságba kerül, mikor abbahagyja a munkáját azért, hogy ápolja az apját, aki az Egyesült Államok kormányának fegyverkereskedője.

Bemutató: egyelőre nincs hivatalos dátum

2020 filmek kultúra legjobb filmek

Még több
Kultúra