Rihanna főszereplőként tündököl a Guava Island című filmben

Egy Kubában szerveződő fesztiválról szól a társadalomkritikus alkotás

Rihanna főszereplőként tündököl a Guava Island című filmben
2019.04.15. 13:06

Rihanna és Donald Glover közös, titkos projektje végre napvilágot látott, Guava Island néven. Az egy éve levegőben lógó projektről szinte semmit sem lehetett tudni, csak egy internetre felkerült fotó alapján találgathatott a világ, amin Glover és Rihanna egy forgatáson pózolnak Kubában. Az 50 perces filmet a hétvégén mutatták be az Amazon Prime-on, Donald Glover – művésznevén Childish Gambino Coachella fellépése után.

A Guava Island főszereplője egy álmodozó előadóművész Deni, Glover alakításában, akinek célja, hogy a diktatúra alatt lévő szigeten létrehozzon egy zenei fesztivált, amin az emberek egyetlen estére igazán szabadnak érezhetik magukat. Rihanna, aki Kofit, vagyis Deni barátnőjét alakítja, sokkal inkább két lábbal a földön álló figura, aki legfőbb feladatának tekinti, hogy vigyázzon a notórius késő Denire, míg az álmait kergeti.A komoly tartalommal átszőtt, szűk egy órás film magával ragadó, és egyben megrázó is. A Guava Island-et társadalomkritikaként is lehet – sőt kell tekinteni. Az elnyomás, az afroamerikai kultúra és a társadalmi szerepvállalás témáival egyaránt foglalkozik a mű, ami nem meglepő, hiszen Glover zenei és filmes alkotásaiban ezek az üzenetek folyamatosan jelen vannak. A legfontosabb politikai üzenetét a ‘This Is America’ dala hordozza, amit a film is feldolgoz.

“Nagyon megtisztelő, hogy lehetőségem volt létrehozni egy ilyen aktuális, közben mégis időtálló projektet. Rihanna és Kuba lakói miatt is, ez a projekt az egyik kedvencem, amin valaha is dolgoztam.” – mondta Glover egy sajtótájékoztatón.

Donald Glover nem csak zenei géniusz, hanem korszakalkotó filmes és gondolkodó, akiről nem lehet nem tudomást venni. A Guava Island-et Hiro Murai rendezte, aki Glover alkotótársa az Atlanta című sorozatban is, a film írója pedig Stephen Glover, a testvére volt. Az egyetlen dolog, amit igazán sajnálunk, hogy Rihanna egyszer sem énekel benne.

A filmet az Amazon Prime oldalán lehet megtekinteni.

childish gambino donald glover guava island Rihanna

Még több
Kultúra