Az első nő a Holdon? A NASA vezetője történelmi bejelentést tett

„Kis lépés egy nőnek, hatalmas ugrás az emberiségnek”

2019.03.20. 17:34

„Kis lépés egy embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek” – 50 évvel ezelőtt Neil Armstrong volt az első űrhajós, aki a Holdra lépett, és azonnal bevonult a történelemkönyvekbe. 1969 július 21-e óta sok minden változott, például a nemek aránya a NASÁnál, ahol sokáig majdnem, hogy férfi kiváltság volt dolgozni, de miután a nők is megtették a maguk „első lépéseit” (az egész emberiség nevében), ma már vezető pozíciókat is elfoglalnak, és a NASA legutóbb kiadott adatai szerint a jelenleg aktív asztronauták között 34% a nők aránya. Az űrhajós emancipációban most hatalmas mérföldkő következhet: ahogy Jim Brindestine, a NASA ügyvezető igazgatója bejelentette, lehet, hogy a következő asztronauta, aki a Holdra lép, egy nő lesz. Ez azért lenne rendkívüli, mert ugyan jártak nők az űrben, de egyikük sem érintette az égitestet (az Apollo küldetéseken 1969 és 1972 között csupa férfi vett részt).

„Valószínű, hogy a következő személy, aki a Holdra lép, egy nő lesz” – mondta Brindestine a Science Friday rádióműssorban adott interjúban. Ez 2028-ban történhet meg a tervek szerint. A NASA elkötelezett amellett, hogy más missziókra is több nőt küldjön (Brindestine szerint az is valószínű, hogy az első Marsra küldött asztronauta is nő lesz). Az elképzelés nagyon szép: Több nőt az űrbe!

Március 29-én pedig – figyeld majd a híreket – meglesz az első kizárólag női űrséta. Csupa nőből álló csapat indul küldetésre az űrbe, köztük Anne McClain és Christina Kochhal, akik magyar idő szerint 12-kor elhagyják a Nemzetközi Űrállomást egy hétórás űrsétára. A Földről két női kolléga: Mary Lawrence űrrepülés irányító és Kristen Facciol, a Kanadai Űrhajózási Hivatal kontrollere követi majd a műveleteket a houstoni Lyndon B. Johnson Űrközpontból.

Az Expedition 59 névre keresztelt női űrséta (amelynek célja, hogy tudományos kísérleteket végezzenek, új felszereléseket teszteljenek és műholdakat, illetve űrhajókat javítsanak, amik már fent vannak az űrben), 30 évvel azután történik, hogy az első nő teljesítette küldetését az űrben. 1963-ban a szovjet Valentyina Tyereskova hagyta el a földünket és utazott a csillagokig, de csak 1984-ben volt, hogy a szintén orosz Szvetlana Szavitszkaja megtette az első űrsétát nőként a Szojuz 7 űrállomásról, amely 3 óra 45 percig tartott. Peggy Wilson, ugyanakkor, az a nő, akinek a CV-jében az szerepel, hogy tíz űrhajón és űrállomáson kívüli operációt hajtott végre. Hajrá, kozmikus lányok!

View this post on Instagram

"Yes buddy, that’s your Mother Earth. Isn’t she beautiful?" Astronaut Anne McClain shared these images of an Earth plush toy that arrived on International Space Station (@ISS) aboard the @SpaceX #CrewDragon that launched on Saturday, March 2 and docked to the orbiting lab on Sunday, March 3. Loaded onto the spacecraft prior to launch, Elon Musk, founder, CEO, and lead designer of SpaceX called the plush toy a "super high tech zero-g indicator." During the mission, astronaut Anne McClain shared what normal life was like on the orbiting outpost with the Earth plush toy. Living and working in space, they worked out, conducted science experiments, tested emergency procedures and more. The #CrewDragon spacecraft went on to undock from the station on Friday, March 8, followed by a deorbit burn to reenter Earth's atmosphere and splashdown in the Atlantic Ocean. This completed the Demo-1 flight test, in which SpaceX demonstrated systems which will be used to carry astronauts aboard the #CrewDragon to the station. Image credit: NASA #nasa #spacex #crewdragon #earth #planet #toy #space #spacestation #iss #orbit #imageoftheday #views #picoftheday #adayinthelife #plushtoy #stuffed #astronaut #work #life #bluemarble

A post shared by NASA (@nasa) on

asztronauta hold NASA űr űrhajós űrséta

Még több
Kultúra