A női erő jegyében indult az idei Grammy

Azt már hetek óta tudni lehetett, hogy a 2019-es Grammy-díjátadót Alicia Keys vezeti majd, de arra senki sem számított, hogy a gálát négy, sikeres nővel az oldalán fogja megnyitni.

2019.02.11. 14:48

Alicia Keys csavart egyet a műsorvezetői szokásokon, és az előadókból álló közönség felé intézte ezt a felvezető szöveget intézte: „A mondanivalótokat általában a zenén keresztül fejezitek ki, igaz? Legyünk őszinték, ez az esemény ma nagy ünnep ünneplés, de nem gondoltátok, hogy egyedül fogok kiállni a színpadra, ugye?“ és felhívta a színpadra Jennifer Lopez-t, Lady Gaga-t, Jada Pinkett Smith-t valamint Michelle Obama-t, akik mind elmondták, hogyan befolyásolta a zene az életüket nőként.

„Azt mondták, furcsa vagyok, és hogy a kinézetem, a hangom, az ízlésem együtt sohasem fog működni.“ Kezd bele Gaga. „De a zene megtanította nekem, hogy ne foglalkozzak a rosszakarókkal. A zene irányítja a fülem, a kezem, a hangom és a lelkem. És a zene vezetett a rajongóimhoz, akiket nagyon szeretek.“

„Bronx-ban, a zene tette lehetővé, hogy táncolhassak. Hip-hop, freestyle, salsa, nem álltam meg, míg egyre nagyobb produkciókban szerepelhettem.“ –  mondja el történetét Jennifer Lopez. „A zene mindig arra emlékeztet, hogy honnan jöttem, de nem feledteti el azokat a helyeket, ahová életem során sikerült eljutnom. A zene mindig is azt a funkciót töltötte be a világban, ami által mindenki szabadnak érezheti magát.

„A fájdalmainkat, az erőt és a fejlődést mind a zenében fejezzük ki, akkor is, ha mi alkotjuk, és akkor is, ha csak hallgatjuk. De egy dolog van, amiben biztos vagyok: a jelenlévők közül mindenki megérdemli, hogy tiszteljék és fiyeljenek rá.“ – fejezte ki véleményét Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith.

Michelle Obama szólalt fel utoljára, de amint elkezdett beszélni, a közönség azonnal elsöprő tapsviharban tört ki. „Akkor kezdjük el a show-t. A zene mindig is meghatározó volt az életemben, és segített feldolgozni a nehéz pillanataimat. Tudom, ez az összes jelenlévőre igaz. Mindegy, hogy a country, a rap, a pop vagy a rock műfaját szeretjük, a lényeg, hogy a zene osztozik a bánatunkban, méltóságunkban, reményeinkben és az örömünkben. A zene teszi lehetővé, hogy meghallgassuk egymást, és hogy odafigyeljünk másokra. Minden hang mögött egy történet van, igaz, hölgyeim?“ fejezi be Michelle Obama, mire a jelenlévő nők udvrivalgásban törtek ki.


„Mi lehetne ennél is jobb?“ Teszi fel Keys a kérdést. „Ma este egymás tehetségét ünnepeljük, a zenén keresztül.“  A gálának legutóbb 2005-ben volt női műsorvezetője, Queen Latifah személyében.

„Izgatott vagyok, hogy az idei Grammy-t én vezethetem. Azt hiszem, mindannyian részesei vagyunk ennek az ünneplésnek, amit a zene tesz lehetővé. Ünnepeljük együtt azokat a nagyszerű és fontos gondolatokat, amiket a zenével fejezhetünk ki. Érzem, hogy ez a Grammy nagyobb és fontosabb esemény lesz, mint az eddigiek.“ Fejezte be nyitóbeszédét Alicia Keys.

alicia keys Lady Gaga Obama

Még több
Kultúra