Az idő múlása a nők titkos szuperfegyvere

Az idő utolér minket, akár hiszünk benne, akár nem. Miközben az öregedés körül folyó vita egyre hangosabbá válik, az elismert szerző, Zadie Smith úgy tekint az idő múlására mint a nők egyik titkos szuperfegyverére.

Az idő múlása a nők titkos szuperfegyvere
2018.11.25. 21:05

A téma, amiről most beszélnünk kell, a kortalanság, egy olyan fogalom, amit, azt hiszem, nem értek egészen. Amennyiben a kifejezés azt akarja jelenteni, hogy „a kor csak egy szám” vagy „annyi idős vagy, amennyinek érzed magad”, esetleg „te is nézhetsz ki örökké fiatalnak”, akkor egész biztos nem értem, vagy legalábbis olyan elképzelésnek tartom, ami nem sokat jelent a számomra. Úgy hiszem, a kor – és az, hogy tisztában vagyunk a saját korunkkal – az egyik kézzel fogható módja annak, hogy felmérjük, hogyan haladunk előre ebben a világban, és hogy az élet minden szakaszának megvan a maga ideje és a maga tanítása. Ha pedig valaki örökké 27 évesnek gondolja magát vagy annak szeretne látszani, az összességében pont azt utasítja el, hogy igazán éljen.

Ám ha a „kortalanság” szót azokra az áldott pillanatokra értjük, amikor az idő kileng, elhagyja a személyidben rögzített számokat, és magával ragad, akkor, igen, azonnal felismerem ezt az érzést, ami pedig a létezés egyik igazi kincse. Például, amikor néhány nappal ezelőtt találtam az iTunes- könyvtáramban egy dalt, amiről nem is tudtam, hogy megvan nekem. Apparently Nothing a címe, az előadó a Young Disciples – egy olyan szám ez, amire 1991 óta szinte biztosan nem táncoltam, pedig egykor éjjel-nappal hallgattam szívem minden örömével.

Kíváncsi voltam: megnyomtam a play gombot, becsuktam a szemem és táncolni kezdtem. Három és fél percen át 1991 volt, belül is – a karomban, a lábamban és a fejemben –, és amennyire éreztem, rajtam kívül is. Lehunyt szemmel teljesen lehetségesnek tűnt, hogy minden más csak álom, hogy nincs felnőtt életem, társam és gyerekeim, munkám és kötelességeim, és a 16 éves lélek, aki egyszer úgy szerette ezt a számot, még mindig bennem él, bármikor fel lehet ébreszteni, sőt talán képes a szervezet többi része fölött is átvenni az irányítást, eltörölni a hátfájást, a szem alatti táskákat, a ráncokat, és a kimerítő tapasztalatokat, amiket átéltem az eltelt 26 év alatt, mióta ezt a zenét kiadták. Aztán kinyitottam a szemem: 42 voltam megint. De a szöveg még ott visszhangzott a fejemben: I ain’t trying to rule your mind / A conscious observer trying to nd / A place on earth where they heed the signs (Nem akarom uralni az elméd / Csak egy tudatos megfigyelő vagyok, aki szeretne / Találni egy helyet a földön, ahol figyelnek a jelekre – a szerk.)

Az általános nézet szerint az idő kifejezetten a nők ellensége. Merthogy nekünk annyi mindent kell elvesztenünk: a „külsőnket”, a termékenységünket, a kulturális tőkénket. A történetet ugyan itt-ott átírták a feministák az évek során, de az alapja még mindig erős: ezt a mesét régóta mesélik a férfiak, a nők pedig továbbadják és internalizálják. De másképp is tekinthetünk erre a történetre. Mert az, hogy a nők testében bizonyos órák vannak beépítve – fő-képp az úgynevezett „biológiai óra” és a menopauza –, jelek, amelyekre végtére is gyelni kell, jelek, amelyeket végül is muszáj tudomásul venni, nekem legalább annyira tűnik áldásnak, mint átoknak.

Az, hogy a testünk az idő múlásának ilyen konkrét jeleit tárja elénk – és hogy megvan az a varázslatos képességük, hogy hírt adjanak arról, mi a helyzet –, biztosan jelenti azt is, hogy minden nőnek megadatik a lehetőség, hogy a dalszöveggel élve „tudatos megfigyelője” legyen a saját életének. Szembeötlő módon az egyik következménye ennek a testi időtudatnak az, hogy a felnőttség és annak minden bonyolult felelőssége és kötelessége gyakran kevésbé éri meglepetésként a nőket, mint sok férfit (nem véletlen, hogy a népmesék tele vannak bölcs öreganyókkal). Ez a magas szintű tudatosság tehát lehetőség is számunkra, ami elősegíti, hogy még magát a halált is el tudjuk képzelni, és felkészüljünk rá.

(…)

Zadie Smith írását teljes egészében az ELLE magazin 2018. decemberi számában olvashatjátok!

irodalom öregedés zadie smith

Még több
Kultúra