10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre

Hogyan éljük túl életünk nagy tragédiáit, és hogyan teremtsük meg önmagunk legboldogabb változatát – ehhez találunk segítséget ezekben a kötetekben.

10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre
2018.10.16. 12:10

Göran Everdahl: Lagom – Miért olyan elégedettek a svédek? (Jaffa)

Valahányszor Skandináviában járok, mindig különösen jól érzem magam. Kezdetben nem tudtam, miért, aztán rájöttem, nyilvánvalóan hat rám az a hangulat, ami az utóbbi években különféle életstílus-trendek formájában hódította meg a világot. És a skandinávok azóta is folyamatosan elő tudnak rukkolni valami újdonsággal, ami megtaníthatja a világ többi népét arra, hogyan legyenek ők is elégedettek az életükkel. A dán hygge és a finn sisu mellett a svéd lagom is a boldogsághoz vezető utat ígéri, ezúttal annak a jelszónak a jegyében, hogy elégedjünk meg a tökéletes helyett az elég jóval. Az „elég jó szülő” koncepcióját már régóta ismerjük (és több-kevesebb sikerrel próbáljuk átvinni a gyakorlatba), a könyv tanácsait követve most ugyanezt kiterjeszthetjük az életünk többi területére is.

Jessica Joelle Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra – Hogyan neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket? (HVG)

Dánia hosszú ideig vezette a legboldogabb országok listáját, érdemes tehát megnézni, hogyan lesznek az ottani gyerekekből boldog felnőttek. A könyvet egy két dán anya, egy gyakorló pszichoterapeuta és egy dán férfihez hozzáment amerikai nő együtt írták, így belső és külső szemmel is láttatják a nevelési alapelveket. Hit a gyerekek jóságában, elfogadás, ítélkezésmentesség, őszinte és hiteles szülői hozzáállás – csak néhány fogalom, amin mindenképp érdemes elgondolkoznunk. A könyv rejtett kincse Vekerdy Tamás utószava, amiben elmondja, hogy sajnos nálunk inkább az amerikai típusú, teljesítményorientált nevelés dívik, és bizony nagyon sokat tanulhatunk a dánoktól. Azok számára, akik a ’70-es, ’80-as években születtek és épp most vannak kis gyerekeik, már csak az a kérdés marad, hogyan szabadulhatnak meg szocialista típusú szocializálódásuktól, ahol a ridegtartás és a “nehogy elkapassuk a gyereket” volt a jellemző (tisztelet a kivételnek). Ám az írók egy csomó olyan megoldásra is rávezetnek, amit felnőttként is érdemes elkezdenünk gyakorolni.

Sarah Ivens: Erdőterápia – Sinrin-joku, avagy zöld út a boldogsághoz (Libri)

Nemcsak a svédek tartják a jókedv és az egészség kulcsának, ha minél többet időzünk a szabad ég alatt, követve a friluftsliv gyakorlatát. Mostanra a japánok is ráébredtek, az ember nem arra született, hogy nagyvárosokban, égbe nyúló betonházak között tengesse az életét, hanem az erdőben érzi magát a legjobban. A távol-keleti szigetországban önálló nevet is kapott az erdőfürdő: ez a sinrin-joku, amelyet az ottani társadalombiztosítás nagylelkűen támogat. Szerencsére az erdőbe mindenféle terápiás vezetés nélkül, egyedül is kimehetünk, és teljesen ingyen megtapasztalhatjuk azt, amit mára tudományos bizonyítékok is alátámasztanak, tudniillik hogy csökken a stresszhormonjaink szintje, megnyugszunk, és biológiai énünk fellélegzik. Emellett a könyv ahhoz is ötleteket ad, melyik évszakra milyen zenék és olvasmányok segítségével hangolódhatunk rá.

Katt a galériára!
12 fotó

10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre

1 of 12
2 of 12
3 of 12
4 of 12
5 of 12
6 of 12
7 of 12
8 of 12
9 of 12
10 of 12
11 of 12
12 of 12

  2 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  3 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  4 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  5 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  6 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  7 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  8 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  9 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  10 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  11 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


  12 of 12
10 + 1 elmélyedős könyv őszi estékre


Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja – Meseterápiás esetek (Jelenkor)

Az erdőbe a kedvenc meséinkkel is kijuthatunk, ahogyan tettem én is kislány koromban, amikor el tudtam veszni Az erdei házikó vagy A libapásztorlány a kútnál történetében. Ugyanakkor ha mesehősnőként kóborolunk a fák között, tudnunk kell, hogy minden lépésünk, minden tettünk valamilyen szimbolikus értelmet is hordoz. Hogy milyeneket, hogy miért egy adott történet a kedvencünk, és mit árul el rólunk, a cselekmény melyik pontján ismerünk magunkra, azt a meseterápia segítségével tudhatjuk meg. A Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotójának könyvében bepillantást nyerhetünk a terápia működésébe, esettanulmányokban követhetjük végig konkrét segítségkérők útját, és a közreadott lépéseket követve akár önmagunkon is kipróbálhatjuk az eljárást.

Barabási Albert-László: A képlet – A siker egyetemes törvényei (Libri)

Mások meseterápiás útját követni ugyanolyan érdekes és tanulságos, mint mások sikerhez vezető lépéseit figyelemmel kísérni. A szerző nevét az emberi kapcsolatok szövevényéről írott, Behálózva című könyvéből tanultuk meg, míg a híres hálózatkutató ezútta a siker nyomába eredt szigorúan tudományos, de kimondottan szórakoztató módon. A vicces sztorik, meggyőző elemzések és aha-élményt adó hasznos tippek olvastán mindjárt kedvet kaptam hozzá, hogy kipróbáljam valamelyik könnyen utánozható eljárást, például a zoknibábozást. Hogy pontosan mit takar ez, kiderül a könyvből, lehet követni az ötletgazda példáját!

Limpár Imre: A siker tervezhető – A praktikus tudás lélektani könyve (Kossuth)

Ha úgy érezzük, egyedül nem találunk rá a siker felé vezető útra, segítséget is kérhetünk, méghozzá többféle módon is. Ezeket a technikákat gyűjtötte össze a szerző, aki pszichológusi gyakorlatából, illetve a saját életéből vett példákkal támasztja alá a mondanivalóját. Némelyik feladat mulatságos, némelyik kimondottan élvezetes, némelyik pedig annyira elgondolkodtató, hogy akár napokon, heteken át a fejünkben jár. Az egyik gyakorlatban például egyetlen perc (vagy csak egy fél?) alatt kellett volna választ adnom arra a kérdésre, mit csinálnék, ha csak hat hónap lenne hátra az életemből. Azóta sem találtam meg a választ, de még nem adtam fel a próbálkozást.

Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat – Értsük meg, hogy ne gyengítsen! (Kulcslyuk Kiadó)

Tudod, téged mennyien fognak irigyelni ezután? – kaptam meg a nem éppen jóindulatú megjegyzést egy ismerősömtől, ha jól emlékszem, az egyik könyvem bemutatója után. Sem akkor, sem azóta nem értettem, ez miért lenne nekem rossz, elvégre a negatív érzés azt rombolja, aki érzi. Ennek ellenére nagyon sokan szenvednek a rosszindulattól, akár úgy, hogy ők irigyelnek másokat, akár úgy, hogy őket irigylik a többiek. Almási Kittit elsősorban párkapcsolati szakértőként ismerjük, most azonban arra tanít meg minket, hogyan bánjunk a saját negatív érzelmeinkkel, és hogyan védekezzünk a ránk irányuló támadások ellen. A történetei felnyitják a szemünket, hogy felismerjük az ártó szándékot ott is, ahol korábban talán nem vettük volna észre.

Gabrielle Bernstein: Ítélkezés nélkül – Engedd el a negatív gondolatokat, amik meggátolnak egy jobb élet elérésében (Édesvíz)

Az amerikai „lelkesítő szónok” Gabby szintén arra biztat minket, hogy szabaduljunk meg a lehúzó gondolatoktól. A videóin vicces látni, hogyan ugrálnak a hallgatók a színpad előtt, fellelkesülve az ugyancsak fel-alá ugrándozó hölgy szavain, de ha ez kell ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunk legboldogabb változatát, hát legyen. Mindenképpen a bájos szőke hölgy javára kell írni, hogy nőknek szóló website-ja, a HerFuture.com útján azoknak nyújt célzott segítséget, akik eleve hajlamosabbak az önbizalomhiányra, az önsorsrontásra, és nehezebben érvényesítik az érdekeiket a világban: a nőknek.

Michael Bennett – Sarah Bennett: Francba az érzelmekkel! – Egy pszichológus hasznos tanácsai az élet megoldatlan problémáiról (Jaffa)

Egészen biztosan nők lesznek a fő olvasói ennek a könyvnek is, ami a korábbi, nagy sikerű Francba a szerelemmel! párjának tekinthető. Mi is írtunk a lapban mindkét kötetről, és most a magyar olvasók is megtanulhatnak olyan mantrákat a Szerzőpárostól, a pszichológus apától és humorista lányától, mint hogy „soha ne tartsd magad felelősnek olyan eredményekért, amiket nem befolyásolhattál, de mindig tedd meg, ami tőled telik”. A könyvben rengeteg megoldási javaslatot találunk, kellemesektől (mint a kedvesség gyakorlása) a nehezebbekig, mint a határok kijelölése, és az, hogy néha jobb, ha semmit nem mondunk. Bennett és lánya táblázatokkal is segítenek abban, hogyan kommunikáljunk okosan, vagy hogyan találjuk meg a humort a legsötétebb helyzetekben. Sokkhatás után kifejezetten üdítőek a gyors diagnózisok és könnyen gyakorlatba ültethető tanácsok.

John Gottman – Julie Schwartz Gottman: Nőkalauz férfiaknak – Mit akarnak valójában a nők – a tudomány mai állása szerint (Jaffa)

Az amerikai pszichológus hosszú, munkás életét a házasság tanulmányozásának szentelte, még külön intézetet is létrehozott annak kutatására, vajon mitől lesz tartós két ember kapcsolata, és miért ér szomorú véget két másiké. Én akkor hallottam róla először, amikor megismertem azt az általa kimunkált elméletet, amely szerint ha egy házasságban felbukkan az apokalipszis négy lovasa: a durva kritizálás, a megvetés, a védekezés és az elzárkózás, akkor ott hamarosan megjelennek a válóperes ügyvédek is. A szakember mára olyan pontosra fejlesztette a technikáját, hogy saját bevallása szerint öt perc alatt meg tudja jósolni, milyen jövő vár egy párra. Mindenképpen érdemes tehát komolyan venni a mondanivalóját, amely ebben a könyvben elsősorban a férfiaknak szól. Gottman és a felesége szerint alapvetően a férjeken múlik a kapcsolat sorsa, ezért vicces történetekkel és konkrét gyakorlati tanácsokkal arra igyekeznek rábírni a férjeket, fektessenek érzelmi energiát a feleségük megértésébe.

Pfliegel Dóra: Feleséged története (Athenaeum)

Végül a pszichológiai tanácsadók után egy regény, amely szintén mély és fájdalmas érzések elemzésére vállalkozik. Pfliegel Dóra hősnője a válását követően gondolja végig, mi vezetett egy olyan házasság széteséséig, amelyet a két ember ugyanazzal a szent elhatározással kötött meg, mint a párok többsége: hogy örökké fog tartani. Elgondolkodtató, néhol fájdalmas, néhol mulatságos történet egy olyan generációról, amelynek tagjai, úgy tűnik, a családalapítás mellett lassan a válást is kénytelenek felvenni a kipipálandó életfeladatok listájára.

Mörk Leonóra

irodalom könyv könyvajánló ősz

Még több
Kultúra