“Libabőrös leszek, ha hallgatom” – interjú Baráth Emőke operaénekessel

A színpadon szívesen bújik szenvedélyes, csábító nők bőrébe, az egyik kedvenc szerepe Kleopátra, és örömmel fedez fel újabb és újabb barokk darabokat. Baráth Emőke szopránját hamarosan Philippe Jaroussky kontratenorja mellett hallhatjuk egy Händel-darabokból összeállított love story-ban.

“Libabőrös leszek, ha hallgatom” – interjú Baráth Emőke operaénekessel
2018.09.11. 10:54

A múltkoriban rövid, fiús frizurás fotókat posztoltál az Instagramon, azt hittem, levágattad a hajad!

Sokan elhitték! De sosem vágatnám le a hajam. Egy barokk történetben énekeltem az első felvonásban Orfeusz, a másodikban Euridiké alteregóját, és a fiújelmezhez tekerték csigákba, majd gyömöszölték be a fiús paróka alá a hajamat. Kívülről nem is látszik, milyen kemény fizikai munka az operajátszás: a paróka feltétele egy óra volt, utána másfél órát játszottam végig vastag zakóban, erős reflektorok fényében, a végén csavarni lehetett a vizet a ruhámból. Ilyenkor ki tudnám inni a csapot.

A mai közönség nem feltétlenül az operát szereti a barokk korszakból, és ennek valószínűleg oka az is, hogy a hősszerelmes szerepeket kasztrált hangokra írták, ma pedig jellemzően kontratenorok éneklik. Téged mi vonz ehhez a műfajhoz?

Hogy gyönyörű a zene! Libabőrös leszek, ha hallgatom. A cselekmény valóban gyakran nehezen követhető, sokszor nekem is alaposan át kell gondolnom, most akkor ki vagyok, mit csinálok, ki kibe szerelmes, ki milyen álruhát ölt. A jól megszerkesztett húzás és a jó rendezés azonban életre kelti ezeket a történeteket. Külföldön gyakrabban lépek fel ilyen darabokban, ott aki beül egy barokk operára, tudja, hogy kontratenor fog énekelni. Itthon a mai napig előfordul, hogy akad valaki, aki felnevet, ha megszólal a kontratenor, nem érti, miféle hang ez. Szerencsére egyre jobb a helyzet. Philippe többször járt már itt, és mindig telt ház előtt lépett fel. Én növendékként hallottam őt először egy francia dalesten a Zeneakadémián, akkor is szétszedtük a házat, senki nem rökönyödött meg azon, hogy ő kontratenor.

Negyedik éve dolgoztok együtt, és nemrégiben közös lemezetek is megjelent Orfeo címmel, amelyen Orfeusz és Euridiké történetét mesélitek el barokk operarészletek segítségével. Sokan azt mondják, néha nem is lehet tudni, mikor melyikőtök énekel.

Azért lehet ez, mert remekül tudunk egymáshoz alkalmazkodni éneklés közben, és a zenei kifejezésmódot is nagyon hasonlóan képzeljük el. Valóban folyamatosan kígyóznak a szólamok, néha összefonódnak, aztán megint szétválnak. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy Philippe az első közös felvételünk után a további közös munkára igent mondott. Ő iszonyatosan jó fej, olyan, ahogyan énekel: teljesen természetes, szellemes, intelligens, briliáns, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Amilyen rendkívüli művész, olyan normális és földön járó ember.

A mostani műsor hogyan alakult ki? Ebben is egy szerelmi történetet meséltek el, csak ezúttal Händel műveivel.

Philippe ötlete volt, ő nagyon szeret szervezkedni, mindenfélét kitalálni, több operából összeollózni a sztorit. Ehhez én sajnos lusta vagyok, de azért egy-két áriát javasoltam, amit szívesen elénekelnék. Így állt össze a szerelmi történet, duettek és áriák váltakoznak benne, ezzel járjuk most a világot. A barokk repertoár végtelen, kiapadhatatlan forrás, folyamatosan fedezünk fel új darabokat, de csak Bach vagy Händel életműve egész életre szóló feladatot ad.

Händel jól bánik az énekeseivel?

Abszolút. Vivaldit sokkal nehezebb énekelni, és a Bach utáni időszak olasz mesterei is sokkal többet követelnek a művészektől, de Händel zenéje kimondottan énekesbarát. A stílusa abszolút újításnak számított a maga korában, nagyon értett az énekhanghoz, tisztában volt a vokális lehetőségekkel. Januárban énekeltem lemezre az első operája, az Almira címszerepet, majd egy hónapra rá léptem fel a Susanna című oratóriumában, amit nem sokkal a halála előtt írt. Valahányszor az ő zenéjét hallgatom, arra gondolok, milyen csodálatos, hogy ez az ember 19 és hatvan-akárhány évesen egyaránt zseniálisat alkotott. Händelt szerintem még mindig nem kezelik a helyén.

A rengeteg utazgatás nem vesz ki belőled sok energiát?

Most, hét év után kezdem érezni, hogy nehéz. Nem is annyira maga az utazás, hanem a nem várt komplikációk, hogy törlik a járatot, meg elvesztik a csomagomat. Ha a koncert előtt egy nappal érkezem meg, és a lemaradt bőröndömet kell várnom hajnali kettőig, akkor másnap nehezen tudom a top formámat hozni. Ha minden ideálisan működne, úgy, ahogy eltervezem, akkor nem lenne fárasztó, szeretek utazni, sok helyet bejárni. Azt viszont nehezen viselem, ha túl sok időt töltök egy helyen, mondjuk egy operaprodukció esetében, akkor egy idő után mennék már tovább, például haza.

Hol vagy otthon?

Itt, Budapesten. Párizsban már jól érzem magam, de egy idő után onnan is hazavágyom. Gödöllőn nőttem fel, de egész gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy egy nagy belmagasságú pesti polgári lakásban éljek, és most pont olyanban lakom. A mostani évadban nagyon sok feladatom lesz itthon, gyakorlatilag minden hónapban fogok Budapesten énekelni. Ennek nagyon örülök, mert tavaly összesen egy koncerten léptem fel itthon.

Szerző: Mörk Leonóra, fotó: Raffay Zsófia

A hangverseny műsora részletesen ITT látható:

baráth emőke opera Philippe Jaroussky

Még több
Kultúra