Így kúszott be a milleniumi rózsaszín az életünkbe

Ez a lágy rózsaszín árnyalat, amely egykor csak a gyerekszobákra és Barbie házakra volt jellemző, mára meghódította a ruhásszekrényüket, a lakásunk enteriőrjét, még az Instagram profilunkat is.

2017.10.11. 13:59

Egyszerűen nem lehet kikerülni, mindenhol ott van. Ez a lágy rózsaszín árnyalat, amely egykor csak a gyerekszobákra és Barbie házakra volt jellemző, mára meghódította a ruhásszekrényüket, a lakásunk enteriőrjét, még az Instagram profilunkat is. A New York Magazine alkotta meg a “millennial pink” (ezredfordulós rózsaszín) kifejezést, üdvözölve ezzel azt a generációt, amely teljesen rákattant erre a színre. Úgy tűnik, hogy ez a habkönnyű árnyalat mára teljesen beivódott a kollektív tudatalattinkba, és ez idő alatt levetkőzte magáról korábbi hercegnős hírnevét. A rózsaszín felnőtt és betört a high fashion világába, mi több, befolyással is bír (gondoljunk csak a Women’s March-on viselt rózsaszín, kötött, cicafüles sapkákra).

A millennial pink színét elég nehéz meghatározni. Nem kifejezetten egy árnyalat, hanem inkább egy színskála, amely a Mansur Gavriel lazacszínétől a Glossier paszteles csomagolásain át, az Acne Studio rózsaszín árnyalatú bevásárlótáskájáig terjed. „Ez egy mérsékeltebb árnyalat, és kissé sötétebb, mint a pink”, mondja Carolyn Kane, a színelmélet szakértője, a torontói Ryerson Egyetem adjunktusa. Továbbá azt is hozzáteszi, hogy ehhez az árnyalathoz az a generáció vonzódik leginkább, amely felvállalta a szexuális és gender fluiditást. „Van ennek az árnyalatnak egy sötét, hűvös közömbössége, amitől sokkal inkább  androgün, mint a hagyományos rózsaszín meleg és kellemes árnyalata.”

Természetesen egyáltalán nem új keletű ez a szín. (Gondoljunk csak az Álmodj rózsaszínt c.  1986-os amerikai filmre.) Az árnyalat visszatérését pedig nyomon követhetjük a 2012-es őszi/téli kollekciókban. Jil Sander a nőiességet szürkés és pirosas rózsaszín árnyalatokkal hangsúlyozta, a Céline-nél minden a flamingókról, valamint a vagány minimalizmusról szólt (a madár még a márka hirdetéseiben is feltűnt), Rei Kawakubo a Comme des Garconsnál pedig a pop-art által inspirált enyhén rágógumi rózsaszín, szoborszerű kabátokba bújtatta a modelleket.

A millennial pink népszerűségét a Pantone is gyorsan lekövette. 2016-ban az év színeként jelentették be a rózsakvarc elnevezésű árnyalatot, megosztva a címet a higgadt halványkék árnyalattal, a Serenityvel. Ez volt az első alkalom, hogy a Pantone két színt választott. Tudatosság vezérelte őket, ezzel szerették volna kifejezni a meleg és hideg közötti egyensúlyt, és reagálni a nemek közti határok elmosódottságára. A Rózsakvarc elnevezés, mondja Leatrice Eiseman, a Pantone Color Institute vezérigazgatója, „sokkal inkább erőt sugároz, nem pedig valamiféle légies, tündéri könnyedséget”.

Ennek a sztereotípiák szerint tipikusan lányos árnyalatnak a menő oldala Rihanna 2017-es tavaszi/nyári Fenty kollekciójában is megmutatkozik, amelyet a Puma részére készített. A tervezővé avanzsált énekesnő Marie Antoinette-től vette az ihletet a fűzőket felvonultató kollekciójához.

A vattacukorszínű árnyalat a férfidivatot is meghódította. A pink szín kinőtte magát a népszerű, bulizós inggalléros korszakából, és betört a high fashion világába. A legjobb példa talán erre Alessandro Michele gender-bending kollekciója, melyet a Guccinak tervezett, beleértve ebbe azt a barbierózsaszín unisex öltönyt is, melyet Georgia May Jagger és maga a tervező is viseltek. És ne feledkezzünk meg Drake halványrózsaszínű öltözékeiről sem: a pufidzsekijéről, valamint fehér-rózsaszín színösszeállítású baseball dzsekijéről. „Az Y generációs férfiak már nem ódzkodnak annyira a színektől, mint ahogy a korábbi nemzedékek tették”, mondja Eiseman.

A millennial pink divatjelenség összeköthető a skandináv enteriőr designban felbukkanó pink trendekkel is. A népszerű bútormárkák, mint a Hay, a Muuto és a Normann Copenhagen már 2014-ben előrukkoltak a pink árnyalatokkal (a lazacszíntől egészen a barackig). „Ha elmész Koppenhágába, azt veszed észre, hogy körülötted minden halványrózsaszín, ez része a kultúrának”, mondja Pum Lefebure a Design Army (Washington D. C.) kreatív vezetője.

A jelenség pedig szép lassan behálózta az egész világot,  (még Kendall Jenner is Baker-Miller pink árnyalatúra festette ki a Hollywood Hillsbeli otthonának nappaliját.), valamint a pink árnyalatai már az éttermek enteriőrjében is megjelentek, mint a Gallery-ben a Sketch Londonban, melyet India Mahdavi tervezett.

A halványrózsaszín saját maga is megállja a helyét, de jól keverhető egyéb színekkel is. Ezért van az, hogy sokat alkalmazzák például a csomagolások, vagy a branding során. Nagyon jól passzol például világoskék árnyalathoz, vagy a piroshoz. Szinte semlegessé válik mellettük.

Ezt a színárnyalatot számtalan módon alkalmazhatjuk. Szinte minden bőrtónushoz passzol, és nagyon komplex: nappal rózsaszínnek hat, de mégsem túl merész, éjszaka pedig ragyogást ad a bőrnek.”

Írta: Anya Georgijevic, ellecanada.com

millennial pink rószaszín

Még több
Kultúra