Levesezők Pesten és Budán

Korábban már írtunk a gyors utcai ebédek két nagy sztárjáról, a tésztázókról és a levesezőkről is, utóbbi azonban az azóta eltelt idő alatt még jobban megerősödött. Több remek hely nyílt Pesten és Budán is, melyekre érdemes betérni egy hideg, édes leveskülönlegességre vagy hűvösebb nyári napokon egy pohár forró kanalaznivalóra.

Levesezők Pesten és Budán
2014.06.17. 17:40

Soup Culture – V., Október 6. utca 19.

A belvárosban ez a kedvenc helyünk, mert minden leves gluténmentes és a változó kínálatban mindig van egy laktózmentes és néhány vegetáriánus fogás is. Majdnem minden nap készítenek vöröslencselevest ilyen-olyan feltéttel – bárhogyan is készítik épp, mindig jó választás. Remek melegszendvicseket is sütnek, amit a levessel menüben is lehet kérni, de vannak finom desszertjeik is, például sajttorta. Hamarosan új helyet is nyitnak a Váci úton.


– VIII., Horváth Mihály tér 16.

Főként elvitelre szakosodott ez a levesező. A kínálat igen széles, minden nap 8-10 féle leves közül választhatunk, hideget, meleget, sósat és édeset is, de vannak szendvicsek, saláták és turmixok is. A mi ajánlatunk a hideg Raffaello krémleves, ami a kókuszos-mandulás édesség ízét idézi. A Levesgyár törzsközönségét főleg diákok alkotják, akik kedvezményt is kapnak, bár az árak egyébként is alacsonyak.

Soupway – XI., Karinthy Frigyes út 18.

Ezt az újbudai levesezőt azért kedveljük, mert mindig nagyon kedves a kiszolgálás, ami a Facebook oldalukra is kiterjed. Megbízhatóan posztolják az aktuális menüt, ami négy levesből és hat féle grill bagettből, illetve különböző muffinokból áll. A finn lazaclevest ne hagyjátok ki, ha éppen menüre kerül!


Souper Budapest
– II., Petrezselyem utca 11.

Budán jó levest a második kerületben is lehet találni. A Souper Budapest általában 4-5 féle gazdagon elkészített levest kínál, lasagnét és házi süteményt. A mentás eperkrémlevessel és a mákos-meggyes sütivel semmiképp sem lőhetsz mellé. Jó hír, hogy néhány napja megnyílt a kistestvérük a Souper Corvin a VIII. kerületben.

 

Képek: Facebook

ajánló étterem gasztro helyek leves levesbár levesező levesgyár pikáns soup culture souper budapest soupway street food

Még több
Kultúra