Közös ügy 50: RTL Magyarország

Vidus Gabriella vezérigazgató, Kolosi Péter vezérigazgató-helyettes, programigazgató 

2020.01.11. 11:46

Céges szinten nagyjából fele-fele a nemek megoszlása. Ahogyan a felső vezetésben több mint 30%, úgy a középvezetői szinten is egyharmad fölötti a nők aránya. És persze ne feledkezzünk el róla, hogy az RTL Magyarország vezérigazgatója is nő. (Kolosi Péter)

Az egyenjogúság számomra alapérték, így mikor felkértek, nem volt kérdés, hogy csatlakozunk-e, hiszen a vállalat is – amelynél több mint 19 éve dolgozom, és amit 4 éve vezetek – alapérteknek tekinti az egyenjogúságot. A teljes RTL Group számára kiemelten fontos és közös ügy, amely nem csak a kampányok kapcsán, hanem állandóan fókuszban van. Az RTL Magyarország ebben a témában mindig kiválóan teljesített, a vállalat menedzsmentjének egyharmada nőkből áll, ami nem csupán az utóbbi évekre, hanem már hosszú ideje jellemző. Ez az arány nemzetközi összehasonításban is nagyon jó.”

 „Azért volna nehéz konkrét eseteket felsorolni, mert az azt jelentené, hogy kirívó példáink vannak. A női közép és felső vezetők jelenléte es előrejutása természetes folyamat a vállalatnál, hiszen valóban alapértéknek tartjuk az egyenjogúságot. Nagyon fontos számunkra a kismamák integrációja az otthon töltött idő után, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése, ami természetesen a női és a férfi munkavállalókra ugyanúgy vonatkozik

A megkezdett munkát folytatjuk, ahogyan mondtam, az RTL Magyarország azon vonzó munkahelyek közé tartozik, ahol semmilyen módon nem teszünk és nem tettünk soha különbséget a munkavállalók között. Minden kollégánkat a tudása és az elvégzett munkája alapján ítélünk meg. Ez nálunk alapvetés – és magától értetődő.

 Ez a vállalat mindig is nyitott, modern gondolkodású, elfogadó és európai értékeket valló cég volt, így arra a kérdésre, hogy milyen egy nyitott és modern munkahely, nagyon röviden és önhittség nélkül merem azt válaszolni: RTL Magyarország… (Vidus Gabriella)

Közös Ügy 50 RTL Magyarország

Még több
Közös ügy