Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

SZEX ÉS NEW YORK

Sarah Jessica Parker nem hajlandó szóba állni Chris Noth-szal

2022. május 18.

3 perc olvasás

ELLE

And Just Like That Szex és New York Sarah Jessica Parker Chris Noth HBOMax
Sarah Jessica Parker nem hajlandó szóba állni Chris Noth-szal

Sarah Jessica Parker öt hónappal a filmbeli férjét ért vádakat követően ismét megszólalt Chris Noth-szal való kapcsolatáról.


Nem volt botrányoktól mentes a Szex és New York folytatásának, az And Just Like That című sorozatnak a debütálása. Kezdetben a rajongók azért lázadtak, mert Kim Cattrall, azaz Samantha Jones nélkül folytatódik a történet. Amikor végre lenyugodtak a kedélyek, rögtön az első részben meghalt Mr. Big, akit Chris Noth alakít, majd pár nappal később újabb a személyéhez köthető felháborító dolog történt: szexuális zaklatással vádolták meg a színészt, ezt pedig már Sarah Jessica Parker sem hagyta szó nélkül.

Sarah Jessica Parker a mai napig nem tette túl magát a történteken

Az esemény természetesen a személyes kapcsolatokra is rányomta a bélyegét, a stáb nagy része azonnal megszakította a kapcsolatot a színésszel, sőt, a készítők is szerződést bontottak vele. Sarah Jessica Parker nemrég debütált egy Broadway darabban, ahová meghívta a Szex és New York alkotóit is, ám a vendéglistáról lemaradt Chris Noth. Akkor a színésznő azt nyilatkozta, nem áll készen még arra, hogy beszéljen vele, de jogosan merül fel a kérdés, mi a helyzet most, ami kettőjüket illeti. 

Sarah Jessica Parker a napokban a The Hollywood Reporter kérdéseire válaszolt, ahol megkérdezték, milyen a viszonya most a sorozatbeli férjével. 

„Nem tudom, hogy készen állok-e már arra, hogy erről beszéljek. Szerintem nem. Nem producerhez méltóan reagáltam erre a hírre, dolgoznom kellett volna rajta még"

– árulta el a szomorúan a színésznő, aki az And Just Like That című sorozatban nem csupán színésznőként, de producerként is fontos szerepet töltött be a stábban.

A színésznők azonnal kiálltak az áldozatok mellett

Arra a kérdésre, hogy tartja-e a kapcsolatot Chris Noth-szal egyértelmű nemmel felelt. Hogy Sarah Jessica Parker mire utalt válaszában, miért járt el helytelenül az események kapcsán azt nem tudni, ám az biztos, hogy reakcióik a felhozott vádakra igen gyorsak voltak. Sarah Jessica Parker, Cynthia Nixon és Kristin Davis szinte azonnal egy közleményt adtak ki, amelyekben biztosították az áldozatokat támogatásukról.

Ez azonban felveti a kérdést, hogy milyen viszonyuk lehetett Chris Noth-szal, ha több mint 20 év munka és baráti viszony után nyilvánosan adnak hangot annak, hogy elhiszik a színész ellen felhozott vádakat. 

Via

Ez történt mostanában a Szex és New York szereplőivel

Sarah Jessica Parker elkapta a koronavírust

Sarah Jessica Parker borzasztó titkot őrzött az And Just Like That forgatása alatt

Hivatalos: érkezik az And Just Like That második évada! : És egyszer csak...

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
3

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

ezek is érdekelhetnek

4 sorozat, amit idén nyáron kár lenne kihagyni

4 sorozat, amit idén nyáron kár lenne kihagyni

2023.07.06. 2 perc olvasás

Filmezés

„Soha nem fogok búcsút venni Samantha szerepétől” – Kim Cattrall megható vallomást tett

„Soha nem fogok búcsút venni Samantha szerepétől” – Kim Cattrall megható vallomást tett

2023.07.04. 2 perc olvasás

And Just Like That

Sarah Jessica Parker: „Megbántam, hogy nem plasztikáztattam”

Sarah Jessica Parker: „Megbántam, hogy nem plasztikáztattam”

2023.06.30. 1 perc olvasás

Szépség és öregedés

Elképesztő, hogy néz ki most Sarah Jessica Parker 20 éves fia

Elképesztő, hogy néz ki most Sarah Jessica Parker 20 éves fia

2023.06.22. 1 perc olvasás

Filmpremier

Fény derült a Szex és New York egyik bakijára – 25 évig titokban maradt

Fény derült a Szex és New York egyik bakijára – 25 évig titokban maradt

2023.06.21. 1 perc olvasás

Főcím-baki

Sarah Jessica Parker elárulta, mit gondol a Kim Cattrall körüli botrányról

Sarah Jessica Parker elárulta, mit gondol a Kim Cattrall körüli botrányról

2023.06.20. 1 perc olvasás

And Just Like That

„Mintha tojáshéjakon sétáltunk volna” - A Szex és New York sztárja megszólalt a botrányos forgatásról

„Mintha tojáshéjakon sétáltunk volna” - A Szex és New York sztárja megszólalt a botrányos forgatásról

2023.06.16. 1 perc olvasás

And Just Like That

Kim Cattrall meglepő vallomást tett a botoxról

Kim Cattrall meglepő vallomást tett a botoxról

2023.06.06. 2 perc olvasás

Szex és New York

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves