A ’90-es évek stílusa újra itt van és velünk marad. Elmagyarázzuk, miért!

Egy Pulitzer-díjas író esszéje arról, miért van szükségünk erre a trendre

2019.06.05. 18:23

Calvin Kleintól Chloéig, az egész 1990-es évtized olyan referenciapont, amely sosem szűnik meg. A ’90-es évek grunge stílusa újra meg újra felüti a fejét, és a testhez simuló, csillogó hosszúruha, meg a gyöngyös hajcsatok iránti rajongásunk újra fléledt. Mi lehet az oka, hogy a ’90-es évek, mint divattrend, erősebben tér vissza, mint valaha?

A ’90-es évek 2012-15-ban – A grunge újraértelmezése

Mióta Hedi Slimane átvette a kreatívigazgatóságot a Saint Laurennél, máris elkapta a fiatalok kultúrája. A francia márkának tervezett első kollekciója a retró kaliforniai lazaságról és a Steve Nicks által inspirált stílusról szólt. A második, még 2013-ban, gypsy ruhákkal és hippi kalapokkal volt tele, a cinizmus és a banalitás ellenében. A kollekcióban baby doll ruhák, nagypapa kardigánok és némi betervezett esetlenség voltak láthatók.

És, csiribú-csiribá, a grunge visszatért.

2015 augusztusára már tudtuk, hogy a grunge nem múló szeszély, ahogy a kilencvenes évek stílusa sem.

Ekkor történt, hogy Lida Fox modell – platinaszőke hajjal, brutális arckifejezéssel és fekete szemceruzába áztatott szemekkel- végigtrappolt a Saint Laurent kifutóján, rózsaszín tüllszoknyában, gyakorlóbakancsban és nagy méretű férfizakóban. Az ember szinte hallotta a Smelles Like Teen Spirit dallamát a fejében, miközben ezt látta.

És nem Slimane volt az egyetlen, aki ráérzett a Kilencvenesek ízére. Guccinál Alesanrdo Michele – és a belga tervező, Dries Van Noten – is kivették a részüket a trendformálásból. És, persze, ne feledkezzünk meg Anna Suiról sem.

Fox egy klasszikus Anna Sui lányra emlékeztetett. Sui korábban a coolság császárnője volt, aki kb minden lányt úgy öltöztetett fel, mintha egy-egy indie banda énekesnői lennének. A kilencvenes években Sui bemutatói majd kirobbantak az energiától és az őket megelőző várakozástól. A divat továbblépett, de Sui maradt a maga eszközeinél. Megőrizte sztárságát az olyan helyeken, mint japán, ahol grunge stílusát beemelték az animébe. Ám amikor Slimane ezzel a tütüvel rukkolt elő, tulajdonképpen Anna Suit hozta vissza.

Emlékeztetett minket, milyen nagyszerű tervező volt – és milyen remekül mutatnak a ruhái ma.

A grunge – csak hogy a fiatalabbak is képbe kerüljenek – az az esztétikai ízlésvilág, amely a seattle-i garage bandák gitárhúrjain született meg. Nirvana és Kurt Cobain. 2015 novemberében Cobain híres olívazöld kardigánja 137 500 dollárért kel el egy Los Angeles-i aukción. A grunge akkor lett „divat”, amikor megjelent 1993-ban Marc Jacobs Perry Ellis kifutóján. Ez volt az a kollekció, ami miatt Jacobs-t kirúgták, de ami megerősítette elképesztően menő, független és előremutató imázsát.

A grunge kényelmesen tökéletlen volt. Agyonhordottnak és ütött-kopottnak látszott, de fényűzően szabad érzetet adott. Az egyszerű gombos pólók kasmírból készültek. De a stílus nem volt mesterkélt. Ezért is volt egyszerre nyugtalanító és csodálatos. A ruhák nagyon mainak érződtek, megszabadítva mindenféle jelentéstől, amit addig a luxus divathoz kötöttünk. Nem volt felnőttes. Hanem dicshimnusz az elégedetlen fiatalokhoz.

Olyan korban tér vissza hozzánk, amely a fiatalok életének megszállottja, csak annyi különbséggel, hogy ma „milleniumi nemzedék”-nek hívjuk őket. Mit akarnak? Mire van szükségük? Hogyan változtatják meg a világunkat? Azt mondjuk, a milleniumi nemzedék az eredetiségre vágyik és nem érdeklik őket a materiális dolgok – legalábbis, az nem, ami felvágós és csili-vili. Ugyanakkor azt is mondjuk róluk, hogy önzőek. Elkényeztették őket a helikopter szülők. Szóval, mégiscsak kell nekik a luxus.

A grunge tökéletes terep a kettő között. A fiatal tech milliárdosokat is megszólítja, akik farmerban-kapucnis pulcsiban nőttek fel, és egyáltalán nem akarnak öltönybe bújni csak azért, mert főnökök lettek.

A ’90-es évek most – Szép, de határozott

A ’90-es évek más vonalon is visszatértek. Az övtáskákkal, chokerekkel, pasztell testre simuló hosszúruhákkal és széttépett farmerekkel. Újra viseljük a Martens bakancsokat és a flanelingeket. Courtney Love mondta, hogy nagyon jót szórakozik az előkelő nőkön, akik hajlandók többezer dollárt fizetni azért, hogy hordhassák az agyonszakított ruhákat, amiket ő néhány turkálós körből szokott magának összeszedni. Nem vicc, ezek a ruhák tényleg drágák. A Saint Laurent baby doll ruhák például 300.000-1 millió forintba kerülnek.

És itt vannak újra a kilencvenes évek szupersztárjai is. Christy Turlington újra Calvin Klein modellje volt, és Naomi Campbell – aki igazából sosem hagyta el a kifutót – még határozottabban van jelen a tévében és a neten.

Winona Ryder, az X generáció egyik legimádottabb színésznője, remek értékeléseket kapott az HBO Show Me A Hero mini sorozatáért, és a Stranger Thingsben kapott szerepe miatt újra szupersztár státust kapott. Amber Valetta ma a fair divatért küzd és sokat szerepelt az amerikai televíziókban.

Egy ideig a kilencvenes évek a nyolcvanas évek túlzó, tupírozott frizurás glamúrját és designer mániáját ellensúlyozták. Eleinte egy bizonyos nyugalmat és letisztultságot hoztak. Olyanok voltak, mint egy kulturális megtisztulás. Az elején mintha a szinte szerzetesi aszkétizmus előtt hajtottak volna fejet – lényegében úgy öltöztünk, mint az apácák. Egy kicsit bűnbánóan a mértéktelenségünk után. Aztán jöttek a kényelmes ruhák – egyszerű, kicsit béna, gyerekességgel – és továbbléptünk.

De miért nyúlunk oda vissza? Talán, mert belefáradtunk a technológiába és az ingatlanok által nyújtott élvezetekbe. Talán, mert belefáradtunk abba, hogy különlegesen öltözködjünk, úgysem lesz belőlünk street style ikon.

Ami az üzleti részt illeti, a kilencvenes évek tele voltak lehetőséggel. A divat hagyományosan pop márkái komolyakká váltak, egy csomó kínlódó tervező nagy márkáknál valósíthatta meg magát. Tom Ford megkezdte uralkodását a Guccinál. Alexander McQueen a divat főhuligánja lett és az LVMH felkérte, hogy vegye át a kreatívigazgatói posztot a Givenchynál. Egy másik dinamikus, fiatal tervező, John Galliano helyére lépett, akit a még nagyobb Dior fogadott be.

Jó lehetett ekkor fiatal, tehetséges tervezőnek lenni. A nagyvállalatok épp az ő varázsütéseikre vártak. Még Marc Jacobs is újjászületett. Átértékelték a grunge kollekciójáról alkotott véleményeket. Őt is megkereste az LMVH, ahol megtervezte a Louis Vuitton ready-to-wear kollekcióját.

Azóta sokat tanultunk. Ma már tudjuk, hogy a vállalati tervezés nem csupa önmegvalósítás. Hanem végtelen utazás a boltnyitásokra, VIP eseményekre és interjúkra. Új kollekció tervezése 6-12 hetente. Az üzletek kialakításának, a hirdetésnek és a közösségi médiának az irányítása. Non-stop, minden erőt felemésztő munka.

Láttuk, hogy ez meg is viseli a tervezőket – és előhozza démonjaikat. Ford elhagyta a Guccit, mert nem tudtak zöldágra vergődni a döntéshozásban, és később alkoholizmussal küzdött. Gallianót kirúgták a Diortól és rehabra ment egy szerencsétlen, gyűlölködő nyilvános kirohanása után, melyet már az addikció okozott. McQuenn, béke poraira, öngyilkos lett.

És aztán, Albert Elbazt kirúgták a Lanvintől, miután erősen rajtahagyta stílusának nyomát a divatházon.

Ezeket a kilencvenes évekbeli ikonokat olyanok követték, akik aztán nem maradtak ilyen nagy időket egy-egy divatháznál. Raf Simons és Alexander Wang kevesebb, mint 3 év után hagyták el a Balenciagát. A dolgok egyre rosszabbra fordultak? Vagy ezek a fiatal tervezők már észrevették, hogy az előnyök nem ellensúlyozzák a nyomást? Szerintem mindkettő igaz.

A kilencvenes években volt valami pesszimista, ugyanakkor mégis naiv érzet. Azok a problémák, amiket akkor nagynak és súlyosnak éreztünk, ma már a mérsékelt kategóriába tartoznak. Kiborultunk az Öbölháború miatt, Teréz anya és Diana hercegnő halála miatt gyászoltunk és az Y2K miatt izgultunk.

. Bárcsak ma is ilyen gondjaink lennének. Ezekhez képest a világ problémái ma nem egyszerűen sötétek, hanem végtelenül feketék.

Így tehát teljesen érthető, hogy a normalitás és a komfortérzet miatt a tervezők visszanyúlnak a grunge-hoz. Olyan ez, mint hazatérni, de egy olyan helyre, ahol megengedett a düh, a félelem és a zavarodottság.

A kilencvenes éveknek is megvoltak a maga lejtői. A „heroin chic” stílus szinte piedesztálra emelte a drogozást. A fehér bőrű, csontsovány modellek teljesen leuralták a kifutókat.

Ugyanakkor a kilencvenes években még szabadon lélegezhettünk. A katarzis időszaka volt. Nem kellett mindig a legjobb arcunkat mutatnunk. Nyugodtan kimehettünk az utcára mindenféle megjátszás nélkül.

Most épp egy gazdasági válságból lábalunk ki, túlvagyunk egy Ebola járványon, és jónéhány terror cselekményen. A félelmeink reálisak. Úgyhogy, amíg nincs jobb ötletünk, megpróbálunk szépen továbbmenni – felújított kilencvenes évek ruháinkban.

Robin Givhan

'90-es évek '90s baby doll divat grunge modellek tervezők trend

Még több
Divat