Rihanna éppen most alapította meg luxus divatházát

Alig várjuk, milyen ruhákkal jön a Fenty Maison

Rihanna éppen most alapította meg luxus divatházát
2019.05.10. 16:33

Több hónapnyi találgatás után végre hivatalosan is bejelentették, hogy Rihanna és az LVMH divatkonszern közös vállalkozásba kezd. A szupersztár, Rihanna már javában készül új divatmárkájának, a Fenty névre keresztelt első kollekciójának bemutatójára, amit Párizsban tartanak majd május 22-én (mindannyian írjuk be a naptárunkba ezt a dátumot). A divatmárka a ruhák mellett kiegészítőket és cipőket is tervez majd árulni.

“Létrehozni egy ilyen designt az LVMH-val egy hihetetlen és különleges lehetőség számunkra. Mr. Arnault-nak hála létrehozhatok egy divatházat a luxus kategóriában, amiben senki sem szab határt a művészetnek.” – mondta Rihanna egy nyilatkozatban, amivel az LVMH igazgatójára, Bernard Arnaultra utalt. “Nem is tudnék elképzelni jobb partnert erre, akár üzletileg akár kreatív szemszögből, és készen állok rá, hogy a világ is lássa, mit alkottunk közösen.”

Rihanna Fenty Beauty kollekcióját is az LVMH-val közösen hozták világra, amivel 500 millió eurós hasznot szereztek az első évben, nyilvánvalóan a barbadosi énekesnő népszerűségének is köszönhetően.

A Fenty az első divatmárka, amit létrehoztak 1987 óta – akkor a legutolsó Christian Lacroix márkával volt.

“Az egész világ csodás énekesnőként ismerte meg Rihannát, ám az együtt töltött közös idő alatt megismertem azt az oldalát, amiből kiderült, hogy nagyszerű vezető, üzletember és természetes módon illeszkedett be az LVMH csoportba.” – mondja Arnault. “Ahhoz, hogy támogassuk Rihannát a Fenty Maison létrehozásával, felépítettünk egy tehetséges és multikulturális szakemberekből álló csapatot. Büszke vagyok rá, hogy az LVMH kezei között jöhetett létre ez a márka, ami biztos, hogy áttörő sikereket fog elérni.” – fejezi be Arnault.

Rihanna eredetileg 49.99 % tulajdonjoggal rendelkezik a cég fölött. Rihanna 30 millió eurót feccölt ebbe a vállalkozásba, ami azt jelenti, hogy ennyit ér az ideje, a neve és saját maga reprezentálása, míg az LVMH 30 millió euróval támogatta meg.

A Fenty “főhadiszállása” is az LVMH divatcsoport épületében lesz, ami olyan különböző márkák egyvelegének ad otthont, mint a Givenchy, Celine és a Loewe.

Abban biztosak vagyunk, hogy Rihanna el fog térni az LVMH játékszabályaitól, ami abban gyökerezik, hogy néha megújítják a márkákat, Rihanna tudja, hogy ezzel a márka megalapításával és globális szintű befolyásával képes lesz még több embert elérve hangot adni azoknak a témáknak, amik számára legfontosabbak: a diverzitás és inkluzivitás.

Csak az Instagramon több, mint 70 millióan követik nyomon az énekesnő mindennapjait. Rihanna bármihez is nyúl hozzá, az arannyá válik. Először a szépségipart reformálta meg azzal az elképzelésével, hogy a Fenty Beauty-val egyfajta ‘fashion statement’-ként elérte, hogy az alapozó színeinek kötelező minimuma negyven árnyalat legyen. Ez már önmagában elég nagy siker, de ha azt nézzük, a Fenty Beauty után megalapította saját fehérnemű kollekcióját, aminek központi hangsúlya a body positivity volt, vagyis a különböző testalkatok elfogadása. Rihanna minden egyes kollekciójával beszélgetést indít el a világban, amikkel megpróbálja felhívni a figyelmet ezekre az általános és mégis hatalmas problémákra.

Ha a cikk elolvasása óta is azon gondolkodsz, mi lehet az LVMH, eláruljuk: Az LVMH egy olyan befektetői csoport, akik együttesen kisebbségi részesedéssel rendelkeznek a divatipar legnagyobb cégeiben.

beauty divat fenty maison Rihanna

Még több
Divat