Rodeó az esőben – a Dior lovas bemutatója

A divatvilág felfedezte Mexikó női rodeóversenyeit, és most a Dior is beállt a rajongók közé.

Rodeó az esőben – a Dior lovas bemutatója
2018.05.26. 11:38

A divatvilág felfedezte Mexikó női rodeóversenyeit, és most a Dior is beállt a rajongók közé. Május 25-én, pénteken este a Párizs melletti Chantillyban tartották a Dior 2019-es Cruise, azaz nyári kiruccanásokra megálmodott kollekció bemutatóját, ahol a modelleknek az időjárás viszontagságaival is meg kellett küzdeniük.

A show azzal kezdődött, hogy nyolc, fekete-fehér, hímzett ruhába öltözött escaramucha, azaz női rodeós érkezett lovakkal a színpadra és ott elképesztő manővereket adtak elő.

@Dior

A post shared by Alexa (@alexachung) on

Ez a bátor sport eszünkbe juttatja Maria Grazia Chiuri, a Dior kreatívigazgatójának szeretetét az erős nők iránt – ne feledjük, ő volt az, aki 2016-ban a „We should all be feminists” (mindannyiunknak feministáknak kéne lennünk) pólókkal debütált a Diornál.

„Azért szeretem az escaramuchákat, mert annyira macsó, amit csinálnak!” – mondta. A lovasok tradicionális kosztümben akartak fellépni, meg is kapták őket Dior verzióban. Azután a modelleken pedig ezeknek a ruháknak a letisztultabb megvalósításait mutatták be, vagy legalábbis sok inspiráció jött ebből a forrásból.

Katt a galériára!
30 fotó

Rodeó az esőben – a Dior lovas bemutatója

1 of 30
2 of 30
3 of 30
4 of 30
5 of 30
6 of 30
7 of 30
8 of 30
9 of 30
10 of 30
11 of 30
12 of 30
13 of 30
14 of 30
15 of 30
16 of 30
17 of 30
18 of 30
19 of 30
20 of 30
21 of 30
22 of 30
23 of 30
24 of 30
25 of 30
26 of 30
27 of 30
28 of 30
29 of 30
30 of 30

A mood board-on két összeállítás emelkedik ki. Egy 1948-as dizájn, mely a Rodeo nevet viseli, és egy hosszú ceruzaszoknya kiszélesedő panelekkel, melyeket a cowboyok bőrnadrágja inspirált, egy másik pedig az 1951-es Amazon ruha, mely arról kapta a nevét, ahogy a franciák a féloldalas lovaglást hívják.

A bemutató egy félig fedett helyen zajlott, így a vihar, mely pontban a kezdéskor csapott le, végigkísérte az eseményt. De kockázat nélkül nincs nyereség, és a Dior most a rodeós nőktől is bátorságot tanult.

dior escaramuchas rodeo

Még több
Divat