Kupper Boróka: “Ebben a szakmában inkább férfiak dominálnak”

Milyen szerepet vállalnak ma a nők a tech szektorban?

2019.12.09. 18:44

Kupper Boróka biológiából szerezte első diplomáját, majd karrierje átívelt egészen a tech-szektorig, jelenleg product managerként dolgozik egy programozói képzéseket nyújtó cégnél. Interjúnkban elárulja, hogyan lehetne növelni a nők számát a programozók között, valamint milyen nőként helytállni egy olyan szakterületen mely ma is inkább a férfiakat vonzza. Az ELLE x Société Talks következő eseményén ő is részt vesz és segít megfejten, mi mindennel készülhetünk fel a minél sikeresebb jövőre. 

Igaz az az előrejelzés, miszerint a digitalizáció korában egyre több embernek lesz rá szüksége, hogy megtanuljon programozni? 

Igen, a munkaerőpiaci trendek azt mutatják, hogy egyre több szakma igényli vagy épp kezdi el keresni a programozói tudást. Másképp fogalmazva, ma könnyebben fog tudni érvényesülni a munkaerőpiacon egy olyan egyén, akinek van programozói tudása, míg más szakmában lehet, hogy jóval nagyobb teljesítmény elérésére lenne szüksége ahhoz, hogy ugyanennyire keresetté váljon.

Erről a munkaterületről az embereknek sokkal inkább a férfiak jutnak eszébe, miért van ez? 

Nekem nem a férfiak jutnak eszembe. A programozás a kezdetekben még nagyrészt nők által dominált szakma volt, a holdraszállás szoftverét nő írta, ez időközben változott meg. Ahhoz, hogy ma ezt a szakmát már nagyrészt férfiak választják sok minden hozzájárult, például a személyi számítógépek elterjedése, ami magával hozta a szülők és iskolák befolyását már kisgyermekkortól. A számítógépes játékok között is jóval több “fiúsat” találunk. Azt gondolom az érdeklődés ilyen szempontból már gyerekkorban eldől, az iskola, a társadalmunk inkább a férfiakat tereli a (és sok más reál) szakma felé, míg a nőket inkább elbátortalanítja. Amellett, hogy ebben a szakmában inkább férfiak dominálnak, ezen az asszociáción az sem segít, ahogy az informatikusokat a filmekben és a médiában ábrázolják. Ezek sokszor nemcsak a férfiakra, de a férfiakon belül is egy szűk, jól behatárolt személyiségtípusra szűkítik be a “tipikus programozót”, már a programozó férfiakat is egy sztereotip dobozba zárva ezzel.

Egy nőnek többet kell dolgoznia ahhoz, hogy ebben a szakmában elismerjék? Mire van szükségünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk a jövőben? 

Nyilván attól is függ a válasz, hogy kikkel van körülvéve az ember, hiszen vannak éretteb cégek, akik már jobban felismerik a saját maguk előítéleteit, így a nők – és férfiak is – könnyebb, egyenlőbb helyzetből indulnak. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy nőnek sokszor nem elég a munkájával foglalkozni, még meg is kell küzdenie az őt körülvevő sztereotípiákkal és skatulyákkal is (küzdelem alatt nem kell nagy dolgokra gondolni, ez lehet akár egy amúgy nyitott környezetben is, mikor egyedül egy ember érti, miért volt szexista egy hozzászólás és magára van hagyva azzal, hogy ezt elmagyarázza). 

Véleményem szerint egy felelős női informatikai vezetőnek nemcsak az a feladata, hogy jó vezető legyen, hanem hogy edukálja a munkatársait és az őt körülvevő más vezetőket, hogy mik azok a viselkedési minták, amik egyenlőtlenséget alakítanak ki a munkatársak között. A sikerhez épp ezért egy nőnek – az általános szakmai tudáson túl – érdemes tudatosítania magában és lehetőleg a környezetében azokat a “tipikus” működési mintákat, amik a munkahelyen hátrányba sodorhatják. Ilyen lehet akár az is, hogy a nők kevésbé mernek alkudozni, vagy a sikereiket nem “reklámozzák” olyan bátran, mint férfi társaik, vagy a figyelem felhívása már az ennél bonyolultabb jelenségekre, mint a mansplaining.

Hogyan lehetne növelni a szektorban a nők számát? 

Szerintem nagyon sok múlik azon, hogy már neveltetéskor kialakul-e az érdeklődés a nőkben az IT szektor iránt. Egyúttal viszont ezt lehet a legnehezebben megváltoztatni, hisz az nem egy új jelenség, hogy a “reálosabb” tantárgyak elsajátítására inkább a férfiakat biztatják, nőket kevésbé. Szülőként érdemes figyelni erre, és támogatni, megmutatni a gyerekeknek minden lehetőséget, mielőtt túl korán korlátoznánk őket a saját hiedelmeinkkel. 

A másik fontos terület pedig a már meglévő cégek oktatása, inkluzívabb, befogadóbb légkör kialakítása. Nem csak nők tudják terjeszteni azt, hogyan lehet befogadóbb egy munkakörnyezet, azonban a cégek többsége mégis csak akkor kezd el igazán ezzel foglalkozni, mikor van olyan kolléga, aki képviseli ezt a témát – rosszabb esetben pedig még akkor sem. 

Mindemellett pedig fontos azt is hangsúlyozni, hogy az IT szektor nemcsak programozókból áll. Sok más szakma, mint az enyém is, a product management, egyre nagyobb népszerűségnek örvend, miközben ezekhez nincs, vagy csak kevéssé van szükség programozói tudásra. Ha több nőt szeretnénk az IT-ban, érdemes lehet ezeket a szakterületeket is megismertetni a fiatalokkal és pályaváltókkal is, mivel ezekben olyanok is megtalálhatják érdeklődésüket, akiknek a programozás kevésbé vonzó.

JEGYEKET AZ ESEMÉNYRE ITT VEHETTEK!

elle interjú kupper boróka societe

Még több
Arcok