Debbie Harry heroinról, szőkeségről és a zene hatalmáról

A Blondie énekesnője már 40 éve az egyik legtitokzatosabb figura a popkultúrában. Az ELLE-nek meglepően nyíltan beszélt kalandos életéről.

2019.10.31. 15:58

Bobby Grossman

Késő délután, New York Chelsea művész negyede. Debbie Harry szusszan egyet és nekifog egy gyümölcssalátának. Sűrű napja volt, a Blondie-val a következő turnéjukra próbáltak.

Fehér trikóján a „SELFIE” felirat olvasható, és fekete napszemüvegében pont úgy beszél, mint ahogy  egy New York-i  legendától várnánk: kertelés nélkül, kicsit érzelemmentesen, némi orrhanggal, amit minden bizonnyal New Jersey-i gyerekkorából hozott magával.

Anthony Barboza / Getty Images

Fiatal korában, a 70-es években Debbie a manhattani avantgárd művész és punk szcéna tagja  – lehet-e ennél menőbb nő, hely és éra? – Chris Steinnal, aki a művészetben és a magánéletben is partnere, közösen hozták létre a kifinomultságnak és a tömegeket vonzó stílusnak azt az egyvelegét, melyeket olyan dalok fémjeleznek, mint a „Heart of Glass”-t, és a „Call Me”, amiket Debbie Harry társszerzőként jegyez.

Zenéje beivódott a popkultúra szövetébe, képtelenség úgy elmenni egy táncos buliba vagy karaoke bárba, hogy ne fussunk bele valamelyik slágerébe.

„Mindig is híres akartam lenni”

Annak ellenére, hogy a hangja mindenhol ott van, Harry mindig megőrizte titokzatosságát, leginkább úgy, hogy nem beszélt a magánéletéről. De most, hogy nem sokára megjelenik első memoárja, a Face It, úgy érzi, készen áll, hogy megossza velünk történeteit.

És micsoda történetei vannak! Csecsemőként örökbe adták, majd egyedül költözött New Yorkba a 60-as években.

A punk, a new wave és a disco házasításával ledöntötte a zenei határokat, összebarátkozott Andy Warhollal, aki megfestette az arcképét, megvette Michel Basquiat egyik első képét 300 dollárért, játszott John Waters Hairspray című filmjében és elénekelte az első dalt, melyben rap betét volt és a slágerlisták élén kötött ki: a Rapture-t. Mindeközben 40 millió albumot adott el.

Donna Santisi / Getty Images

„Nekem a zene a mindenem”

Nem volt mindig könnyű – kábítószer függőségével is meg kellett küzdenie – de a történetét hallva az ember arra gondol, mennyire hiányozna a világból az általa adott öröm, ha nem lenne.

A próbahely hátsó részében leveszi napszemüvegét, világító kék szemét rám szegezi és mesélni kedz…

Szőkére váltva

Debbie Harry és Joan Jett, 1977, fotó: Chris Stein

„15 éves voltam, mikor platinaszőkére festtettem a hajam”

„Nagyon szerettem Marilyn Monroe-t. Nagy hatással volt a nőkre és vonzó személyiség volt. Úgy éreztem, azokban a nőgyűlölő időkben nem igazán értették meg őt és alábecsülték”.

“Számomra ez sokat jelentett akkor. Az, hogy „Blondie” – vá váltam, segített elszakadni a gyarlóságaimtól és megtestesíteni egy olyan nőt, akit szeretek”.

Nagyvárosi kalandok

„Az álmom az volt, hogy New York City-ben éljek és beatnik legyek. A Fifth Avenue-n dolgoztam és New Jersey-ből kellett minden nap beutaznom, amit utáltam”.

Debbie Harry saját kollekciójából

„A főnököm egy helyes ukrán nő volt. Mondtam neki, hogy kéne egy lakás, de nem engedhetem meg magamnak. Azt mondta: „Hallottál már a Lower East Side-ról?”

“A St. Marks téren kötöttem ki, 64 dollárt fizettem az albérletért egy hónapra 1965-ben. Milyen izgalmas időszak volt! Az a hely volt a kreatívok Mekkája! Olyan költők mászkáltak a környéken, mint Allen Ginsberg és Gregory Corso. Na és persze ott volt Andy Warhol!”

Gyökerek után kutatva

„Kíváncsi voltam a vér szerinti szüleimre”.

A Harry család tulajdona

„Mikor négy éves koromban elmondták, hogy örökbe fogadtak, meglepődtem, de nem nagyon foglalkoztam a dologgal. Aztán már meg akartam keresni az eredeti szüleimet, de a jog ezt nem tette lehetővé. Nemrég megváltoztatták a törvényt, úgyhogy újra indítottam a keresést”.

“Megtudtam, hogy házasságon kívül születtem. Szerelemgyerek voltam. Volt bennem harag. Van, hogy ragaszkodnod kell ehhez a keménységhez, mert még mindig így a legegyszerűbb”.

Elmesélni a történetedet

Paloma Picasso, Truman Capote, Debbie Harry,Andy Warhol, Jerry Hall és Bob Colacello,  1978, Robin Platzer

„Még mindig imádok zenélni. Azt hiszem, a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor egy rajongó azt mondta: „Tudod, a zenéd segített át életem egyik nehéz szakaszán”. Erre eszembe jutott, hogy én pont ezt érzem, amikor a The Velvet Undergroundot hallgatom. Nekem a zene a mindenem”.

„Nem vagyok valami kitárulkozó, úgyhogy ahogy írom a könyvet, úgy döbbenek rá dolgokra. Azt hiszem, egy másik korszak embere vagyok. De lassan megszokom, hogy az vagyok, ak,i és tudok együtt élni a múltammal. Azt hiszem, igazából rengeteg történetem van, amit érdemes elmesélni”.

Az 1970-es évek és a heroin

Chris Stein

“A Lower East Side-on a ’70-es években szinte mindenki heroinozott”.

“Mikor átmentél valakihez, tuti volt nála. Egy idő után kialakult az, amit „chippy”-nek neveztünk (kb. heroinprosti – a szerk.), egy kicsit rászoktál. Aztán, évekkel később, már inkább szükségszerűség volt. Utáltam már a rutinját, a harcot érte, azt hogy állandóan azzal voltam elfoglalva, hol találok cuccot. Mindig több heroin kell. Belefáradtam és azt mondtam, na jó, elég”.

A Studio 54-ben

“Emlékszem, amikor egyszer berúgtam a Studio 54-ben. Nem igazán tudtam, hogy, de egy heverésző emberkupac tetején találtam magam.”

Getty Images

„Pedig amúgy nem jártam oda sokat, nem annyira volt az én közegem. Mi inkább belvárosi rockerek voltunk.

“Na jó, arra viszont pontosan emlékszem, amikor Andy az Interview magazin számára rendezett bulit. Én szerepeltem a címlapon és találkoztam Truman Capote-val. Annyira zavarba jöttem, hogy alig tudtam beszélni. Azt hiszem, be volt tépve. A hangos zene miatt nem nagyon értettük egymást”.

Chris Stein, a vonzerő

„Mindig is híres akartam lenni. 1973-ban épp a the Stilettos nevű bandámmal játszottunk. Chris (Stein) ott volt a nézőtéren. A koncert után találkoztunk – a barátnőjével volt ott”.

Debbie Herry saját kollekciójából

„Nagyon tetszett, imádtam, ahogy kinézett. Hosszú haj, fekete szemceruzával kihúzva a szeme. Aztán mikor a basszusgitárosunk kilépett a bandából, Chris szabad volt. Chris és én kiváltunk a the Stilettos-ból – rendes rockot akartunk játszani. Az első Blondie szám, amit írtunk, a „Platinum Blonde” volt.

A rap kezdetei

„Imádtam a hip hop kezdetének szemtanúja lenni- Fab 5 Freddy volt az egésznek a nagykövete. A bulikban ott voltak a lemezjátszók, a srácok scratcheltek, aztán valaki nekiállt rappelni”.

Nick Wiesner

“A stúdióban hevertünk, Chris épp szívott és azt mondta: „Írok egy számot, Rapture lesz a címe és rakunk bele egy kis rapet”. És a rap részt írta meg először. Én egy-két sort beletettem és köré írtam a dalt. Egy csomóan azt mondták, hogy a rap borzasztó és hamarosan el fog tűnni”.

Warhol múzsája

„Nem mondanám, hogy igazán barátok voltunk Andy-vel – inkább csak ismerősök. Andynek mindig volt szeme az újra. Kíváncsi volt és nagyon energikus. Egy igazi zseni”.

„Már nem emlékszem rá, hogy ő kezdeményezte a portrét, vagy a menedzsmentjén keresztül jött az ötlet. Egy csomó fotót készített rólam. Halkan mondogatta: „OK, kicsit balra”. Én jól megértettem magam vele. A portré, amit én őrzök tőle, vibráló narancs színű”.

Debbie Harry önéletrajzát ITT vehetitek meg

blondie Debbie Harry Face It heroin interjú önéletrajz

Még több
Arcok