Zsiga Melinda: „Mindig kitartottam amellett, amit szeretek”

A kick-box bajnok nehéz sorsáról és a sport erejéről beszél

2019.10.07. 15:10

Novemberi számunk címlapsztárja, Zsiga Melinda kijutott a kick-box világbajnokságra, október 8-án este azonban még eljön az ELLE x Société Talks eseményre, hogy Molnár Ferenc Caramel, Radics Gigi, Oroszi Babett és Palya Bea társaságában beszélgessen Ott Anna műsorvezetővel arról, mennyiben határozza meg, hogy honnan jöttünk. Mini interjúnk következik vele.

A jövő hét végén már ott harcolsz majd az 52 kilós súlycsoportban a kick-box világbajnokságon. Hogy telnek a megmérettetés előtti utolsó napok?

Próbálok minél többet futni, hiszen a kondin ilyenkor még sokat lehet javítani. Az étkezésben semmilyen kihágás nem engedett, chipsről, édességről szó sem lehet. Megrendeltem az új szaunaruhámat, mert a régi elszakadt, a fogyasztás most is kemény meló lesz.

Azzal, hogy megnyerted a magyar bajnokságot, kvalifikáltad magad a vébére. Milyen érzés volt megszerezni a kvótát?

Borzasztóan örültem, mert nagyon szerettem volna kimenni, annak ellenére, hogy most félek, néha azt gondolom, talán nincs is ott helyem, de mégis, annyira jó érzés, hogy képviselhetem a hazámat, főleg, hogy minden súlycsoportban csak egy versenyzőt visznek, akit a legesélyesebbnek gondolnak. Kettős érzés, egyrészt motivál, másrészt nagy teher. El is küldtem az edzőmnek, nézze meg, milyen klasszisokkal kell majd megmérkőznöm, mire ő csak annyit felelt: „Na és? De hát ez a világbajnokság!”

Nagyinterjúnkból is kiderül – ami a novemberi ELLE-ben jelenik meg október 9-én – hogy volt idő, amikor változatosan füllentettél a származásodról. Ha ma megkérdeznek róla, mit válaszolsz?

 Ma már sokan tudják, hogy roma származású vagyok, elég furán venné ki magát, ha mást mondanék. De még mindig sokakat nagyon meglep ez, a többség fejében meg sem szokott fordulni, talán mert alapvetően más jellegeket látnak bennem.

Mit gondolsz, min múlt az, hogy állami gondozott gyerekből sikeres felnőtt lettél, és nem siklott ki az életed, ahogy, sajnos, sok társadnak?

 Mindenképp kiemelném, mert szerintem ez volt a döntő, hogy elkerültem a másodiktól egy harmadik nevelőcsaládhoz, Csoszóékhoz, és ott nagyon jó kezekbe kerültem. Erőltették a tanulást, nem engedtek bulizni, fiúzni, de a sporttal semmi bajuk nem volt. Jót tett, hogy ott volt mellettem a három testvérem, meg az is, hogy jó iskolákba jártam, szerettem a tanárokat és a társaságot is.

Hány éves korodtól volt a sport erősen jelen az életedben?  

 Amióta csak az eszemet tudom. Először a fiúkkal rúgtam a focilabdát, általános iskolában, alsóban tömegsportra jártam és kiborultam, hogy nem mehetek versenyre, mert még nem tudtam kötelet mászni. Aztán még sok mindent kipróbáltam, mire eljutottam a kick-boxig.

Hogyan éled meg azt, hogy média felhajtás vesz körül, és hamarosan mindenki ismerni fogja a nevedet az országban?

Feltölt, és most, hogy kérdezed, rájövök, hogy mindig megkönnyezem az ilyen helyzeteket. Ahonnan én jöttem… el sem hiszem, hogy az ELLE címlapján fogok szerepelni! Az is fantasztikus, hogy 99%-ban pozitív visszajelzést kapok az emberektől. Bíztatnak, azt mondják, motiválom őket, kérnek, hogy ne hagyjam abba. Időnként azt érzem, ki sem érdemeltem mindezt, hiszen én sosem azért csináltam, hogy aztán visszakapjak bármit. Ezért nem beszéltem sokáig a korábbi helyzetemről sem. Talán annyi, hogy mindig kitartottam amellett, amit szeretek. A kommentek plusz erőt adnak, ki is találtam, hogy majd a vébén is ezeket fogom olvasgatni, ha elfogna a kétely. Mondjuk, mikor már négy órája ülök a szaunában, és még mindig le kell dobnom egy-két kilót.

Az ELLE x Société Talks eseményére a jegyeket ITT vehetitek meg!

kick-box Zsiga Melinda

Még több
Arcok