Náray Tamás: „Az emberek ösztönösen érzik, ha valaki álarcot visel.”

Fantasztikusan vibráló színek a festményeken, lebilicselően izgalmas regények az olvasók és a könyvesboltok polcain. Náray Tamással művészetről, az alkotás öröméről beszélgettünk.

2019.07.24. 08:06

A naraytamas.com-on festőként, íróként, divattervezőként határozza meg önmagát. A festészet a leghangsúlyosabb most az életében?

Ebben az életszakaszban, ahol most tartok, a festészet és az írás a legfontosabbak a számomra. Jövőre két spanyol kiállításon is láthatja a festményeimet a nagyközönség, közben készül a Zarah trilógia harmadik kötete, a Zarah álma is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogok többé ruhákat, jelmezeket tervezni, színháznak vagy operaelőadásoknak dolgozni akár itthon vagy külföldön, egész egyszerűen csak valószínűleg már nem lesznek kollekcióim, haute couture bemutatóim, mint régen.

ELLE: Lenyűgöző a színek ereje a festményein. Ki az, aki Önt inspirálta?

Mindig is szerettem rajzolni és lassan már húsz éve festek rendszeresen. Az egykori hobbim mára túlnőtt önmagán. Sokféle stílust kedvelek, leginkább Matisse, Miró, Kandiszkij, Mark Rothko műveit és El Kazovszkij bizonyos munkáit. A korábbi festők közül Csontváry Kosztka Tivadar képeit említeném: lenyűgöz az a bátorság, ahogy a színekkel bánt.

Náray Tamás: Némó Nyomában

ELLE: Lezárt egy korszakot az életében és a karrierjében. Nehéz volt meghozni a döntést?

Ez egy összetett folyamat végeredménye. A divattervezés már nem érdekel úgy, mint régen, az első regényem (Az utolsó reggel Párizsban) váratlan sikere után pedig elindult bennem egy olyan átváltozási folyamat, amelynek a vége az lett, hogy ma már mindennél jobban vágyom arra, hogy írhassak. Ebben közrejátszott az is, hogy nagyon sok segítséget, hasznos tanácsot kaptam és kapok még ma is Sárközy Bencétől, a Libri igazgatójától és a szerkesztőimtől, Dunajcsik Mátyás író, műfordítótól, és Babiczky Tibor költőtől, másrészt pedig időközben megismertem az olvasóimat is. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de én még ennyi szeretet soha nem kaptam, mint amennyit most tőlük kapok. Úgy érzem, eddigi pályámon körbeértem a szobán, jó lesz új kultúrát, új embereket megismerni. Írni és festeni pedig bárhol lehet a világon, nem igaz? Úgy gondolom, hogy aki eddig is elismert, az ezután is el fog, aki pedig nem kedvelt, az ezután sem fog.

ELLE: Írásai, festményei, elegáns ruhakölteményei mind egy-egy szelete a kreativitásának. Milyen ember, aki a művek mögött rejtőzik?

Szerintem olyan, amilyennek az lát, aki veszi a fáradságot, hogy megfigyeljen, és aki tud a sorok között olvasni. Ennyiféle dologban nem lehet hamisat adni, mert az embereket nem lehet becsapni: ösztönösen érzik, ha valaki álarcot visel.  Az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt önmagam adom, szinte lemeztelenedem, és feltárul az igazi személyiségem. Úgy gondolom, hogy amikor a valódi érzéseim és a valódi gondolataim tükröződnek a vásznon vagy a papíron, olyankor létrejön egy olyan sajátos energiamező, amely később tovább él a kiállítótermek falán, majd az otthonokban. Amikor valaki regényírásra adja a fejét, önkéntelenül a saját személyiségét is beleadja a történetbe, hiszen a saját tapasztalataink, hangulatunk is hat ránk az alkotói munka során. Az olvasó, ha elég figyelmes, kitapinthatja az író legbelsőbb rezdüléseit, legféltettebb titkait is.

ELLE: Fontos még Önnek a hírnév? Vagy inkább az, hogy örömet okozzon az embereknek?

Soha nem híres ember szerettem volna lenni, hanem jó ruhatervező. A pályám elején ez az egész felhajtás körülöttem meglepett, majd rájöttem, hogy ez a szakmám hozadéka és kénytelen voltam elfogadni. Bár az is igaz, hogy néha még mindig felbosszant, ha nem a teljesítményemre, hanem a személyemre kíváncsiak. Ha híres ember szerettem volna lenni, akkor színész vagy táncdalénekes leszek.

ELLE: Fantasztikusan energikus, munkatempóját nehéz követni. Szokott azért néha aludni is?

Nem tudom, hogy szerencse, vagy sem, de viszonylag keveset alszom. Általában éjfél után fekszem le, és reggel hat körül kelek. Ilyenkor az a jó, hogy még csendes a ház , és én a konyhában – kezemben egy kávéval – végiggondolom, hogy mit is fogok aznap csinálni. Erre nagy szükségem van, mert segít a célra tartásban. És minden nap megteszek egy kicsi lépést a céljaim felé, az életem minden területén, így egyszer csak összeáll a kép, és elérem, amit szeretnék. Gyűlölöm a kampányszerűséget, nem hiszek a “határidő a legjobb múzsa” szlogenben. Vallom, hogy amikor valaki hirtelen és gyorsan akar megoldani valamit, abból csak kapkodás és káosz sül ki. Ez nagyon távol áll tőlem.

ELLE: És hogyan szokott kikapcsolódni? Mit csinál a legszívesebben?

Ezen el kell egy kicsit gondolkodnom, nem is tudom… Festek, írok és nagyon szeretek sütni.

ELLE: Több, mint 30 ezren kedvelik a profilját az egyik legnagyobb közösségi megosztó oldalon, rengeteget posztol. Úgy tűnik, Ön divatba jött.  Örül ennek?

Ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, abszolút nem számítottam rá. És bármennyire is úgy tűnik, de nincs bennem posztolási kényszer sem. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy ha az ember a piacból él – és most nem csak a divatiparra gondolok, – akkor muszáj látszódnia, a digitális világban a folyamatos jelenlét elengedhetetlen. A pályám elején ez még teljesen másképp volt, a különböző szakmai magazinokból lehetett csak tudni, hogy egy-egy művész éppen hol tart a pályáján, mivel foglalkozik. Ezek időközben megszűntek, és nem maradt más, minthogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat.

ELLE: Ezekben a posztokban nagyon élesen fogalmaz. A szókimondását kitől örökölte?

Az az igazság, hogy ez családi vonás.  Mindenki eldöntheti, hogy amikor véleményt mond, akkor azt diplomatikusan teszi-e vagy sem. Mi soha nem a másik személyéről beszéltünk, és soha nem véleményeztük egymást. A tettek a legfontosabbak, az hogy ki mit tesz, vagy nem tesz. És úgy gondolom, hogy ahol nincs intelligencia, onnan jobb menekülni.

ELLE: Több nyelven beszél, stílusa utánozhatatlan és egyben könnyen felismerhető, legyen szó akár az Ön által tervezett ruhákról és jelmezekről, vagy akár a regényeiről. Nagy szeretettel neveli a kutyáit, képzett asztrológus. Kívülről úgy látszik, minden tökéletes. Van olyan, amihez Ön sem ért?

Hajaj, persze, hogy van! Nagyon nyitott vagyok a világra, az autóktól kezdve a mosógépekig, a számítástechnikáig minden érdekel. Szívesen tanulok új dolgokat. De hogy mi áll a legtávolabb tőlem? Azt hiszem, hogy a felszínesség az, amiben nem tudok elmélyülni. Nagyon figyelek arra is, hogy feleslegesen ne keveredjek konfliktusba, mert nem éri meg. És nem vágyakozom olyan dolgok után, amikről biztosan tudom, hogy nem lehetnek az enyémek. Ha tökéletesnek tűnik az életem, ez csak azért lehet, mert nem szoktam rajta gondolkodni. Az a legjobb.

ELLE: Ősszel jelenik meg a negyedik regénye. Beavatna az alkotói folyamatba?

Az első kötet (a Zarah) kijelölte a keretét a másodiknak, a Zarah örökségének, ami tovább viszi a cselekményt, a Zarah álma pedig a végéhez közelíti a történetet. Először elkészítek egy cselekményvázlatot, hogy honnan, hová szeretnék eljutni, majd kitalálom, hogy ehhez milyen lépésekre, állomásokra van szükség. Azt is rögzítem, hogy kik a szereplői a különböző állomásoknak, és hogy nekik – a már kialakított jellemüknek megfelelően – mi lesz a feladatuk. Ezután létrehozom az új karaktereket és kitalálom, hogy nekik milyen szerepük lesz a történetben. Általában nem kronológiai sorrendben írok, hanem annak megfelelően, hogy éppen milyen hangulatban vagyok. Nem hiszem, hogy egy vidám, esküvői jelenetet akkor kellene megírnom, amikor éppen rossz kedvem van, vagy szomorú vagyok.

ELLE: Másképp ír, mint pár évvel ezelőtt?

Mára megtanultam, hogyan születik egy regény, jobban eligazodom talán a kronológiai vázlat, a cselekményvázlat, vagy a jellemrajzok sűrűjében. Az alapstílusom úgy érzem, megmaradt olyannak amilyen volt, csak a „fűszerezés” lett profibb, miközben természetesen folyamatosan csiszolódom.

ELLE: Zarah Winter története egyszerre kalandos, szomorú és elgondolkodtató. Sokáig érlelődött a történet?

A cselekmény magja – mivel személyes vonatkozásai is vannak- természetesen már Az utolsó reggel Párizsban, az első regényem születése idején is megvolt. Ennek sikere után dőlt el, hogy tovább folytatom az írást. És ekkor lépett be az írói fantázia, aminek révén a cselekményt ki kellett bontani egészen a mai napig.

ELLE: Debrecen, Párizs, Barcelona, Gödöllő … Hol érzi magát a leginkább otthon?

Számomra ez egyáltalán nem földrajzi kérdés. Ott érzem a legjobban magam, ahol őszinte szeretetet kapok.

Cirkov Ilona

divattervező festészet irodalom kultúra náray tamás

Még több
Arcok