Antonio Banderas Almodóvarról, fájdalomról és dicsőségről

Az 58 éves sztár a nagy spanyol rendezőt alakítja új filmjében, ennek kapcsán exkluzív interjút adott az ELLE-nek

Antonio Banderas Almodóvarról, fájdalomról és dicsőségről
2019.05.16. 10:51

Az ötvennyolc éves sztárnak még mindig lágyan, kisfiúsan cseng a hangja, amikor az ELLE újságírója Triesztben találkozik vele. Antonio Banderas alázattal és kedvesen eleveníti fel majdnem negyven éve tartó barátságát és munkakapcsolatát Pedro Almodóvarral, akinek Fájdalom és dicsőság című filmje az egyik legjobban várt alkotás Cannes-ban, és itthon máf látható is. Nyolcadik közös filmjükben a rendező azzal bízta meg a színészt, hogy testesítse meg őt élete egyik legfájdalmasabb és legkritikusabb időszakában. „Pedro-nak rengeteget köszönhetek, nagyon különleges a történetünk, tele szeretettel és bizalommal. De ez a felkérés először megijesztett” – meséli Banderas.

Hogyan kérte fel a rendező a szerepre?

Egyszerűen felhívott telefonon: elküldte a forgatókönyvet és annyit mondott: „Majd válaszolj”. Rögtön láttam, hogy ez a film kicsit más, mint az eddigiek, nem annyira barokkos, amilyenekhez hozzászoktatott minket. Minimalistább és őszintébb. Rendkívül személyes.

A szokásosnál is személyesebb?

Igen, zseniális: Salvador Malo filmrendező 95%-ban ő. Nagyon meglepődtem, hogy engem kér fel, játsszam el őt. Büszke voltam, ugyanakkor nagyon izgatott is: Pedro sokat követel, borzasztó pedáns, nem könnyű megfelelni az elvárásainak.

Hogyan tudta legyőzni a félelmét?

A félelem olyan érzelem, ami nem visz előre. Hogy legyőzzem, nem volt más választásom, mint a munkámra koncentrálni. Katonává tettem magam, aki lesi a hadvezére szavát, hogy milyen stratégiát válasszon, engedelmes, alakítható cselekvő lettem, igyekeztem minden érzékemmel felfogni, mit szeretne elmondani magáról. És hogy miért akarta, hogy én játsszam el.

Úgy döntött, hogy nem fogja őt utánozni.

Igen, én belülről akartam megoldani a karaktert. Féltem, hogy ha utánozni kezdem őt, azzal kikarikírozom: színész vagyok nem imitátor, az okokat szeretem feltárni, az impulzusokat, amik hatására a karakterek cselekednek. A hajam így is olyan volt, mint az övé, az ő színeibe öltöztem, és az otthonából vett tárgyak vettek körül: leírásnak ez bőven elég. A többi már a forgatókönyvről szólt: Pedro úgy ír, ahogy beszél, úgyhogy ebben nincs semmi erőltetett.

A címet idézve, fájdalmas volt őt megszemélyesíteni?

Azt hiszem, épp az ellenkezője: A film nem arról beszél, mi történt Pedróval, hanem arról, mit szeretne, mi az, amit meg akart tenni, és nem tett meg. Ahogy haladtunk előre, azt vettem észre rajta, hogy fellélegzik, feloldozást nyer: mintha most le tudná zárni azokat a köröket, helyzeteket és érzéseket az életében, amik eddig nyitva voltak és fájdalmat okoztak. Mintha hatalmas, nehéz csomagoktól szabadulna meg, amiket eddig a hátán viselt.

HyperFocal: 0

Miről szól még a film?

Olyan dolgokról, amiket nem tudott elmondani és elvesztett az idők során: embereknek, akiket szeretett, színészeknek, egy szerelmének, akivel túl hamar vége lett a kapcsolatuknak. A film tele van reménnyel, annak reményével, hogy meg lehet még ragadni, ami kicsúszott az ember keze közül. A fájdalom helyett, hogy visszatérjünk a címre, én dicsőséggel távozhattam a szerepből: segítettem neki kijönni a zsákutcából.

Mi történik egy Almodóvar forgatáson, ami máshol nem történhetne meg?

A forgatási helyszínek olyanok, mintha szent helyeken lennénk, amiket Almodóvar szellemisége jár át. Muszáj folyamatosan rá figyelni, az ember nem kalandozhat el. Vele átvitt értelemben meztelenek vagyunk, nincs semmi, amivel védhetnénk magunkat. Ez nagyon fájdalmas lehet, de ha ellenállsz, az még jobban fáj. Ezért nincs más választásod, mint átadni magad és meglovagolni a hullámot, amit ad alád.

Amikor odamegy a díszletbe, otthon érzi magát?

Bizonyos szempontból igen: ez a film különösen visszavisz néhány lépéssel, egészen az 1980-as évekig, egy olyan időszakba, amikor mindannyiunk, Rossy de Palma és más színészek, én is, és az egész csapat, nagyon intenzív élményeket szereztünk. Velence, Cannes, Berlin: ez volt az igazi rock and roll korszak nekünk, mindenhova úgy mentünk, mint „Almodóvar emberei”, egy nagy család.

Amiben ő volt az apa?

Ezen én is gondolkoztam. Azt hiszem, inkább bátyként viselkedett, és nem csak ő, hanem a vár szerinti testvére, Augustin is, a producer. Nagy volt az egység.

Az Almodóvar klánnak Penélope Cruz is tagja, aki ebben a filmben a rendező édesanyját alakítja. Az ember valahogy azt képzelné, Ön és Cruz a klasszikus Almodóvar páros, valójában azonban ez a második filmjük, amiben együtt szerepelnek, és még sohasem volt közös jelenetük…

Kivéve egy kis cameo jelenetet a Szeretők, utazók című vígjátékból, amiben nem szólalunk meg. Érdekes: hosszú barátság köt össze minket, szeretem, tisztelem Penélopét. New Yorkban ismerkedtünk meg. Én Philadelphiába jártam, ő pedig épp elindította amerikai karrierjét, tizenkilenc éves volt csupán, egy kislány. Azóta összetartunk. Remélem, egyszer Pedro még ír valamit kettőnknek!

Hol van az Ön igazi otthona?

Ott, ahol a  nő, akit szeretek. (ő Nicole Kimpel, aki 2014 óta Banderas jegyese – a szerk.). A család Los Angelesben él, a piramis csúcsa Stella del Carmen, a lányom, aztán Melanie, a volt feleségem: ő és a gyerekei, Alexander és Dakota, ők mind továbbra is a családom tagjai. Nagyon szeretem őket, ha Los Angelesbe megyek, mindig együtt vagyunk.

A film egy művész alkotói válságáról szól: Ön is élt át ilyesmit?

Igen, voltak idők, amikor úgy éreztem, kiüresedtem, elfáradtam, elegem lett: de elég jó vagyok abban, hogy újra felépítsem magam. Az élet olyan, mint a szörfölés: vannak hevesebb és szelídebb hullámok, de a pályafutásom nagyjából stabil maradt, mindig dolgoztam. És általában szerettem, amit csinálok

Almodóvar szerint ez az interpretáció új állomást jelez a karrierjében

Ez nagyon megható, de azt hiszem, el tudom mondani, anélkül, hogy túl nagy szavakat használnék: minden alkalommal, amiker vele dolgoztam, új dolgokat tanultam meg magamról. Hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudom: nagyon sok időmet lefoglalja, hogy a szülővárosomban, Malagában építek egy színházat, vannak filmek, amiket azért csinálok meg, hogy finanszírozzam ezt a projektet. És akkor ott vannak azok, amiket olyan rendezők készítenek, mint ALmodóvar vagy Steven Soderbergh, akiknek nem a pénzért dolgozom, hanem szeretetből. Ezeket a szerepeket ingyen is eljátszanám, sőt, még fizetnék is értük!

Forrás: ELLE.it, írta: Ilaria Solari

2019 antonio banderas cannes fájdalom és dicsőség interjú pedro almodóvar

Még több
Arcok