Interjú a Terápia rendezőjével, Nagypál Orsival

Miért alacsony a rendező, ha nő, szégyellős-e a színész, ha magyar, és mit ér a monogámia, ha már nincs szenvedély? A Terápia és más népszerű tévésorozatok rendezőjével Nyitva című, október közepén debütáló első nagyjátékfilmje apropóján beszélgettünk.

Interjú a Terápia rendezőjével, Nagypál Orsival
2018.09.20. 07:18

ELLE: Már mint sikeres sorozatrendező mutatod be hamarosan az első nagyjátékfilmedet. Van azért benned drukk?

Nyilván izgulok amiatt, hogyan fogják fogadni a filmet, és milyen hatással lesz a jövőbeli karrieremre. Bizonyos statisz – tikák szerint az első filmeseknek csak a fele csinál másodikat, szóval rendesen van lemorzsolódás.

ELLE: Az első sem jött össze egyhamar.

Igen, hét évvel a diplomám után és közel negyvenévesen forgathattam le a nagyjátékfilmemet. A korábbi filmtervemet négy-öt évnyi fejlesztés után utasították el, ezután kellett összekaparni magam, és elkezdeni egy újat.

ELLE: Az segített vajon az elfogadtatásában, hogy a műfajt „szexkomédiaként” határoztátok meg?

Mire ezzel pályáztam, már túl voltam a Terápia második évadán és a közszolgálatin futó tévésorozatokon (Csak színház és más semmi, Tóth János – a szerk.), talán emiatt viszonyult hozzám már nagyobb bizalommal a Filmalap. A Nyitva műfaját én párkapcsolati dramedy – nek mondanám, de belátom, hogy a romantikus vígjáték jobban megszólítja a nézőket, pláne, ha behozzuk a szex fogalmát is. És ebben a filmben az átlaghoz képest tényleg sok lesz a szexualitás.

ELLE: Kicsit előreszaladtunk. Hogyan kerültél egyáltalán a filmezés közelébe?

A gimnáziumban szinte első dolgom volt beiratkozni a diák-színjátszókörbe, ahol játszot – tam és rendeztem is. A művészeti pályát viszont teljesen reménytelennek tartottam, ezért inkább a családi hagyományt vittem tovább, és a szüleim után én is közgazdász lettem. Ná – lunk a makroökonómia a családi asztal mellett teljesen mindennapos témának számított. Aztán reklámügynökségi producerként dolgoztam évekig, és a sokadik reklámfilm legyártása után azon kaptam magam, hogy iszonyúan izgat, hogyan működik a filmkészítés. Ekkor felmondtam, és beiratkoztam a London Film Schoolba.

ELLE: Mindent feltéve egy lapra?

Ha nem vált volna be, legfeljebb visszamegyek a reklámszakmába. Eleinte nem is volt cél, hogy rendező legyek, akkor már inkább gondolkodtam a produceri szakmában. A suliban viszont elég hamar kizavartak minket a londoni utcákra forgatni egy 16 mm-es kamerával, és pár havonta összeraktunk egy-egy kisjátékfilmet. Innentől pedig már az alkotás érdekelt mindennél jobban: a sztori megírása, a színésszel való munka, a vágás. Sőt, nagyon izgatott a filmezés technikai oldala is, dolgoztam fókuszpullerként meg mikrofonosként is, ami viszont elég elvetélt ötlet a 164 centis magasságommal.

ELLE: Most, hogy mondod: a magyar női filmrendezők feltűnően alacsonyak.

Igen, 170 centi fölé nem mehetsz, az már túl nagy kihívást jelentene a férfi kollégáknak. Nem elég, hogy nőként filmet rendezel, de még magasabb is vagy náluk?!

ELLE: És ha nem vicceljük el a jelenséget?

Én nem szeretem gyakran előhúzni a gender kártyát, mert egy csomó tényező nem a nemiségen múlik a mi szakmánkban sem. Ha felkészült vagy, akkor mindenki rendesen dolgozik körülötted, ha nem végezted el a házi feladatodat, akkor utálni fognak, ha nő vagy, ha férfi. Persze amikor kijön egy újabb magyar film, amiben nyolc férfi és egy nő szerepel, és ez utóbbit nagyon egysíkúra írták, akkor azért morcos vagyok. Itthon speciel nem állunk annyira rosszul a női rendezők számában, ezért inkább arra leszek kíváncsi, hogy a hagyományosan férfiaknak tulajdonított műfajokban, mint a sci-fi, az akció vagy a horror, mikor jön női áttörés a világban.

szöveg: Patakfalvi Dóra, fotó: Zsólyomi Norbert

A teljes cikket az ELLE magazin 2018. októberi számában olvashatjátok!

nagypál orsi rendező sorozat terápia

Még több
Arcok