Sophie Marceau nagy visszatérése

Kicsit eltűnt a szemünk elől, és tessék, most a Madame Mills, egy tökéletes szomszéd című filmmel visszatért. A film igazi bolondozós vígjáték, amelynek Sophie Marceau az írója, rendezője és főszereplője. Találkozás egy sztárral, aki igazabb és ragyogóbb, mint valaha.

2018.05.14. 06:13
Hogy miért szeretjük annyira Sophie Marceau-t? Valószínűleg azért, mert együtt nőttünk fel vele, és minden filmje életünk egy szakaszát jelzi. Ebbe a sorba illeszkedik a legújabb is, a Madame Mills, egy tökéletes szomszéd, amelyet saját maga írt és rendezett, és ő a főszereplője is: Hélène, az önálló, javíthatatlanul romantikus egyedülálló nő, aki szerelmes regények kiadásával foglalkozik, és az élete egyébként sokban hasonlít a színésznő mostani életszakaszához. Szereplőtársa Pierre Richard, a sármos szélhámos, aki idős hölgynek (Mme Millsnek) maszkírozva él a szomszédjában. A kicsit a Mrs. Doubtfire-re emlékeztető film könnyed és bolondos, hangulatában az ötvenes évek amerikai vígjátékaira emlékeztet. Mulatságos óda a mozihoz, a mesélés művészetéhez, amikor átmaszkírozzuk a valóságot, hogy meneküljünk a súlyos hétköznapok elől. Sophie Marceau kétségkívül a súlyos hétköznapok elől menekült, amikor a forgatókönyvet írta. 2016 nehéz év volt számára: Andrzej Zulawski halála után – aki hosszú éveken át volt a társa, fia édesapja – elveszítette imádott édesanyját is, majd szakított akkori szerelmével, Cyril Lignackal. Magányosnak, szomorúnak láttuk, de íme, erős és ragyogó formában tér vissza, 51 évesen is szépsége teljében, természetességével és őszinteségével még mindig elbűvöl mindenkit. Ezt is annyira lehet szeretni benne: soha nem számító, mindig ösztönös, a szívére és a vágyaira hallgat – és mindezt egyszerűen, anélkül, hogy túlbonyolítaná a dolgokat.
ELLE: Eddigi rendezései inkább borongós hangulatúak voltak, ez a mostani viszont igazi vígjáték. Minek köszönhető ez a váltás?
SOPHIE MARCEAU: Úgy éreztem, hogy most valami könnyedre, pozitívra vágyom. Olyan filmet akartam csinálni, ami nem cinikus és nem gúnyos, hanem olyan, mint egy buborék, amiben lehet álmodozni és történeteket mesélni. Egyébként kicsit ezt csinálja a Pierre Richard által játszott szereplő is: szélhámos, aki nőnek öltözik, és mindenfélét elhitet az emberekkel.
ELLE: Fontos az ön számára, hogy történeteket meséljen?
SM: Mindenképpen, igen! Gyerekként nem nagyon jutottam hozzá a kultúrához, nem utaztunk, nem láttam világot. A szüleim keményen dolgoztak, egyszerűen éltek. Én pedig álmodoztam. Játszottam a kertben, akár egy bottal, és történeteket találtam ki. Soha nem gondoltam arra, hogy színész vagy rendező legyek – ezek a foglalkozások nagyon távolinak tűntek –, de sokat fantáziáltam. Az élet nem mindig vidám, de az ember kitalálhat magának történeteket. Nekem ez nagyon sokat segített. Ezt akartam ebben a filmben is átadni.
ELLE: Amikor belekezdünk valamibe, gyakran nem látja előre a végeredményt. Mit tanult saját magáról a forgatás alatt?
SM: Tisztában vagyok vele, hogy ez a film nagyon sok mindent elmond rólam. Hélène, a főszereplő nagyon hasonlít rám. Eleinte egyébként a forgatókönyv a szélhámos figurája körül forgott, de végül amolyan portré a tükörben lett. Ez a független nő, aki a szerelemről álmodik, szeret parancsolgatni, cselekedni, aki vállalja a felelősséget, teljesen én vagyok. Amikor csapatban dolgozunk, én vagyok az, aki először elkiáltja magát: Gyerünk, rajta! Te ezt csinálod, te meg azt! (Nevet.)
ELLE: Egyszer azt mondta, hogy filmet rendezni nagyon kemény munka. Miért csinálja, ha ilyen fájdalmas?
SM: Mert imádom a nehézségeket! Márpedig a filmezés csak nehézségekből áll. Minden bonyolult, a legapróbb jelenet is ezer kérdést vet fel. Úgy érzem magam, mint egy szobrász a formálandó anyaggal a keze között. Az alkotás mindig fájdalommal jár, de nagyon sok boldogsággal is. Az egyetlen dolog, ami megakadályozhatja azt, hogy belevágjunk, az a félelem. Olyan világban élünk, amely megpróbálja megrémíteni az embert. Gyerekkorunktól kezdve azt halljuk: vigyázz, fájni fog, bajod lesz belőle, nem fogod tudni megcsinálni! Borzalmas ez a nyomás, amit ránk terhelnek.
(,,,)
ELLE: Többször elmondta, szüksége van arra, hogy együtt éljen valakivel, hogy szerelmes legyen. Hogyan éli meg életének azokat a szakaszait, amikor mégis egyedül van?
SM: Ahogy mindenki! (Nevet.) Ilyen az élet, új dolgokat tanulok. Nem különösebben érdekes, ami velem történik, mindennapos dolog. Ha éppen egyedül vagyok, azt nem kell dramatizálni: van családom, vannak barátaim. Nem élek Szíriában a bombák között. A problémáim a kivételezett emberek problémái. Én egyébként szeretem az élet próbatételeit. Mindig érdekesek, és megadják a lehetőséget arra, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, hogy jobban megismerjük és legyőzzük önmagunkat.
(…)
ELLE: Fia, Vincent 22 éves és Angliában tanul, a lánya, Juliette 15 éves, azaz most kezd önállóvá válni. Milyen érzés látni, ahogy felnőnek, és egyre inkább elszakadnak öntől?
SM: Öröm és aggodalom egyszerre. A fiam kilépett a felnőtt életbe, ami újabb és újabb kérdéseket hoz magával. Emlékszem, én milyen voltam húszéves koromban: tudom, hogy ez nem könnyű időszak, de át kell esni rajta. Ez a szülők egyik nagy problémája: annyira szeretnénk megvédeni a gyerekeinket, miközben pontosan tudjuk, hogy a fájdalmak és a kétségek a felnőtté válás elengedhetetlen részei. Az a fontos, hogy mindig ott legyünk mellettük, és tudják, hogy mindig számíthatnak ránk. A gyerekeimnek szükségük van a biztonságra, valakire, aki stabilitást sugároz, és azt gondolom, hogy én ez vagyok. Legalábbis remélem! (Nevet.)
ELLE: Azért akar stabil pont lenni az életükben, mert annak idején nagyon korán bekerült a film világába?
SM: Tény, hogy a Házibuli sikere fenekestül felfordította az életemet. 14 évesen ilyen ismertségre szert tenni nagy teher, és nemcsak az én életemre, hanem az egész családomra nagy hatással volt, és kicsit elvesztünk benne. De szerencsére mindig tudtam, hol a határ. Anélkül, azt hiszem, becsavarodtam volna. A szüleimtől szilárd alapokat kaptam, egyszerűeket, néha talán egy kicsit nehezeket is – de fontos, hogy egyáltalán megkaptam őket. Az ember udvarias, rendet rak a szobájában, nem foglalkozik magával túlságosan sokat, szigorú önmagával. Szereti a jól végzett munkát és tiszteli a többi embert.

(…)

A cikket teljes egészében az ELLE magazin 2018. júniusi számában olvashatjátok! 
film madame mills Sophie Marceau

Még több
Arcok